A Remsey család és Remsey Ágnes iparművész-író sokszínű és szerteágazó életművéből nyílt időszaki kiállítás Kilenc évtized a művészet vonzásában címmel csütörtökön a Szentendrei Képtárban.

Az egykor a Gödöllői Művésztelepen élő festőművész apa, Remsey Jenő és ipaművész anya, Frey Vilma szellemisége egy évszázadra meghatározta a család életét. Négy gyermekük – köztük az 1915-ben született Remsey Ágnes – művészi pályájára visszavonhatatlan hatással voltak a szülők – mondta Török Katalin, a kiállítás szakmai konzulense. A Remsey család gazdag életművében az iparművészet mellett az irodalom, a képzőművészet, a bábművészet és zene is jelentős szerepet játszott.
Mint a kiállítás megnyitójában Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke fogalmazott: a Remsey család a magyar iparművészet születésének pillanatától jelen van, s hatásuk többek között azért fontos, mert a hagyományokat úgy tudták továbbéltetni, hogy modernek voltak. Modernek, de nem „naprakészek”, hiszen tárgyaikban időtlenség van – mondta Fekete György, aki a jelenre utalva hozzátette: a magyar iparművészetben is – hasonlóan európai irányzatokhoz- „kéznek nagyobb szerepe lesz, mint az agynak”. Az iparművészet értékeinek felfedezése elengedhetetlen, éppen ezért az MMA a jövő év második felétől támogatást nyújt Szentendrének, hogy egy kutatás segítségével térképezze fel a város iparművészeinek történetét – jelentette be a köztestület elnöke.
A kiállítást rendező Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője, Kálnoki-Gyöngyössy Márton arra hívta fel a figyelmet, hogy az életmű valamennyi ágát első ízben a nagyközönség elé táró kiállítást nemcsak a múzeumi igazgatóság, hanem Gödöllő és Szentendre is joggal tekinti magáénak.
A 2010-ben elhunyt Remsey Ágnes egyéni hangvételű, irodalmi és mesefigurákat megjelenítő textilbabái mellett a kiállításon megjelenik a Remsey család több generáción átívelő baba- és bábkészítő tevékenysége: a látogatók megcsodálhatják az 1947 és 1953 között működő Remsey Marionettszínház egyik rekonstruált bábjelenetét az eredeti marionettfigurákkal, de a láthatók Remsey Ágnes közintézményekben és magántulajdonban őrzött eredeti szőnyegei, szőnyegtervei és műhelyrajzai, valamint akvarellfestményei is. (MTI)