A Német Gyermekirodalmi Díj átadója –
A Frankfurti Könyvvásár kétségkívül legjobban várt gyermekkönyves eseménye volt a Német Gyermekirodalmi Díj átadója. Első Frankfurtomra készülve jó előre bejegyeztem a naptárba október 14-e délutánját, mert mindenképpen szerettem volna ott lenni a díjátadón. Akkor még nem is sejtettem, hogy mindez nem is olyan egyszerű…
A baj az lehetett, hogy a magyar viszonyokból indultam ki: ez is fesztivál, az is fesztivál, biztos, lesz valami terem dugig emberekkel, fotósokkal, valahogy bepréselem magam, aztán végre meglátok egy külföldi díjkiosztást. Annak ellenére, hogy 3 éve élek Németországban, hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy itt mindent megszerveznek – néha agyon, de legtöbbször jól. A szervezők nem bíznak semmit a véletlenre, mert a spontaneitás nem az erősségük, ezért aztán mindent jó előre elterveznek. Frankfurtban egy dologgal azonban nem számoltak: a leleményes magyar újságíróval. Merthogy a vásáron újságíróként voltam jelen. A hármas (űr)csarnok volt a kedvenc helyem, ahol a gyermekkönyvkiadók tömörültek, képeskönyv, képregény, képernyő jól megfért egymás mellett. A fórumokon a gyermekkönyvkiadás digitális jövőjéről beszélgettek éppen, amikor úgy döntöttem, ez még arrébb van, és fél óra után otthagytam a jövőbelátókat, hogy megnézzem a Német Gyermekirodalmi Társaság standját. És milyen jól tettem, hogy a távoli jövő helyett a közeljövőt választottam!
A standon kedves hölgyek fogadtak, akik miután megtudták, hogy újságíró vagyok és a társaságukról nemrég magyar nyelven is publikáltam egy írást (http://csodaceruza.hu/?p=5372), a bizalmukba fogadtak. Kiderült, hogy az egyikőjük a könyvzsűri elnöke! Elmondta, hányan és hogyan és mennyiből válogatják ki a döntőbe jutott kategóriánkénti 6 könyvet, hogy idén egyszerű dolguk volt, de azért lehet számítani meglepetésre. Megemlítettem, hogy én is megyek a díjkiosztóra. Örült, hogy sikerült jegyet szereznem, mert a túlfoglalások miatt nem könnyű. Visszakérdeztem: kell jegy? Persze, válaszolta, ha nincs meghívóm nem engednek be. Szomorú lehetett az arcom, megsajnálhatott. Ott hagyott, hátrament. És egy jeggyel jött vissza! Állóhely, mondta. Nem baj, mosolyogtam. Elárulta, hogy nem mindenki szokott elmenni az átadóra, így az állóhelyesek leülhetnek az üres helyekre. Még jobban mosolyogtam. Megköszöntem.
Másnap a kongresszusi központ nagyterme előtt álldogálva kételkedni kezdtem a szavaiban. A terem nagyrészt telve volt, legalább százan vártak kint állóhelyes jegyekkel – hogy lesz ebből leülés. Persze állva is szívesen végignézem a másfélórás műsort, de ülve ezért mégiscsak kényelmesebb. Megnyugtatásul: a terem megtelt, senki sem állt, én sem. A színpad elsötétült, zene, fények és a hoppmester. Kezdődött a díjátadó show! Előbb a prominensek köszöntötték a nézőket. Az 1956-ban alapított díj az egyetlen országos, német irodalmi díj, összesen 50 ezer € díjazással (kategóriánként 8000€, illetve egy 10000 eurós különdíj). A felvezető beszédekből kiderült, hogy a német képeskönyvek Kínában a legkelendőbbek, hogy a külföldre értékesített licencek 38%-a gyermekkönyv, és hogy az iPad nagy előnye, hogy a paplan alatt lámpa nélkül is lehet olvasni. A kötelező körök után a könyveké lett a főszerep, Bernd Neumann a német szövetségi kulturális miniszter vette át a szót és osztotta ki a díjakat. Ebben az évben is a legjobb képeskönyv, gyermekkönyv, ifjúsági könyv és a szakkönyv kategóriában jelöltek 6-6 könyvet, a zsűri végül mindegyik díjat német szerzőnek ítélte oda (ez volt a meglepetés, amire senki nem számított). Jó volt látni, hogy a szakmai díjak mellett hasonló fontosságú a diákzsűri szava(zata). Hat, kiválasztott olvasókör tagjai tehetnek javaslatokat olyan könyvekre, amelyek szerintük kiemelkedőek voltak abban az évben, végül az összesített szavazatok alapján hirdették ki a győztest. A díjátadón a fiatalok is szerepet kaptak – dramatizált formában mutatták be a listás könyveket.
Több mint ötven év tapasztalata, munkája eredményeként hatalmas presztízse van a Német Gyermekirodalmi Díjnak. Ámulva néztem a show-t, és közben arra gondoltam, milyen jó lenne, ha legalább fele ekkora figyelmet kapna Magyarországon az IBBY-díj átadója. Hogy így legyen, ahhoz nagyon sok munka, alapos szervezés, független, szakértő zsűri, társadalmi támogatottság és egy kevés állami hozzájárulás is kell. Ami, ha jobban belegondolunk, nem is olyan reménytelen.
Az eseményről és a díjazottakról: http://www.djlp.jugendliteratur.org/
Sajtóanyagok: http://www.jugendliteratur.org/pressematerial-35.html
Pompor Zoltán