Korom Bálint Benedek meséje
A macska és a király barátsága
Volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, az Üveghegyeken innen, volt egyszer ez özvegyasszony, meg a férje. Szegények voltak, mint a templom egere, csak egy macskájuk volt, úgy hívták Cidri. Egy napon ez a Cidri megszökött a gazdáitól, mert már nagyon éhes volt, és nem volt mit ennie. Ment, mendegélt, a következő városig meg sem állt. Ott véletlenül betévedt a királyhoz.
A király azt mondta neki:
– Hogyha tehetséges macska vagy, itt maradhatsz nálam! Jó dolgod lesz, kapsz galambhúst, és macskatápot. De ha nem, fel is út, le is út!
A macska ezt felelte:
– OK, miaú! Én tehetséges és derék macska vagyok, tudok írni, olvasni, sőőőt! Még hegedülni is!
Húú, ezt a király nem nagyon akarta elhinni, de arra gondolt, hogyha a macska mondja, akkor mégis igaznak kell lennie. Végül úgyis kiderül- gondolta.
Egyszer aztán eljött az az idő, mikor a macskának be kellett mutatnia, hogy mit tud. Elővette a hegedűjét, játszani kezdett rajta. Örvendezett ám a király! Hogy neki van a világon a legszuperebb macskája! Hogy ez milyen ügyes, tényleg még hegedülni is tud?! Szebben, mint Mozart???
Hohohóó! – gondolta a király. Ez a macska kell csak nekem igazán a palotámba! Meg is tette udvari muzsikusnak. A macskának ezután minden héten hegedülnie kellett, hogy ott maradhasson jó dolgában a királynál.
Telt az idő, és a macska egyszer csak honvágyat érzett. Megkérdezte a királyt, hogy hazamehet-e?
– Hazamehetsz kismacska, csak gyere vissza utána!
OK, hazament a macska. Otthon mondta ám a gazdáinak:
– Gyertek el velem a királyhoz! Én már egy éve ott élek, és nagyon jó dolgom van, ezért remélem, titeket is jó szívvel fog fogadni.
Így is lett, a szegény ember, a macska, meg a gazdasszonya kaptak is egy hintót a királytól. És el is hajtottak vele olyan szélsebesen, hogy csak úgy kenődött a sok szép fa az út mellett.
Amikor odaértek a király kastélyhoz, azt mondta a macska:
– Itt volnánk!
A gazdasszony kiszállt a hintóból, és nem győzött ámuldozni! Olyan gyönyörű gyémánt-kőpalotát még sosem látott, mint a királyé volt.
Be is mentek, ott várta őket a király a trónon. Épp azon búslakodott, hogy elengedte a cicáját, sajnálta, hátha vissza se jön.
De amint meglátta, nagy kő esett le a szívéről! A macska gazdasszonyát és gazdurát rögtön megkínálta, hogy egyenek vele. Merthogy nekik már csak egy morzsa kenyerük volt… Ennek nagyon megörültek, mert már évek óta nem ettek. A macska kapott egy kis csirkehusit, azt falatozta boldogan.
Telt-múlt az idő, és a macskának már egyre ritkábban kellett hegedülnie, mert olyan jó barátok lettek, hogy a király már szívesebben hallgatta a cicus dorombolását, mint a hegedülését.
Itt a vége, fuss el véle, kerek erdő közepébe! Aki nem hiszi, járjon utána!