„Volt egyszer, hol nem volt, volt a Földön – s talán még meg is van – egy hatalmas Császár, aki okvetlenül fel akart fedezni valamit.

– Miféle császár volnék – merengett –, hogyha hajóim nem hódítanának ismeretlen partokon, nem találnának egy aranyban, ezüstben, legelőben dús kontinenst, ahová bevihetem a civilizációnkat?

Mire a miniszterei:– Pedig Felség, nincs több fehér folt  a világon. Méltóztassék a földgömbre nézni!

– Na és az ott, az a picurka sziget? – kérdezte sóváran a császár.
– Az foglalt; ha egyszer ott van a térképen, nyilván felfedezte már valaki – mondták a miniszterek – és azóta turistaparadicsomot csinált belőle. Manapság különben sem hajózni szokás, és szigeteket, kontinenseket felfedezgetni! Manapság a galaktikába járnak űrhajóval!
– Na és aztán – makacskodott a császár – akkor szalajtsatok el egy galaktikakutatót, bolygó is jó lesz; nem számít, akármilyen kicsi, csak lakott legyen nekem!

 

A császár elküldött egy futárt, aki azon nyomban el is indult. Ment repülővel, aztán ment hajóval, és egy nagyon pici szigetet talált, ami beillett volna egy kicsi városnak is. Kiszállt a hajóból és csodálkozva látott egy madarat, akinek a lába bele volt fúródva a homokba. A madár azt kérte a futártól, hogy szabadítsa ki. Ő ki is ásta a homokból a lábát.
A madár így szólt: – Jótét helyébe jót várj.
A futár a szigeten álló sűrű erdő felé vette az irányt. Amikor pár lépést tett az erdő felé, valami neszt hallott. Vagy inkább valami dobos zenét?
– Szólj a kapitánynak, hogy egy kicsit mellém szegődsz! – szólt a hajón álló inasnak. Amaz el is ment, és elmondta a kapitánynak, hogy mit mondott a futár.  A kapitány beleegyezett, csak azt kérte, hogy ne maradjanak sokáig, mert Hollandiából még kell Afrikába vinniük egy kis árut.
A futár és az inas bementek az erdőbe. Akkor a hajósinas fejére pottyant egy kókuszdió, amit meg is fogott. Egy nádszállal kiszippantották a dió nedvét. Egy kővel, amit korábban a futár talált, kinyitották a héját. Hát amint kinyitották, találtak benne egy kis kukacot, ami bele volt szorulva a kókuszdió húsába. A kukac azt kérte, hogy szedjék ki. Próbálták is, de nem sikerült. Azt gondolta a futár, hogy bárcsak itt lenne a  madár, akinek a lábát kiásta a homokból. Ahogy kigondolta, egy pukkanás közepette ott termett a madár. A futár azt mondta, hogy a csőrével húzza ki a kukacot a dióból. Úgy is lett. kokuszdio
– Ki lakik ezen a szigeten? – kérdezte a futár a kukactól.
-Éppen egy embert láttam, amikor a földön csúsztam – mondta a kukac. – Az ember mellett pedig egy kókuszdió hevert. Amikor az egyik dobütőjét hátrahúzta, akkor repültem be a kókuszdió lyukába. Ahogy bepattantam, a kókuszdió felrepült, én pedig érdekes kongósan estem le.
– Az a kongó hang, biztos az én fejem volt – mondta a hajósinas.
Akkor a futár mondta a hajósinasnak, hogy most már megtudták, hogy a szigeten lakik valaki. Azzal visszamentek a hajóra. A kapitány azt mondta, hogy pont jókor jöttek, mert éppen most hívták őket az áru miatt. Hazavitték a futárt, aki azt mondta a császárnak, hogy nem létezik a világon olyan sziget, amit még nem fedeztek fel. Erre nagyon dühös lett a császár. Bizonyítékul elővette a kukacot, aki elmesélt mindent.
A császár még sose látott kókuszdiót. A futár elővett egy kókuszdiót, amit megmutatott a császárnak, és azt mondta, hogy nem kell más szigeteket megtalálni, hanem elég azokon a szigeteken kis apróságokat találni.

Tollba mondta: Borodi Márton