A Visszafelé hull a hó, a Csillagszedő Márió, és az Emese almája után, itt van a Nagypapa távcsöve is, hogy immár az egész világ beleférjen ebbe a furcsa csőbe, ahonnan Kiss Ottó láttatja velünk a mindenséget. A dupla fenekű versek teret nyitnak olyan érzelmek számára is, amelyekkel ritkán ajándékoz meg bennünket az irodalom. Talán a mindenen átsütő szeretet (igen, le mertem írni: szeretet!) hozza olyan közel az olvasóhoz a főszereplő kisfiút, talán a szigorúan szerkesztett, tudatosan megformált, végletekig lecsupaszított versnyelv…, nem tudom. Sírva nevetek, és nevetve sírok, amikor például ezt olvasom:
„A gyerekek tudják a válaszokat,
csak a hozzá való kérdéseket
nem tudják még rendesen feltenni.”
Paulovkin Boglárka illusztrációi híven tükrözik a versek belső világát. Rendkívül erős háttértörténeteket látok a viszonylag egyszerűnek tűnő képi világban. A kép mögött mindig egy másik kép is beszél. Az alkotópáros a Csillagszedő Márió után, újra képes volt az együttgondolkodásra! Én nagyon várom a folytatást! (Both Gabi) – Móra Kiadó, 2009.