Baranyai András Piroska és a farkas című könyve egy kilenc illusztrációból álló képsorozat. Az alkalmazott képi eszköztár igen gazdag: a képek néha groteszkbe hajlóan humorosak, jellegzetes retro-stílusuk az ötvenes-hatvanas évek plakátjainak hangulatát idézi. A figurák minimalisztikusak és geometrikusan formáltak, az ábrázolás a piktogramok és a diagramok révén válik elvontabbá. A narráció a kronológiát követi, a mese minden fontos mozzanata megjelenítődik, de az egyes képeken belül szabad, sajátosan vizuális tér-idő kezelés lép érvénybe.
E jellemzőkkel már a nyitóképen szembesülünk, ahol a címszereplők mindjárt kétszer is megjelennek: a képtér bal oldalát a nagyméretű Piroska foglalja el, a számára akkor még nem létező, az ő szempontjából jelentéktelen, így apró méretű farkas alatta téblábol. Az a gyakorlat, hogy a figurák mérete a jelentőségüket tükrözi, már az egyiptomi művészetben is megfigyelhető. A szereplők gondolatának és érzéseinek kifejezéséhez Baranyai a képregények bevált módszeréhez folyamodik: szövegbuborékot használ, de a vizuális jelleget erősítve képnyelvi jelekkel tölti meg. Piroska gondolatai egyelőre még a kosarában levő szörp és sütemény körül forognak, melyeket a beteg nagymamának szán. Piroska és a farkas útvonalát szaggatott vonalak jelzik, melyek a jobb oldali közös, a találkozást jelképező térbe futnak be. A vonal nemcsak az útvonalat, hanem az annak bejárásához szükséges időt, tehát a történet előrehaladását is leképezi. Az erőviszonyokat jól mutatja, hogy a kép jobb oldali mezejében kettejük viszonylagos mérete felcserélődik. A nyitóképen tehát két időpillanat látható: a bal oldali, korábbi momentum után a különböző irányokból a közös térbe befutó és ott találkozó szereplők már egy későbbi pillanatban láthatóak. A követendő olvasási irányt a közös térből kivezető nyíl mutatja: lapozhatunk.
A következő lapokon újra kettéválik a Piroska és a farkas által eljátszott történetszál: a kislány az erdő felé veszi útját, a farkas meg szimatot fogva kisurran a térből, hogy Piroskát megelőzve érkezzen a nagymama házához. Szaggatott vonalak jelzik a szereplők útját, nyilak a cselekvés irányát, az információ szövegdobozban érkezik. A nagymama hirtelen fiziognómiai változásait firtató három híres kérdés piktogramok formájában kerül a képre, a veszélyre és a drámai pillanatokra feszültségnyilak hívják fel a figyelmet, és még a külső és belső terek különbsége is jelezve van az eltérő háttérminta által. A sorozat utolsó előtti darabján Baranyai a nyitóképhez hasonló módszerrel mesél: a képen pontosan négy vadász látható, illetve, ha ismerjük a képek nyelvét, tudjuk: ugyanaz a vadász szerepel négyszer. Jobbról belép a térbe, és míg a farkast keresve hatalmas ollójával szaladgál körbe-körbe, addig középen az alvó farkas transzparenssé tett hasában Piroska és a nagymama vár a megmenekülésre.
A Baranyai által használt személyismétlődéssel operáló narrációs séma neve folyamatos (kontinuus) narratíva. Az elnevezés Franz Wickhofftól származik, aki a 6. századi Bécsi Genezis kódexről 1895-ben írt könyvében egy hármas tipológiát dolgozott ki a vizuális narratívák osztályozására, ennek egyik eleme a szóban forgó történetmesélési technika. A kontinuus narratíva esetében ugyanazt a figurát többször látjuk a képen, azonos környezetben. Ezek a képek arra a tapasztalatra építenek, mely szerint egy személy különböző megjelenései szükségképpen időben egymás utániként értelmezendők, ezért a megjelenések közötti időeltolódás egyben a cselekmény előrehaladását is jelzi. Az eligazodást megkönnyítendő a szereplők általában minden epizódban azonos öltözetet viselnek. A kontinuus narratívára számos példát sorolhatnánk: ezt a módszert alkalmazta a Képes Krónika miniatúrafestője, de Michelangelo is a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóján. A módszer a reneszánsz festészetben élte virágkorát, ugyanis a centrális perspektíva révén kialakított egységes, homogén, de építészetileg osztott képtér révén a térelválasztást, ezáltal az epizódok és jelenetek külön térrészekbe helyezését sokkal változatosabban lehetett megoldani, mint annak előtte.
A típus elnevezése csalóka, hiszen egy történet nem folytonos, hanem a maga természetéből adódóan egyetlen logikai szálra felfűzött, gondosan válogatott események láncolata. A folyamatos itt az érzékelés módjára utal, arra, hogy az egyes momentumok között nincs elválasztóvonal, hanem mintegy átfolyik a cselekmény az egyik epizódból a másikba. Erre mutat szép példát Baranyai vadásza, aki ollóval rohan, rohan és rohan végig az erdőn, hogy még idejében megérkezzen a segítségre szoruló Piroskához és a nagymamához.
Horváth Gyöngyvér