Boncsér Orsolya nem titkos naplója
2015. szeptember 13.
Péntek este már alig vártam, hogy szombat reggel legyen, és megnézhessük a lakást, ami lehet, hogy az otthonunk lesz. Utálok késni. Lelkiismeret-furdalást okoz, ezért mindenhová hamarabb érkezem. Reggel elkéstünk, bár az új lakás csak 10 percre van a régitől. Minden változást nehezen tűrök. Bőcsről indulva, Sárospatakon át jutottam Pestre. Mindenhol otthon vagyok, de sehol sem igazán. Szeretnék egy olyan helyen élni, ahol hosszú távra tervezhetek. Sosem szedek gyógyszert, és sosem fáj a fejem. Ez erre a napra nem volt igaz. Napok óta gondolkodik bennem a kórság, hogy kitörjön-e vagy csak ellébecoljon. Sajnos még most sem sikerült eldöntenie. A fejfájás után megnéztünk még egy lakást, ami a csütörtöki napon említett térigényünk miatt sajnos nem felelt meg az igényeinknek. Pedig volt kert, és szép terasz, ami úgy hiányzik. Mire a bevásárló és lakásnéző körutat letudtuk már 3 óra volt. Úgy döntöttünk improvizálunk, és csinálunk valami olyat is, ami az aprónépet szórakoztatja. A délutáni alvás helyett elvittük lovagolni.
Félek a lovaktól. Nagyon nagyok – nekem tériszonyom van -, és sosem éltem olyan szoros közelségben lovakkal, hogy képben legyek a testbeszédükkel. Igyekszem legyőzni önmagam, és engedem, hogy megüljön mindenféle méretű és habitusú paripát. Közben persze aggodalmaskodom, de úgy, hogy ezt ne lássa. Tegnap Öcsit ülte meg terepen. Vágtázni szeretne. Szaladni a széllel, hogy együtt lobogjon a hajuk. És gondoskodni: fésülgetni, etetni.
A lányok bizonyos hányada legyőzhetetlen vágyat érez a lovak irányába…én jobban szerettem a kiscicákat és a focit.
Az őrházban zártuk a napot.
Közben érveket ütköztettünk, és eldöntöttük, hogy szeretnénk a reggel látott lakásban élni. Nagyon sok munka lesz vele, de megéri. Jövő héten pont kerülhet az ügy végére. Ha pedig minden simán megy majd, akkor ez lesz a legrövidebb idő, amit albérletkereséssel töltöttem. Reméljük.
