Roald Dahl az egyik leghíresebb brit gyermekkönyvíró. Számos történetét filmre vittek, a Matildát is beleértve. A szerző 1916-ban Walesben született, norvég szülők gyermekeként. 13 éves korában állami iskolába került, amiről később Dahl így írt : „Teljesen meg voltam döbbenve attól a ténytől, hogy a nagyobb fiúknak meg volt engedve, hogy a szó szoros értelmében megsebesítsék a többi fiút, és néhányszor elég komolyan. Nem tudtam kiheverni ezt. Sosem jutottam túl ezen.”
Ezek a tapasztalatok inspirálták, hogy olyan történeteket írjon, amelyben gyakran gyerekek harcolnak a kegyetlen felnőttekkel.
„A szülők és a iskolai tanárok ellenségnek számítanak.” – mondta Dahl. A felnőtt ellensége a gyereknek a civilizációs folyamat miatt, amely szokásokba kényszeríti azt, ami anélkül született.
Később katonai pilóta lett, a második világháborúban bombázókat vezetett, amíg az egyik repülése során meg nem sérült. C. S. Forester javaslatára írta első novelláját balesetéről, amely azonnal megjelent, és nagy siker lett. Rövid történetei után 1960-ban kezdett regényeket írni saját gyerekeinek. Ezek majdnem mindegyike nemzetközi bestsellerre vált később. Matilda egy hihetetlenül okos lány, aki már másfél évesen képes tökéletesen beszélni, négyévesen felnőtt könyveket olvas, és egyedül jár könyvtárba, mialatt borzalmas szülei ügyet sem vetnek rá. Matilda anyja egész nap bingózik, hiszen dolgoznia nem kell, mert férje, a használtautó-kereskedő sikeresen átveri az embereket, és ezzel elég pénzt keres a családnak.
Dahl pontosan mutatja be az átlagosnak mondható család életét, persze, valamelyest sarkítva, úgy ahogy általában szokta. Addig a pontig végletesít, amíg az még kapcsolódik a valósághoz, tehát éppen hogy hihető, de már elég abszurd ahhoz, hogy megnevettessen, és élesen érzékeltesse a szituációkat. A Charlie és a Csokigyárral ellentétben, a Matildában lévő abszurditás nem vezet olyan messzire képzeletben, éppen csak gyerekszemmel, gyermeki, meseszerű túlzásokkal ábrázolja a szereplőket. (Például hogy az igazgatónő, Miss Trunchbull, ha mérges, megfogja a gyerekek haját, és jó kalapácsvető módjára -hiszen régebben az volt – kihajítja az ablakon a tanulókat.)
Ugyanígy szélsőséges a tanítónő, Miss Honey alakja (lám, a neve is milyen beszédes), aki olyan szegény, hogy egyáltalán nincsenek bútorai, és csak két szelet kenyeret és teát tud felszolgálni a vendégségbe jövő Matildának, akivel barátságot kötnek.
Az egész könyvet áthatja a humor, talán ez az egyik legfőbb ok, amiért a gyerekek körében annyira kedvelt. Mert például Matilda szülei buták, agresszívek és elviselhetetlenek, de a túlzásnak, az iróniának köszönhetően inkább mosolygunk rajtuk, mint szörnyülködünk kegyetlenségükön, „egyszerűségükön”. S Matilda is elég találékony ahhoz, hogy ne „jó gyerek” módjára, rábeszéléssel próbálja megváltoztatni szüleit, inkább jól kifundált, trükkös módszerekkel leckézteti meg őket.
Matilda különleges tulajdonságot fedez fel magában, amellyel sikerül Miss Trunchbullt is legyőznie, egyúttal megmenteni Miss Honeyt.
Ez a kislány egyszerre intelligens és humoros. Ő az egyetlen, aki valójában jól látja a dolgokat, akinek fejében összeállnak a titkok, amelyekre a cselekmény előre haladtával fény derül. És ő az, aki ezt okosan kihasználva végül megoldja a problémákat. Így válik a történet végére az unalmasnak tűnő könyvmolyból hősnő, aki természetesen elnyeri méltó jutalmát, és megszabadul borzalmas szüleitől, így – meseszerűen tökéletes a hepiend – boldogan él tovább.

Kis Dorottya