Benedek Elek születésének 150. és halálának 80. évfordulója alkalmából a még múlt év őszén elindított négy fordulós vetélkedő döntőjére került sor a Rátkai Klubban március elején. A Klub vezetőjével Sebőkné Zalka Ilonával, a Csodaceruza főszerkesztőjével, Sándor Csillával terveztük el a vetélkedősorozatot. A felhívásra a Bajza Utcai Ének-zene Általános Iskola jelentkezett, s tanulói szép számmal vettek részt az előversenyeken. A döntőbe 9 csapat került be. Balogh Gertrud tanárnő segítségével, szakmai tanácsainak köszönhetően, s a zsűri munkájában való részvételével nagyszerű kapcsolat alakult ki az iskola és a verseny színhelye, a Rátkai Klub között. Az iskola pedagógusai is szívesen vettek részt az előkészületekben, így a gyerekek mind a villámkérdések megválaszolásában, mind a Benedek Elek-versek előadásásban, a népdaléneklésben nagyszerű élményt nyújtottak egymásnak és a közönségnek. A délután csúcspontja a  9 népmese dramatikus előadása volt.

Havas Judit Benedek Elek Csodalámpa sorozatának Arany-, Ezüst-, Kék-, Piros mesekönyvéből válogatta az előadandó meséket.

Jelmezeket készítettek a gyerekek, és mindnyájunk élvezetére előadták a  Világszép nádszálkisasszony és A táltosfiú magyar,  A halhatatlanságra vágyó királyfi székely, A szerencse városa spanyol, a Koranda cseh, A feltámasztott asszony maláj,  A hét boldog esztendő zsidó, A varázsturbán, a korbács meg a szőnyeg török és A szépségért meg kell szenvedni szicíliai meséket.

A pontok összesítése után kiderült, hogy igen szoros versenyben

  1. helyezett lett Hámor Anna, Gyöpös Andrea, Isaszegi Viktória, Kliment Dávid és Dudás Kamilla 4. C. osztályosok csapata
  2. helyezett Kovács Domokos Döme, Bakos martin, Bogdán Márk Felföldi Péter és Chen Wan Min ugyancsak a 4. C. osztály tanulói
  3. helyezett lett: Kuhár Réka, Balla Zsófia, Szikszay Barbara, Vajner Patrik a 4. B. osztály tanulói
  4. helyezettek Szabó Ottó, Horváth Antal, Szirmai Alexandra, Kishonti Balázs 4. C. osztály tanulói

A négy fordulóban készített rajzokból kis kiállítást készítettünk, s a legjobb műveket jutalmaztuk.

Támogatóink a MARS, a Móra Kiadó, a  Széphalom Könyvműhely és a Csodaceruza jóvoltából gazdag ajándékcsomagokkal tértek haza a vetélkedő résztvevői.

De a legnagyobb gazdagságot a mesék jelentették, hiszen a Székelyföld, Kisbacon tájainak megismerésével, a Csodalámpa segítségével különböző országok kultúrájának megismerésével elértünk célunkat: tiszta forrásból merítve a mesék segítségével életreszóló élményt és tudást  kapott mindenki, aki részt vett Benedek Elek, Elek apó előtti tisztelgésben, a Rátkai Klubban.

Dr. Havas Judit irodalomtörténész, előadóművész

A vetélkedők s a döntő játékmestere