D. Tóth Krisztát kérdeztük
1985-öt írunk, a kép Balatonparton készült – a testvérem (D. Tóth András) látható még rajta. És a sztori: a szüleim pedagógusok, nem vetett föl minket a pénz annak idején, nem volt nyaralónk a Balaton, vagy a Velencei tó partján. Így aztán akkor utaztunk, amikor anyámékat valamelyik kollégája, vagy barátja meghívta egy-egy hétvégére. Olyankor viszont úgy éreztük, miénk a világ! Három napig sajtos-tejfölös lángost, kovászos uborkát és rántott hekket ettünk, esténként pedig a tóparti vurstli céllövöldéjében apánk lőtt nekünk ajándékot. Isteni nyarak voltak ezek, és mi föl sem fogtuk, hogy milyen szerencsések vagyunk – főként azért, mert – akkor még – együtt volt a család.
Mi volt a kedvenc gyerekkori olvasmányod?
A nagyapámnak köszönhetem, hogy a mai napig rajongok az írott szóért. Ő olvasott nekem először verseket, és ő adta a kezembe az első könyveket. Kiskamaszként Erich Kästner: A két Lotti-ja volt a nagy kedvenc, pöttyös kiadásban. Vagy nyolcszor elolvastam.
Mivel játszottál szívesen?
Kiskoromban minden a babaszobáról szólt. A nagymamámmal és anyukámmal kis ruhákat terítőket, babaágyneműket varrtunk nekik. A nagyapámmal pedig igazi kisházat készítettünk fából és kartonpapírból. Tisztára, mint a Pöttyös Panni mesékben…
Melyik filmre emlékszel a legjobban?
Viszonylag későn kezdtem el televíziót nézni, és még később moziba járni. Egy valamire viszont élénken emlékszem. Az Onedin család című sorozatot nem volt szabad néznem, de én, amikor csak tehettem, az ajtó mögül lestem a tévét. Sírva fakadtam, amikor James végre megcsókolta Elisabeth-et.
Mi volt a kedvenc ételed?
A nagymamám tejbedarája. Jó sok kakaóporral.
Mit válaszoltál erre a kérdésre akkoriban: „mi leszel, ha nagy leszel?”
Természetesen azt, hogy: „állatidomár”.