Miklya Zsolt verseiben az a jó, hogy ő még mindig nem bújt ki a gyerekkabátból, nem költözött ki a gyerekszobából. Fejében gyerekritmus darazsa dönög, „semmi álma, semmi lárma”, afféle zajtalan-zajos csendbogár. (Lackfi János)
Lapra írok,
nem kalapra,
ámbátor egy kalap karimáján
jó volna megülni szépen,
lógatnám le a lábam,
és nézelődnék
meg ringatóznék,
mint nagyapánál
a hintaszékben.
Lapra írok,
nem kalapra,
ámbátor egy kalap karimáján
ülhetnék törökülésben is éppen,
és a térdemre könyökölve
kigondolnám az erdőben a fákat,
erdőszélen egy hintázó ágat,
mint nagyapánál
a hintaszékben.
(Megjelent az Aranysityak című kötetben.)