Boncsér Orsolya nem titkos naplója
2015. szeptember 9.
A mai reggel, mint az összes többi, megpróbált szombatként indulni (a szombat ugyanis az a nap, amikor lehet mesét nézni), aztán egy darabig szerdaként telt, de még dél előtt rájöttem, hogy kedd van. Ami lélektanilag rosszabb, mint a hétfő. És hogy ehhez tartsam is magam, sokat gondolkodtam ma komoly dolgokon. Ezekről azért nem írok, mert komolyak.
A délelőtti fotózás érdeklődés hiányban majdnem elmaradt. A kéthónaposak már csak ilyenek.
Az általános délutáni témák közül a csigabörit ezúttal csak érintettük, mert ismét a szokásos öreg-fiatal busz-ügy került napirendre. Az öreg buszok pisszegnek…mert meg vannak fázva. Hangosak…mert be vannak rekedve. Hirtelen fékeznek… nem látnak már olyan jól. Nyikorognak…az ízületeik, ugye.
És persze az öreg buszok gyakrabban járnak, mint a fiatal buszok. Elöregedő a társadalmuk. Öreg busszal “mai napon” (ami ezúttal kedd) sosem utazunk. Mindig csak holnap. Úgyhogy vártunk.
Közben beszélgettünk a HÉVről, aki a metró unokatestvére, a Smartokról, akik egyszer nagy autók lesznek, a kabriókról, mentőautókról és betonkeverőkről, amelyeket mind vezetni fog, ha már nem közepes, hanem nagy lesz. Autóversenyző is lesz, meg rakétasofőr. És felhőgyáros. Nem aludt.
Ma zoknit húztam, „hülye rolleresnek” neveztek, és burritót ebédeltem.
A képen a csigaböri látható, ahová a túl gyors csigákat zárják a többiek. Aggodalomra semmi ok, hiszen gyorsan kimásznak a rácsok között. Ezért mindig üres.
