PRAZNOVSZKY MIHÁLY
Ez volt az első mondata: „Ez az egész úgy kezdődött, hogy a jó Isten körülnézett a Földön, hová lehetne egy kisgyereket küldeni.” Ma már nem található. Illetve van egy hasonló könyv, de abból ez a mondat hiányzik. Természetesen a Kököjszi és Bobojszáról van szó, amelynek az első kiadása 1939-ben jelent meg. Alighanem a bátyám kapta, aki akkor volt ötéves és a nemrég megszületett húgocskája kétéves. Éppen úgy, amint a valóságban, azaz a könyvben, Andris és Panni esetében. A hasonló könyv 1978-ban jelent meg, s nemcsak ez az egy mondat, de sok más is hiányzik, vagy egészen másként hangzik. Nem vitás, hogy ezt is el lehet olvasni, de hogy nem váltja ki azt a hatást az olvasóiból, mint az első, sértetlen változat, az egészen biztos. Megértünk persze mindent, a rendszert, a politikai kényszert, sőt a változó közízlést is, de akkor sem lett volna szabad így hozzányúlnia sem a szerzőnek, sem a szerkesztőnek a magyar gyermekirodalom remekművéhez. Az idő aztán igazságot szolgáltatott: 1997-ben újra megjelent a csonkítatlan, eredeti változat is!)
Török Sándor már ekkor csaknem 75 éves, 1904-ben született Erdélyben, Homoróddarócon. Sikeres és szép életpálya az övé, és minden bizonnyal érezte, a gyermekek szeretetét egykoron elnyerő mesekönyv ne maradjon ki az új generációk világából sem. Ráadásul már újra a sikerei csúcsán volt, hiszen az Öcsi-filmek sikersorozata ismét ráirányította a figyelmet. Noha a forgatókönyv írójáról mindig kevesebbet beszéltek, mint a remek gyerekszereplőről, Kovács Krisztiánról.
Sikeres és szép életpályát említettünk, de azért bőven volt ebben kaland és izgalom. Ő maga írta meg életének egyes fejezeteit, sorsfordulóit a regényeiben: Életed kész regény, Egy kis kertet szerettem volna. Ezekből a könyvekből minden kiderül Török Sándorról, köztük a legfontosabb is: képes volt derűvel átélni a sors hányattatásait, a küzdelmet a sikerért, önmaga tehetségéért. Hiszen már-már közhelyszerűen hangzik, ha kezdjük a felsorolást, mi minden volt, amíg íróvá nem válhatott. Pedig nála ez mind igaz: faúsztató Erdélyben, pálinkafőző gyári munkás, kocsis egy sörgyárban, színész, hírlapíró, rádiós munkatárs, kiadói munkatárs. Mindeközben gazdag életművet hozott létre, amelynek jelentősebb része szól a felnőtteknek, s kisebb része a gyermekeknek. De vajon melyik a fontosabb – tehetnénk fel a kérdést, ha nem tudnánk, hogy egy életmű értéke nem patikamérleg kérdése.
Még csak azt sem mondhatjuk, hogy aki Kököjszit olvas, eljut a legjobb Török Sándor-regényhez, az 1937-ben megjelent Valaki kopoghoz. A könyvhöz vezető út nem ilyen tanmesei irányú, ahogyan egy olvasásszociológus elképzeli. A valóság inkább az, hogy a Török Sándor megírta gyermekirodalom önmagában egy komplex világ, amelyben elsősorban a gyermeki lélekhez vezető utat találta meg. Hiszen Kököjszi és Bobojsza és a kis Andris kalandjai ezt a vaskosan reális és mégis légiesen szürreális világban játszódnak. Később megírta a folytatást is Gilikoti címmel, amelyben Andris kishúgát, Pannit vezeti kalandról kalandra a két aranyos törpe. A törpe a meseirodalom klasszikus élőlénye, van belőle egészen kicsi és valamivel nagyobb is. Van erős és van gyenge, van jóságos és gonosz, okoskodó és mamlasz. Éppen úgy, mint a felnőttek világában. Török Sándor éppen ezt írja meg, anélkül, hogy egy percig is tanító ízű lenne, unalmassá, didaktikussá válna.
Még a másik remekműve, illetve sorozattá terebélyesedő műve a Csilicsala csodái sem válnak azokká. Pedig ezek a könyvek elég rossz időben születtek, 1956-ban jelent meg az első kötet. Akkor, amikor Timur és csapata oszt igazságot, a magyar gyermekkönyvekben megjelenik egy varázsló és egy beszélő ló. És ez is hatalmas siker lett, talán éppen ezért. A gyerekek ráuntak már a vörös nyakkendős történetekre, amelyekben minden volt, csak éppen az élet hiányzott.
Mindezeken felül van még jó néhány mesekönyve az 1985-ben elhunyt Török Sándornak. Volt, amelyiket a feledésből ásott elő a kiadó. Nem azért, mert rossz lenne, hanem mert egyszerűen elfelejtették, a bibliográfiák sem említették. Pedig ez a könyve, A felsült óriás és a 9 csoda is pontosan „Török Sándor-os” derű és jókedv, megértés a gyermekek iránt és elnézés a felnőttek értetlenkedéseivel szemben, váratlan helyzetek, életre kelt s önmagukat pontosan jellemző tárgyak története. Ebben a könyvében főszereplő lesz például egy ébresztőóra, léggömb, pénztárca, iránytű, villanyrendőr és egy szomorú toronyóra. (Néha persze nem árt, ha a szülő utánanéz, vagy inkább elébe néz néhány fogalomnak, mert bizony már ő sem tudhatja, hogy mi az a filléres vonat vagy éppen a flóbertpuska.)
Török Sándornál a kisgyerekek rendkívüli hatalmat kapnak, pontosan annyit, amennyit egyébként képzelnek maguknak ébren és álmodva. Nagyon jól tudta, hogy mennyi félelem súlyosbítja a gyermeki világot, amelyek irracionalizmusa mögött bizonyára valós emlékek húzódnak meg. Mesterien értett hozzá, hogy ezeket a félelmeket megszüntesse, és eltüntesse ifjú kis hősei kalandjai során. És persze emlékeztesse a felnőtteket arra, hogy mindent el lehet veszíteni, de a gyermekkorunkat, s annak emlékeit soha. Mert ekkor tanuljuk meg, hogy minden csoda lehetséges, minden elképzelhetetlen valóságos.
Mert Török Sándornak, aki annyira őszintén tud beszélgetni a gyermekekkel, elhisszük, hogy Falatkából, a mindennapi kisfiúból egyik napról a másikra királyfi lesz, elhisszük, hogy Morratorra-bummbummbumm, a rettentő óriás minden gond nélkül befér egy pesti lakásba és egy négyéves kisfiú felfér egy Szent Kristóf nevezetű parányi hajócskára, amelyet két törpe irányít, és hogy mindannyian jártunk egyszer az Emlékezés szigetén. Neki még azt is elhisszük, hogy a jó mesekönyvek egyszer legyőzik a rossz mesekönyveket is.