Ifjúsági és családi színházzá alakul a Pesti Magyar Színház: a nagyszínpadon a gyerekelőadások mellett a Kőmíves Kelemen című darabot mutatják be a jövő évadban, a Sinkovits Imre Színpad azonban továbbra is nyitott műhelyként működik, helyet ad a kísérletezésnek.

Őze Áron igazgató az új művészeti koncepcióról tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: koncepciójuk színházba járó, értő közönségréteg felneveléséről szól. Színházi élményt adó közösségi teret szeretnének létrehozni, ahol a család együtt van.
Mint elhangzott, a jövő évadban a nagyszínpadon Lázár Ervin A kisfiú és az oroszlánok című darabját mutatják be a Baross Imre Artistaképzővel együttműködve, Bal József rendezésében. Tavasszal Janikovszky Éva Égigérő fű című művének ősbemutatóját tervezik, majd júniusban Szörényi Levente és Bródy János Kőmíves Kelemen című művét Alföldi Róbert rendezésében tűzik műsorra. Az eredeti elképzeléshez visszakanyarodva prózai színészekkel mutatják be a művet, köztük Stohl Andrással és Blaskó Péterrel.
Az igazgató arról is beszélt, hogy a színházi csemegékre vágyókat a stúdiószínpadon várják, ahol továbbra is felnőtt előadásokat fognak játszani, Novák Eszter és Hargitai Iván is rendez a jövő évadban és befogadják a KoMa Társulat előadását. Emellett az igazgató Pirandello IV. Henrik című művét állítja színpadra, valamint Sztankay Ádám Facér pasi naplója című blogjának színpadi változatát készítik el interaktív előadásként.
Őze Áron elmondta: csaknem fél év után szólal most meg, mivel se magyarázkodni, se véleményt mondani nem akart a három állami fenntartású színház összevonásának korábbi tervével kapcsolatban.
„A három színház összevonásáról nincs szó, és arról sem, hogy a Magyar Színház megfúrta volna a másik két színház költségvetését” – szögezte le, hozzátéve, hogy ezzel kapcsolatban nem is kompetens mondani bármit is.
Kitért arra, hogy 2000 óta, amióta nem Nemzeti Színházként működik a teátrum, szerepe a magyar színházi életben nem tisztázott. Szólt arról, hogy feladata az elmúlt két és fél évben, amióta vezeti a színházat, a színház létjogosultságának megteremtése, működésének biztonságossá tétele volt. Az átalakítás munkáját, a racionalizálást, az új struktúra, művészeti koncepció kialakítását 2010 elején elkezdték, most csaknem végére érnek a munkának.
„A színház működik, van és lesz is” – hangoztatta az igazgató, hozzátéve, hogy az út, amelyen halad, most változik, mivel korábbi pályázata a jelenlegi körülmények között illúziónak tűnik. Mint mondta, Budapest harmadik legnagyobb játszóhelyének, a 650 néző befogadására képes nagyszínháznak a jövőjét az ifjúsági és családi színház koncepciójában látja.
Kitért arra, hogy a fenntartónak új pályázatot adtak be erről, emellett ez az irány szinte magától elkezdődött a színházban, szinte csak észre kellett venni. Kiemelte: a nagyszínpadon nagy sikerrel játsszák az idei évadban bemutatott Rumini című produkciót, és a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai című családi musicalt is.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az új koncepciónak kulcsfontosságú intézménye lehet az immár 46 éve működő Pesti Magyar Színiakadémia, amely az új színházi modellbe épülve tehetségkutatást végez, diákszínjátszást, színházi tábort, drámapedagógiai programot szervez, beavatószínházi előadást hoz létre.
A tehetségek felfedezésére Sinkovits Imre Színjátszótábort rendeznek július 30-tól augusztus 3-ig, egy hétig színházi körülmények között dolgoznak a gyerekekkel drámapedagógusok segítségével, bentlakásos tábor formájában. A jövő évadban havonta egyszer a Hungarofest Csokikoncertjeinek is helyszíne lesz a színház.
Őze Áron szólt arról, hogy fenntartói kérésre a színházban 20 százalékos leépítés zajlott le, amely minden munkavégzési területet, összesen 32 közalkalmazottat érintett. Hozzátette: tárgyalásokat folytatnak a fenntartóval a leépítés anyagi hátterének biztosításáról, a leépítés terhét – amely a jelenlegi költségvetés 20 százalékát teszi ki – egyelőre a színház vállalta. A mostani leépítés következményeként és a két és fél éve elindult átalakítás nyomán a színház állománya a felére csökkent, mint mondta, ez az intézmény létének feltétele volt.
Új tagok nem érkeznek a Pesti Magyar Színházba, a színészek közül nem távozik senki, fizetéscsökkenés sem lesz jövőre. Ugyan a nyugdíjas tagok szerződésének formája átalakult, de továbbra is játszanak a színházban, társulati tagok maradnak.
Továbbra is folynak a tárgyalások azzal kapcsolatban, hogy az állam átadja a színházat a fővárosnak, de jelen pillanatban konkrétumokról nem tud az igazgató. Őze Áron megjegyezte: költségvetése – ha igen karcsú is – van a színháznak, a jövővel kapcsolatban párbeszéd, komoly munka folyik, és nem lát olyan veszélyt, hogy a színház máról holnapra bezárná kapuit.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a színház idei költségvetése a 2009-es büdzsé fele. Az igazgató tájékoztatása szerint a színház adósságállományának növekedését megállították, elkezdték lefaragni.