Írtál gyerekverset a kislányod megszületése előtt?
Nem, nem írtam. Amikor Lackfi János felkérése megérkezett, hogy írjak gyerekverset a Csodaceruza Aranysityak-rovatába, már megvolt bennem a vágy, a késztetés. De akkor még nem éltem át az apaság élményét, és valódi élményanyag nélkül nem tudtam a magam számára hiteles gyerekverset írni. Akkoriban azt hittem, hogy nem is fog ez nekem menni. Az ember gondol ilyeneket. Az első és a második kötetem tájékán például azt gondoltam, hogy csak a vidékről és csak a múltról fogok tudni írni, aztán kiderült, hogy megy a jelenről is, és a városról is. Ebből lett az Alagútnapok című könyv. Ez egy depresszív hangütésű kötet. Akkoriban meg is kaptam ezt a címkét, én voltam a sötét versek írója. Aztán fordult a világ, és a költészet saját, belső dinamikája is azt kívánta, hogy más témák felé nyissak, és megszületett a Két ég satujában, ami már egészen másról szólt: arról, hogyan írható meg hitelesen az idill a huszonegyedik században. És itt most hadd idézzem a kötet egyik recenzensét, Radics Viktóriát: „Acsai Roland idilljeit a tiszta skandináv hideg tartósítja és a skandináv ízlés „geometrizálja”… Az emberek – ez a magyar emberpár – ugyanakkor a hatalmas hó-, jég- és levegőtömbök közt kicsiny, idegen; csak valami friss érzékenység, a közép-európai rutinból szabadult figyelem és a tapintat… tartja meg őket a két ég satujában”. Ez a kötet tehát Finnországban íródott, és az utolsó ciklusban már feltűnik Zsófi is, tizenkét hetes magzatként. Ezek az első gyerekről szóló verseim, de ezek még nem gyerekversek…
Az Aranysityak antológia a te verseiddel indul, egy finnországi tartózkodás és gyermeked születése ihlették a verseket. A Zsófihoz írt versek gyerekversek? Te hogyan határoznád meg, hogy mi a gyerekvers?
Gyerekversek, feltétlenül, de mint minden jó gyerekvers, a felnőttek számára is élvezhetőek. Amikor kislányunk megszületett, megpróbáltam az apa-szemszögéből írni, az apa szemszögét behozni az irodalomba. Úgy láttam, hogy az íróink általában jobban szeretik magukat gyerekként pozicionálni, és úgy írni – mondjuk – az apáról, vagy az anyáról. Hiányzott ez a szemszög, az íróé, aki apaként pozícionálja magát, és nem gyerekként. Csak néhány alkotónál találtam erre ellenpéldát, például Szabó Lőrincnél. Gondoltam, ha Szabó Lőrinc megírta a Lóci-verseket, én megírom a Zsófi-verseket. Aztán ezek a versek átalakultak szándékoltan gyerekeknek szóló versekké. A Hajszárító című, kisebb közönségsikert is elkönyvelhető vers például még inkább gyerekről szóló vers. De A Bálnagyerek már egyértelműen gyerekvers. Hogy mi a gyerekvers? Nem könnyű megmondani. Az utóbbi időben annyit megtanultam, hogy lényegi különbség nincsen gyerek- és felnőttvers között. Például elkezdtem úgy írni, hogy ugyanazt a témát megírtam gyerek- és felnőttversnek is. Tehát amint már említettem, talán csak a szándékban rejlik a különbség.
Bálnafigyelők címmel nemrég kiállítás nyílt a megjelenés előtt álló gyermekversköteted illusztrációiból. Mit lehet tudni a kötetről?
A Bálnafigyelő című, Acsai Varga Verával közös gyerekkötetünk elkészült illusztrációt mutatta be a közönségnek a kiállítás, és a nézők, az olvasók (mert felolvasásra is sor került), nagyon szerették. A kötet versanyaga összeállt, Vera most készíti hozzá az illusztrációkat, tehát még bizonyos szemszögből „work in progress” állapotban vagyunk. Nem ez az első közös munkánk, hiszen a Két ég satujában is kettőnk közös műve. Nagyon érdekel bennünket, hogy hogyan fonódhatnak össze különböző művészeti ágak, a képzőművészet és az irodalom. Ritka eset, hogy az író és az illusztrátora ilyen közel álljon egymáshoz – talán Vas Istvánt és Szántó Piroskát tudnám említeni -, mint mi Verával. Így a szövegek és a képek kölcsönhatásából egészen izgalmas, új minőség keletkezik. Hiszen ugyanazt az élményt, amit a vers vagy a festmény megjelenít, mindketten, közösen átéltük. Ősszel lesz még egy kiállítás az új illusztrációkból, és azzal a könyv is elkészül, reméljük, hogy minél előbb a nyomdába is mehet.
A Bálnafigyelő verseinek beszélője legtöbbször egy kislány. Zsófi nem beszélt még akkor, amikor a versek zöme íródott, ezért ki kellett találnom a gondolatait. És hogy érdekesebb legyen a kötet, több versben meg is „növesztettem”, hozzáadtam pár évet a valós korához. Ha még egy jellemzőt akarnék említeni a készülő kötettel kapcsolatosan, akkor az a természetközelség lenne. Varga Emőke, a kiállítás megnyitóján pontosan és szépen megfogalmazta ezt: „A gyermek e képek mindegyikén a természet része, mint a fák és a madarak, szerepe csak attól más a világban, mint az övék, hogy látni tud… A kislány megfigyel, nézi a bálnákat, a jávorszarvast, a hollót, a felhőket és saját világa részeivé teszi őket.”
Nemcsak írásaid alapján, hanem fordítóként is számon tartanak. Ha jól tudom, érdekelnek az ifjúsági regények is. Nyomon követed a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalmat?
A kenyeremet fordítóként keresem, egyként fordítok felnőtt és ifjúsági irodalmat, így valóban már a munkámból kifolyólag is illik tudnom, mik a fejlemények a kortárs ifjúsági és gyermekirodalomban. A gyerekvers íráson kívül még a meseírás felé is kacsintgatok.
Mivel foglalkozol, amikor nem az irodalommal?
Képzőművészettel (természetesen csak műélvezőként), utazással (szívem szerint észak felé), gyerekneveléssel…
Milyen érzés volt az Aranysityak kötetet kézbe venni? Kinek a versei tetszenek leginkább? Ajánlj egy verset az olvasóknak.
Természetesen nagyon jó érzés volt, mert egy sok szempontból különleges könyvről van szó. A Friss tinta óta nem született ilyen fontos gyerekvers-antológia. És ebben tényleg friss versek vannak, azok, amik az utóbbi években a Lackfi János által szerkesztett Aranysityak-rovatba íródtak. Sok vers tetszik a könyvből, de ha csak egy szerzőt és verset emelhetek ki, akkor az legyen Babiczky Tibor, és a vers pedig az Altató.
AZ ÉSZAKI SZAJKÓ
Az északi szajkó
Különös madár,
Amerre mész az
Erdőben, arra száll.
Ha a tábortűz
Mellé telepszel,
Kínáld meg őt
Egy almagerezddel.
Fején apró, sötét,
Kötött sapka –
Ezer év
Bölcsessége alatta.
Otthont ad neki
A Szent Hegy, a vén,
Szállni tanul tőle
Az északi fény.
Finnül úgy hívják
Hogy Kuukkeli,
De a magyar
Nevét is szereti.
Párja mindenhová
Vele repül –
Ez a madár sosincsen
Egyedül.
S mielőtt az erdő
Bezárulna mögötted,
Kérdezd meg tőlük:
„Ti mindenkit így követtek?”
S felelnek majd: „Mi
Csak azokat követjük,
Akiknek tiszta a lelkük,
Tiszta a lelkük.”
A BÁLNAGYEREK
Madártávlat, sirályi,
Innen lehet jól látni
A fjordokat, a hegyet
És… a bálnagyereket!
Tűz a nap, nagy a hőség,
Szőke vagyok, mint egy norvég.
Most strandon lenne jobb.
Bálnafigyelő vagyok.
Apa látta már egyszer,
És nekem is látnom kell.
Szegény magányos lehet,
Itt a fjordban mit keres?
Ha meglátnám, akkor már
Valamennyire hozzám
Is tartozna. Egyedül
Nem lenne. Itt bent, belül
Hordanám a képét:
Nagy uszony, fekete hát,
Ahogy a türkizt töri át,
A fjordét és az égét.
A BAGOLY
Hang vagyok, az éjszakáé,
Testetlen, ezt gondolhatod,
Fenyőé, sziklaszálé,
Meg-megborzongva hallgatod.
Látni nem látsz, csak hangom
Hallod, és akkor alszom
El, amikor te felébredsz.
Képzeletedben rakok fészket,
És ott hatalmasra növök.
Pedig csak egy dobogó
Szív, szélborzolta tollcsomó
Vagyok. Odafönt ülök
Egy fenyőn, az ágak között.