Archív anyag
– Az év végéhez közeledve talán összegezni lehet, hogy 2008-ban milyen fontos dolgok történtek a gyermekirodalomban. Te hogyan tudnád ezt összefoglalni?
– Itt nyilván az hangzana jól, hogy: „idén végre.” meg hogy „különleges év volt, mert.” Nem lenne őszinte, ha ezt mondanám. Ha kiemelnék valamit, az szakkönyv lenne, Pompor Zoltán Lázár Ervinről írott, A hétfejű szeretet című tanulmánykötete. Kovács András Ferenc verseskötetével, Varró Dániel Szívdesszertjével, Az emlékek őre-trilógia befejező részével 2007 erősebbnek tűnik innen, 2008-ból. De hát nem verseny ez, és ez csak egy szubjektív értékelés. Biztos, hogy több idén kiadott, írt könyvet csak később ismerek meg, lehet, hogy lesz közöttük nagy kedvenc is. Azért az kiderült, hogy egy „Olvasás éve” vagy épp „Nagy Könyv” mozgalom sokat számít egy év értékelésénél.
– Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a gyermekirodalommal?
– A leglogikusabb módon és időben: gyermekkoromban. Sokat, sokfélét olvastam kisiskolásként és később is. Szüleim pedagógusok voltak, akadt minta is, és azt is tudták, mit érdemes a kezembe adni, ajánlani. Érdekes egyébként, hogy már a főiskolai évek alatt döbbentem rá – amikor gyermekirodalom-órára jártam -, hogy a legtöbb ott emlegetett regényt én olvastam, ismerem. Hogy később alaposabban elmélyültem e területen, talán annak is köszönhető, hogy kevés volt a pótolni valóm, az „alapok” megvoltak. Csak összehasonlításképpen: az ókor irodalma, a görög drámák az egyetem idejére maradtak, azokból addig csak a kötelezőket ismertem. A középiskola alatt úgy látszik, kevesebb időm volt olvasni.
– A gyermekirodalom szerteágazó terület, ezen belül mi az, ami téged a leginkább érdekel?
– Bár ugyanannyi ideig tanítjuk, tanítom az egyetemen a „klasszikusokat”, mint a „moderneket”, de a kortárs irodalom áll közelebb hozzám. Ezen belül is inkább prózával foglalkozom, de a kortárs gyermeklíra is érdekel. Nagyon foglalkoztat az olvasóvá nevelés kérdése is. Optimista vagyok, több jó példát látok a lehangoló statisztikák mellett. Hiszem, bizonygatom, hogy a szülők mellett a pedagógusok is sokat tehetnek, illetve tehetnének. A doktorimat utópiákból, antiutópiákból írtam, a magyar gyermekirodalomban ebből kevés van, és lehet, hogy csak engem érdekelnek.
– Nemrégiben a HUNRA Tanács tagja lettél. Milyen terveid vannak a Magyar Olvasástársasággal kapcsolatban?
– Két területnek vagyok a felelőse, ebből az egyik – remélem – látványos program lesz. Szeretnénk, ha az arra érdemes könyvek – ahogy az számos országban működik már – egy szakmai bizottság döntése alapján megkaphatnák A Magyar Olvasástársaság ajánlásával címet. Rengeteg ifjúsági könyv jelenik meg manapság, jó lenne, ha segítséget kapnának az eligazodásban a szülők, pedagógusok, könyvtárosok. Biztos vagyok benne, hogy csak attól is látványosan megnőne az olvasási kedv, ha a gyerekek a számukra legérdekesebb könyvekkel végre valóban „találkoznának”. Ehhez lehet fontos lépés, hogy a környezetük kapjon tájékozódási pontokat, hogy nyugodt szívvel vásároljon, válasszon könyvet szülő, gyerek, tanító, tanár, bárki. Ez a jelzés garantálná, hogy a díjazott könyv biztosan értékhordozó. Ennek és több más programnak is folyamatban van a kidolgozása. Csak nemrég kapcsolódtam be a HUNRA munkájába, de az már most látszik, sokat kell dolgozni az olvasás ügyéért. Van azonban egy energikus elnökünk, s a Tanács tagjaiban és a minket segítő szakemberekben megvan az elszántság és minden egyéb, ami ehhez a munkához kell.
– Hogyan látod az olvasás – nem olvasás kérdését a gyermekek körében?
– Részben az előbb válaszoltam erre: talán a legnagyobb baj, hogy rossz, pontosabban nem a megfelelő könyvekkel traktáljuk a gyerekeket. Pedagógusaink kevés energiát fordítanak a motiválásra is, ráadásul még mindig elsősorban információátadással foglalkoznak általános iskolában. Olvasni jól tanítunk, de olvasóvá nem nevelünk.
– Kik a kedvenc szerzőid?
– Hú, kit hagyjak ki? Ha nagyon szigorú a mérce, akkor is ott van a kedvencek között Békés Pál, Görgey Eta (Raana Raas), Kiss Ottó, Lázár Ervin, Tóth Kriszta, Varró Dani. A külföldiek közül pedig Julie Bertagna, F. C. Boyce, Anne Fine, Lois Lowry, Christine Nöstlinger, Louis Sachar. A sorrend szigorúan csak betűrend, és ezek olyan szerzők, akiknek a könyvei nekem mint felnőttnek is örömet szereznek.
– Kik a kedvenc illusztrátoraid?
– Réber az első, nincs vita. Egyszer Vekerdy Tamással beszélgettünk arról, milyen a jó illusztráció. Na, a leírása egyáltalán nem illett Réber László rajzaira. Amikor rákérdeztem, azt mondta, pont ettől lehet zseniális, hogy „elméletben” nem jó, mégis fantasztikus, amit csinált. A maiak közül szeretem Baranyai András munkáit. Aztán van egy-egy konkrét könyv, amelyiknek nagyon tetszik a grafikája. Kun Fruzsina munkája a Sárkány a lépcsőházbanhoz gyönyörű, Kiss Mártáé A sziklavirág című mesegyűjteményben szintén különlegesen szép, s nagyon szeretem a Friss tinta! illusztrációit is Takács Maritól. És nagy kedvencem a Csillagszedő Márió német nyelvű változatának borítója Paulovkin Boglárkától. Remélem, a következő magyar kiadásnál ezt láthatjuk majd.
– Milyen tendenciákat tartasz jónak, illetve nem kívánatosnak Magyarországon a gyermekirodalommal kapcsolatban?
– A legrosszabb az, hogy a gyermekirodalomnak Magyarországon nincs presztízse. Nem érdekli a médiát, ki, mit írt, mire kapott elismerést, mi foglalkoztatja az olvasókat. Kortárs magyar gyerekirodalommal elvétve találkozunk tankönyvekben, prózával különösen. Fontos lenne, hogy végre intézménye, szervezete legyen a kutatóknak, talán ez segítene az előbb jelzett probléma megoldásában is. Ami a műveket illeti: vegyes a kép. Még mindig „erősek vagyunk” mesében, Lázár Ervin biztosan büszke és boldog lenne. Nincs ugyanakkor igazán igényes „problémaközpontú” ifjúsági irodalmunk. Sok külföldi szerző nyúl bátran és jó ízléssel olyan témákhoz, melyek igazán foglalkoztatják a kis- és nagykamaszokat. Lois Lowry, Nöstlinger vagy épp Anne Fine sikerei bizonyítják, lehet, kell ezekről beszélni. Érdekes, hogy a líránk előbbre jár e tekintetben, ott már rég megjelent az a tematika, amely a pózában skandináv, német, angol vagy amerikai szerzők közvetítésével jutott el – ha eljutott. – hozzánk. De hogy pozitív dologgal fejezzem be: egyre több igazán szép, ízléses küllemű gyerekkönyv jelenik meg nálunk is. Sajnos a boltokban, standokon még mindig ez a kisebbség, de néhány kiadó következetesen ragaszkodik a minőséghez, és ezt mintha a közönség is megtanulta volna értékelni.
