Kadlót Nikolett nem titkos naplója
Augusztus 6., csütörtök
Ma az iskolában megkérdezte tőlünk a tanárnéni, hogy mi a család. Nekem az jutott eszembe, hogy csomagolópapír. Olyan színes, drága, sokféle mintás, amin vannak virágok, meg állatok, házak, jelek, foltok és csillogós felületű. Strapabíró az anyaga, mint anya szerint a nadrágomnak, amit most vettünk. Egyik sem szakad el könnyen és ráadásul nem sérti fel a cellux, ha letépem róla. Igazából nem is lehet magadat kicsomagolni belőle rendesen, de ez nem is olyan nagy baj. Becsomagolva lenni jó.
Nekem ez a szeretet: biztonságosan egy kuckóban, ahol apa, anya, a nagyiék, a barátaim és még a többi rokon is ott van. S összetart minket egy nagy szalag, olyan, amit ollóval megpöndörítettek, hogy göndör legyen. (Lehet, hogy a szeretet mégiscsak inkább egy szalag?)
Dani azt mondta, hogy szerinte a szeretet olyan, mint amikor vonatosat játszol a számítógépen és nem mész neki semminek. Szépen végigsuhansz a síneken egyik városból a másikba, s teljesíted a határidőt meg rendesen le- és felpakolod a csomagokat. Tehát olyan dolog, amit örömmel csinálsz, és még anyu sem szól rád, hogy sokat gépezel. Mert szeretni jó, s közben minden a legnagyobb rendben megy, mint a leggyorsabb vonatok a képernyőn.
Zsuzsi szerint az a szeretet, amit a kutyája csinál, amikor meglátja. Folyton örül, ugrál és nyalogatja őt. Nagyon virgonc lesz, s nem tud nyugton maradni. Jó lehet kutyusnak lenni, mert azok sokszor boldogok, ha ilyen sok puszit osztogatnak. S még csak nem is a jutalomfalatért csinálják.
Matyi azt mesélte, hogy a szeretet egy nagy piros lufi, amit mindig tölteni kell, különben leereszt. Aki szeret, az fúj bele levegőt. Aki nem szeret, kiszívja belőle. Igazán oda kell rá figyelni, de megéri, mert olyan szépen fújja a szél, ha szaladok vele a parkban.
