Réber László 1920-ban született Budapesten. Rajzkészségét önképzéssel fejlesztette. A második világháborúban fiatal katonaként térképvázlatokat kellett rajzolnia, ez hozzá-járult ahhoz, hogy életben maradjon. Három évet töltött hadifogságban, ahol őreiről megrendelésre portrékat rajzolt – ezért ennivalót és külön sátrat kapott -, így tudta karbantartani rajzkészségét.
A Szovjetunióból 1948-ban tért haza, 1949 és 1959 között a Szabad Száj, majd a Ludas Matyi karikaturistájaként dolgozott, közben a Híradó- és Dokumentumfilmgyár rajzfilmosztályának volt a vezetője 1951 és 1953 kö-zött. 1957-ben önálló karikatúrakötettel jelentkezett, amelyet londoni, frankfurti, berlini kiadású albumok követtek. Három animációs filmet is készített, amelyre a rajzfilmes szakmán kívül már valószínűleg kevesen emlékeznek. Illusztrációival, könyveivel számtalan nemzetközi díjat nyert, 1967-ben, illetve 1993-ban Munkácsy-díjat kapott. Rendezett több önálló kiállítást és részt vett csoportos kiállításokon is.
Két éve hunyt el az abszurd karikatúra mestere. Az emlékezésre egy Réber-antológia címmel most megjelentetett kötet szolgáltat ürügyet, amelyben az egykori pályatársak, barátok szakmai értékelést adnak munkájáról felidézve személyes emlékekeiket. Ha egy grafikus életműve egy kötetben jelenik meg, többnyire akkor szembesülünk azzal, hogy az általunk ismert művész milyen sokoldalú alkotó egyéniség volt. Így van ez Réber Lászlóval is.
Réber László több mint négyszáz könyvhöz készített rajzokat, munkái tankönyvekben is megjelentek. Illusztrátori tevékenységének nagy részét azonban a gyermek- és ifjúsági könyvekhez készített rajzok és akvarellek tették ki. Megrajzolta Mándy Iván Csutak-történeteit, Végh György Futyuriját, Varga Katalin Boncáját, Tamkó Sirató Károly Tengereckijét. Az ő rajzai kísérik Örkény István egyperces novelláit. A külföldi szerzők munkái közül illusztrálta Gianni Rodari és Kurt Vonnegut regényeit, Murhy törvénykönyvét, Gerald Durell könyveit, hogy csak a legjellemzőbbeket emeljük ki. Réber László mégis sokak emlékezetében úgy él, mint Janikovszky Éva vagy Lázár Ervin figuráinak rajzolója. Alkotásait kiforrott stílus jellemezte, amely emblematikussá tette munkáit. Rajzainak legfőbb jellegzetessége a vázlatszerűség, a szikár, zárt vonal, illetve a vonal által körülhatárolt síkfelület, amelyet élénk színekkel tölt ki, a szemlélő számára térérzetet csak a tárgyak ritmikus felsorolása kelt. Réber László mellőzte a részleteket, az arc néhány egyszerű jelzés, amelyet sapka, sál vagy haj keretez. Figuráinak gesztusai lecsupaszítottak, jól érthetőek, éppen ezért kiválóan alkalmasak gyermekkönyvek illusztrálására. Karikatúráinak témája játék a formai és nyelvi hasonlósággal, mint például az a plasztilinbe formázott király, aki a saját országalmájába harap bele, vagy az ülő alak, aki egyben széket is formáz. Máskor groteszk helyzeteket ábrázol: önmagát alkotó szobrot, vagy egy rabot, aki ahelyett, hogy szökésen gondolkodna, nyu-godtan alszik. A cella falán egy kereszt, amely az ablak kifűrészelt rácsából hiányzik. Egyszerű vonalakkal felvázolt gondolatai néha nehezen követhetőek, ma pedig – és ez különösen az 1950-1960-as években készített karikatúráira igaz – némi történelmi érzékenység is kell a megértésükhöz.
Réber László „mindnyájunkra hatott filozofikus igényességével, szelleme tisztaságával” – vallja Jankovics Marcell a kötet lapjain. Alkotásainak néhány gondolata tovább él a magyar karikatúrában és az animációs filmekben. Az albumot lapozgatva rá kell döbbenünk Réber László alkotói sokoldalúságára, mindenki felidézheti azokat az élményeket, amelyek Réber László alkotásaihoz kötik.
A művész hatalmas életművét most már ez a könyv is őrzi.
Az antológiában négy művészettörténész, Jankovics Marcell, Mezei Ottó, Székely András és Wehner Tibor elemzi Réber László munkásságát. Görgey Gábor írta az előszót és Widengard Krisztina, Réber László lá-nya az utószót.

Bartos Károly