A Marczibányi Téri Művelődési Központban május 2-10 között zajló fesztiváltSchneider Jankó bábjátékával, Punch és Judy házastársi csetepatéja nyitotta meg. A jelenlévők egyöntetű véleménye szerint méltó, ám rendkívül szórakoztató hangulatban került bemutatásra a zsűri, a szemletanács tagjai és a meghívott előadások.
A Marczibányi Téri Művelődési Központ nevében Németh Katalin igazgatónő köszöntötte a sajtó és a társulatok képviselőit: „Kedvenc játékunk a Gyermekszínházi Szemle! Nagy örömünkre szolgál, hogy az elmúlt években rangos kitüntetéssé vált a társulatok számára, hogy meghívást kapnak a kétévente megrendezett fesztiválra. A zsűri által adományozott diplomák komoly szakmai elismerést jelentenek, melyre minden díjazott társulat büszkeséggel tekint.”
A diplomák mellett az idei évben a következő támogatók díjainak odaítéléséről dönt a zsűri: Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Budapest Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, Budapest II. Kerületi Önkormányzat, az Assitej Üveghegy-díja és a Millenáris által felajánlott különdíj.
A Szemletanács képviseletében Szakall Judit fejezte ki abbéli örömét, hogy a Szemlére jelentkező társulatok számának emelkedéséből, a szakmai- és médiaérdeklődés fokozódásából végre kirajzolódni látszik az a kezdetekben felvázolt cél, hogy mindenhol, ahol gyerekek számára színházi előadást szerveznek, a minőségi elvárások kerüljenek a legelső helyre.
Fodor Tamás, a zsűri tagja fontosnak tartja azokat a szakmai beszélgetéseket, amelyekre minden nap sor kerül majd az előadásokat követően: „Találkozó, ahol beszélgetni lehet, ami nagyon fontos, és mostanában nem szokás.” Remélhetőleg a fesztiválnak köszönhetően azok a döntéshozók is felfigyelnek a gyermekszínházi előadások fontosságára, akiknek támogatásától függ ezeknek a produkcióknak a létrejötte, a társulatok működése.
Pályi János – szintén zsűritag – nagyon jó lehetőségnek tartja, hogy a Szemle során, olyan fontos és építő véleményekkel ismerkedhetnek meg a társulatok, a művészek, amelyek a szakmai fejlődés szempontjából elengedhetetlenek.
Juszcák Zsuzsa, a Szemle szervezője a kísérőprogramokra hívta fel a figyelmet:
Május 3. kedd, 18.30
KEX ÉS TEA – TRAPITI ÉS A CSODACERUZA
Gyermekirodalmi felolvasóest a Momentán Társulattal
Vendég: Sándor Csilla, a Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat szerkesztője, és Darvasi László író.
Május 6. péntek, 17.00
SZÍNHÁZPEDAGÓGIA MAGYARORSZÁGON
beszélgetés színház-pedagógiával foglalkozó alkotókkal, társulatokkal, csoportokkal.
A beszélgetés moderátora: Kaposi László.
Május 7-8. szombat-vasárnap, 10-17 óráig
MÁRKUSZÍNHÁZ LUDIBUNDUS CSALÁDI JÁTSZÓHÁZA és a TINTALÓ CIRKUSZ
ingyenes programmal várja a gyermekes családokat.
Május 10. kedd, 14.00-16.00
A megrendelő felelőssége
szakmai fórum közművelődési szakemberek részére, segítség a jó előadások kiválasztásához.
(Erről a programról bővebben olvashatnak a mellékletben.)
Május 10. kedd, 16.00
FESZTIVÁLZÁRÓ ÜNNEPSÉG – DÍKIOSZTÓ