Honnan jön az ötlet, az ihlet, amikor meséket, verseket ír?
Az ihlet három helyről is jöhet. Egyrészt belülről, a lélek mélyéről, gyermekkori emlékeim élednek újjá, hajdani fantáziálásaim kapnak formát a mesékben. Másrészt a nagyobbik lányom, Sára, profi meseíró, ő sokat segít nekem az ötletelésben, ha megakadok, hozzá fordulok a nehéz és eredménytelen nap estéjén, és másnap reggelre már ott van a postai küldeményeim között a gépemben egy újabb remek mese ötlete, még talán a szerkezet is. A harmadik indítékomat az unokáimtól, Zillétől és Zalántól kapom, akik kiapadhatatlan ihletforrásként – és megrendelőként – annak jelen az életemben.
Legtöbbször miről ír verset vagy mesét, mi a kedvenc témája?
A gyerekverseimben mindig valami könnyed, ha lehet, humoros, ha lehet, szórakoztató témát keresek. Írtam már verseket az gyermekeimnek, hajdan; írtam egy egész verseskönyvet az unokáimnak, mely az idei év második felében jelenik meg. A mesék hősei hol királylányok, éppenséggel nem kevesebben, mint negyvenen, hol egyszerű legények, akik a boldogulásukat keresik a nem is mindig túl kedves és veszélyektől sem mentes nagyvilágban. Kedvenc témám nincs, csak a mese varázslatos világa, világok teremtésének mesés lehetősége vonz.
Gyerekkorában mire gondolt, hogy mi lesz majd ha nagy lesz?
Először kocsis akartam lenni, aki gőzölgő hátú, nagy lovakat hajt kék hajnalokban a világosodó ég pereme felé. Később atomfizikusnak képzeltem majdani magam, aki a világ titkos történéseit és történeteit kutatja. Azután meg orvos akartam lenni, aki betegeket gyógyít. Végül író lett belőlem. Na hát, ez az, amire éppen soha nem gondoltam gyermekkoromban. Mondhatni: váratlanul jött, de már nem bánom.
Ha előre elképzelte, hogy író lesz, hogyan képzelte el a felnőttkorát?
Nem képzeltem el előre, mint ahogy most mondtam éppen, hogy író leszek. De ha elképzeltem volna akkor a felnőttkoromat, bizonyára egy derűs fickó jelent volna meg lelki szemeim előtt, aki mindig olyat ír, ami mindig tetszik gyerekeknek, felnőtteknek, és akinek örömöt okoz az írás, az élet, és életével ő is örömöt okoz másoknak, a környezetének, a tágabb világnak. Mert fontos, hogy az ember mindig olyasmivel foglalkozzék, amit szeret, amitől szeretik, különben megkeseredik benne a lélek.
Mi annak a története, hogy író lett?
Hosszú története van annak, hogy író lettem, nem akarok vele senkit sem untatni. Gyerekkoromban írtam meg az első versemet, azután már félig felnőttként a második fontosabb szövegete. Már nem emlékszem, mi volt az, de mások igen kedvelték, és ez nekem jól esett. Azután vonzani kezdet a mese, a regény, a színház – így aztán mára már írok mindenfélét, amihez kedvem van, verset, prózát, drámát, vagy ami éppen eszembe jut. Összefoglalva, kedvem támadt az íráshoz, megszerettem az írást, megszoktam, hogy írok, és erről már miért is szoknék le maradék életemben… ?
Még mit szeretne elérni az életben, milyen vágyai, céljai vannak?
Nagyon prózaiak látszólag a vágyaim, céljaim, de nekem fontosak. Vágyam a hátralévő életben, hogy az unokáim lakodalmán még ott táncolhassak – bár igen tud fájni az egyik térdem mostanában. Vágyam még, hogy az életem hátra lévő része derűben teljék, sok remek dolgot lássak és olvassak; és még sok olvasásra érdemes írás kerüljön ki a kezem alól. Célom, hogy egészségben, épségben tartsam meg még sokáig az életemet, az elmémet, és sok izgalmas történettel lepjem meg a legfiatalabb olvasóimat is!
Hogyan érzi, mennyire becsülik meg a munkáját?
Kétféle megbecsülés létezik. Az egyik a hivatalos, amelyből bőven kijutott részem, de ez kevésbé érdekel. Fontosabb az olvasóim szeretete és elismerése, érdeklődése és támogatása; elmondhatom, hogy ebben sem szenvedtem hiányt az életemben. A legkisebbektől a legidősebbekig jelezték vissza már, nem érdemtelen, amit csinálok. Lehet-e annál nagyobb megbecsülése egy írónak, mint a közönsége szeretete, rá figyelése? Aligha…
Ki volt a kedvenc mesehőse gyermekkorában? Miért?
Több is volt, nyilvánvalóan. Nagyon fontos volt számomra Tom Sawyer, aki csibész volt, de nagy lelkű és ha van ilyen, okosan merész fiúcska (amilyen én is szerettem volna lenni – s amilyen, talán, egy kicsit voltam is. Nagyon szerettem Cooper indiános könyvsorozatát, képzeletben Vadölővel és szeretett indián barátunkkal, Csingacsgukkal én is végigjártam/küzdöttem a kora-Amerika vadvidékeit. Csodálattal néztem fel Molnár Gáborra, aki az Amazonas dzsungelében küzdött meg kígyókkal, hüllőkkel, ragadozókkal. Megjegyzem, érdekes, hogy sohasem vonzódtam a gyerekek által oly’ szeretett Micimackó- vagy Alice-történetekhez, ezzel szemben imádtam Bodó Béla Brumi-történeteit. Mivel félig-meddig kis utcagyerek voltam gyermekkoromban – a szüleim mindketten éjt nappallá téve dolgoztak, hogy megélni tudjunk, egész nap a munkahelyükön voltak, én meg az utcán – általában az „elképzelhető” hősök vonzottak, és nem a csodás történetek…
Milyen érzés nyomtatásban látni a könyvet?
A gyerekkönyveknél külön és különös öröm kézbe venni a kinyomtatott könyvet, mert az mindig tartalmaznak illusztrációkat, amelyek jelentős továbbgondolásai a könyvbeli történetnek, történeteknek. Így volt ez most is, a Királylányok második könyve megjelenésekor, amikor Metzing Eszter rajzait-festményeit megpillantottam a szövegek között, mellett és fölött, mindenhol, ahol éppen kellettek. Ha repülés volt a mesében, akkor még tovább repítettek ezek az illusztrációk, ha szomorúság, akkor tovább szomorították az oldalakat, ha vidámság, akkor sok vidám fintorral gazdagították ezt a remek érzést! Sokat köszönhetek neki a könyv sikerében, már, ha jól látom, és sikeres könyv a királylányok második húsz története (is).
Most milyen könyvet ír?
Most felnőtteknek íródó könyv fölött ücsörgök éjjelente. Tehetem, mert mint említettem, egy gyermekvers-kötetem készen van, kiadásra vár; és abban is reménykedem, hogy a számomra mostanában legkedvesebb mesekönyvem, a Szamár a torony tetején kiadói kedvre és bátorságra talál, s ha karácsonyra talán még nem is, de jövő könyvfesztiválra a boltokba kerül. Majd csak akkor foglalkoztatnak újra gyermek-könyvek, ha ez a lírai mese is napvilágot látott… megsúgom, már újabb és újabb gyermekmesék rajzolják ki előttem egy távolabbi jövőben megjelenő verseskötet ködképét… Szóval, nincs megállás…
Az interjú megjelent a Csodaceruza 91. számában
