Csodaceruza

irodalmi és művészeti magazin 5-10 éves gyerekeknek

Előfizetés: www.csodabolt.hu

A brémai muzsikusok a Csimota papírszínházában

Lehotka Gábor

A gyerekkönyvkiadó megint kitalált/kitálalt valamit. Egy ősi japán műfajt honosított meg sorozatával, a papírszínházat (kamisibáj v. kamishibai), ám a magyar középkori vásári képmutogatás is előzménynek tekinthető. A módszer lényege, hogy egy papír- vagy fakeretben egyfajta magánszínházi előadásként a mesélő a történet képeit mutatja közönségének, legyen az egész osztály vagy egy csöpp gyerek, a képek hátoldalán pedig olvassa a mesét, és követi az instrukciókat. A Csimota négy mesét kifejezetten terápiás céllal a fogyatékosok nevelését segítendő jelentetett meg, kettőt pedig Lackfi János franciából fordított.
A brémai muzsikusok papírszínháza úgy született, hogy a Callicéphale francia kiadó magyar illusztrátorokat keresett sorozatához, s az egyik kiválasztott Takács Mari lett. Vegyes technikával 16 képet (37×27,5 cm) készített, nagy részüket a folytonosság jegyében: azaz nem az egész képet kell rögtön megmutatni, hanem először csak egy részét, alatta pedig még az előző egy része is látható – amit a mesélőnek a hátsó, szöveges oldalon egy vonal mutat („Csak a vonalig húzzuk ki!”). Ez fokozott figyelmet követel az illusztrátortól, hiszen színeket, témákat stb. kell egyeztetnie. Takács Mari lubickol ebben a műfajban is, francia és most már magyar hódolói örömére (egy francia könyvvásáron magyarul is előadta, és sokan végignézték!). A tőle megszokott színvarázs mellett a finom humor itt is áttöri a borús történetet: az oldalakon halálfejes-pókos-mikrofonos sorminta bontja az egy-két-három hangúságot.
És ha a nem gyakorlatias mesélő túlesett a papírkeret (illetve lehet a mesékhez fakeretet is venni) macerás összeállításán, akkor sem dőlhet hátra, hiszen most kezdődik csak a nyíltszíni előadás, amit nem lehet rutinból letudni a világot jelentő papírdíszletek mellett:
„Volt a világos világon egy szamár. Szegény egész életét azzal töltötte, hogy ormótlan zsákokat cipelt-cűgölt a hátán.”
Bővebben: http://papirszinhaz.hu/

Csimota, Budapest, 2008, 3200 Ft