POMPOR ZOLTÁN Tudjuk jól, minden gyermek varázsló – képesek a képzeletük segítségével világokat teremteni, jó esetben ezt a különleges képességet felnőtt korukra sem veszítik el. A szülők pedagógiai érzékétől, nyitottságától függően kibontakozhatnak ezek a varázsvilágok, vagy leépülhetnek a racionalitás határai közé szorítva. Szerencsére számos olyan gyermekkönyvet találunk a magyarországi könyvesboltokban is, amely a gyermek fantáziáját újabb dimenziók felé emeli (elég csak Sven Nordquist könyveire gondolnunk). Sajátossága ezeknek a képeskönyveknek, hogy szerzőik kiválóan ismerik a gyermek világát, az ő perspektívájukból szemlélik a világot, és – ami nem utolsó szempont – roppant viccesek!
Köszönet a Cerkabella kiadónak, amiért elhozta hazánkba Tatut és Patut! Rég szórakoztunk ilyen jót a fiammal, mint most a két találékony óvodás (iskolás?) eszement találmányain! Először a Tatu és Patu fura masináira figyeltem fel az ANNO-ban, a finn szerzők könyvévben a két „zseni” (Most a szerzők – Aino Havukainen és Sami Toivonen – vagy Tatu és Patu? Szerintem mindkét páros az!) olyan gépeket tervez, amelyről a felnőttek álmodni sem mernének! A gyermekek számára viszont mindennapi létszükséglet a szőrösítő (amitől felnőtteknek látszódhatnak), a mumusriasztó (ami segít elűzni félelmeiket), az embertengeri mentőmellény (zseniális időmértékes fordítás!), a sisakkulcs (ami, amellett, hogy a lakásajtót nyitja, még kenyérszeletelésre is használható) vagy a babragép (lehet vele jégkockából szobrot faragni!). A találmányok a gyermek élményvilágából fakadnak, félelmeiket, vágyaikat mutatják be anélkül, hogy egy pillanatra is didaktikussá válnának, a derű és az optimizmus töretlen.
Ez a derűs hangulat és a nonszensz képi világ köszön vissza a Tatu és Patu a munka hevében című folytatásban. A két zsivány a munka világába veti bele magát. A könyv alapkérdésére (Miért kell dolgozni?) az egyes foglalkozások humoros ismertetésén keresztül kapunk választ. Tatu és Patu a tűzoltó, a gépkezelő, az ápoló, az újságszerkesztő, a takarító, a földműves, az ács és még számos szakember munkájával ismerkedik meg – résztvevőként. Merthogy az óvodában is játszanak a gyerekek fodrászosat, de a két lurkónak megadatik, hogy igazi fodrászsegédek legyenek! A könyv utolsó részében az ismeretátadás dominál: az emberiség és a munka kapcsolatáról, a munka értelméről rövid prezentáció keretében kapnak képet a gyerekek és a pedagógusok (hasznos gondolatok a munka lényegének bemutatásához), és még mielőtt túlságosan felnőttes lenne a dolog, az utolsó kép visszaemel a gyermekek világába: „A gyerekek munkája a játék” – olvashatjuk.
A két könyv sokféle játékelehetőséget kínál a gyermek-felnőtt közös képeskönyvezéshez: a második részben például egy szétdarabolt mondat részeit keresgélhetjük a piros bögréken, de találunk itt társasjátékot és képregényt is (sajnos a képekhez kapcsolódó versbe szedett dialógusok fordítása elég döcögősre sikerült).
Finnül már olvasható a Tatu és Patu az óvodában, Tatu és Patu Helsinkiben valamint Tatu és Patu, reméljük, hamarosan mi is újra részesei lehetünk ezeknek a mókás kalandoknak.