Egy másféle mozgalommá válás reményében
Leendő olvasókörök szervezői, vezetői részére 2010 őszén hatvanórás tanfolyam indult a kaposvári Megyei és Városi Könyvtárban. Dr. Gombos Péter gyermekirodalom-kutatót, a Magyar Olvasástársaság alelnökét és Tolnai Mária drámapedagógust, az olvasókörös kurzus két oktatóját kérdeztük a képzés körülményeiről, illetve a drámapedagógia lehetőségeiről az olvasóvá nevelésben.
– A tanfolyam elnevezéséből is adódik a kérdés: mennyiben kapcsolódik ez a kezdeményezés a Somogyban is tekintélyes történelmi múlttal rendelkező olvasóköri mozgalmakhoz?
– Részben igen, ám ezúttal más céllal hívnánk életre az olvasóköröket. – kezdi Gombos Péter. – Anno sok értelmiséginek „csak” apropót jelentett beszélgetéshez, vitákhoz egy-egy könyv, valójában sokkal többről volt szó, mint irodalmi művekről való beszélgetésről. Most azt várnánk ezektől a szerveződésektől, hogy olyan gyerekeket is megnyerjünk az olvasásnak, akik „önerőből” biztosan nem lennének könyvmolyok.
– Ki volt az ötletgazda?
– Régi tervünk volt már ez a szervezési forma, apropót pedig egy TÁMOP-pályázat adott, melyre a megyei könyvtár vezetői hívták fel a figyelmünket. Az is gyorsan kiderült, hogy könnyen, jól együtt tudunk működni az intézménnyel, így tulajdonképpen az első megbeszélés után érezhető volt, hogy sikeres lehet a program.
– Kinek a részére szerveződött a tanfolyam, s milyen alapvető céljai vannak?
– Gyerekkönyvtárosok, iskolai könyvtárosok, könyvtárosok és pedagógusok vannak a csoportban – ahogy az várható is volt. A célunk egyrészt az, hogy a résztvevők „jó kézzel” nyúljanak majd a könyvek után, vagyis ismerjék a választékot, s tudják azt is, az adott csoportban velük lévő gyerekekkel melyikeket érdemes olvastatni. Másrészt Tolnai Mária a drámapedagógia alapjaival ismerteti meg a leendő csoportvezetőket, s olyan drámajátékokat is megmutat, melyek a könyvek feldolgozását élményszerűvé és mélyebbé is teszik.
– Nem olyan régen olvashattuk a felhívást a Magyar Olvasástársaság Olvasó-társ programjának felkészítő kurzusairól is. Adódik a párhuzam a két tevékenység között: ültessünk magunk mellé gyerekeket, és olvassunk nekik (vagy velük) meséket, illetve hívjunk össze olvasni vágyó (vagy hajlandó) fiatalokat a könyvtárba, és beszélgessünk velük olvasmányaikról. A maga nemében egyik ötlet sem új, „újdonságíze” a tudatosságnak, a taníthatóságnak van. Miért fontos, hogy ilyen „szigorú” felkészítés előzze meg ezeket a pedagógusok és könyvtárosok által amúgy tradicionálisan művelt tevékenységeket?
– Azt gondolom, hogy a célokban az emberek többsége egyetért: jó lenne, ha minél több gyerek nőne fel betűgazdag környezetben, s minél többen kerülnének az „olvasói elitbe”. Hogy e tekintetben egyelőre nem állunk jól, talán annak is köszönhető, hogy kevesen vannak, akik igazán tudatosan, tervszerűen vesznek részt az olvasóvá nevelésben. Az „olvasó-társak” felkészítése pedig azért is fontos, mert ezek az önkéntesek gyakran kerülhetnek olyan helyzetbe, szembesülhetnek olyan problémákkal, melyekről jó, ha már előre tudnak.
– A képzés két alappillére egy gyermekirodalommal foglalkozó szakember és egy drámapedagógus. Mi indokolja a két tudományterület összeboronálását, és hogy kapcsolódik mindez a könyvtár-pedagógia mai irányaihoz?
– Ahogy korábban is említettük, a dráma abban segíthet, hogy pontosabban, ugyanakkor mélyebben éljünk meg olvasmányélményeket is. – veszi át a szót Tolnai Mária. – Ráadásul mindezt úgy, hogy valójában nem feladatokat oldanak meg a gyerekek, hanem „játszanak”. A képzés egyik fontos eleme persze éppen az, hogy a csoportvezetők nagyon céltudatosan használják a játékokat, konvenciókat. A könyvtár-pedagógia egyébként mindig is nyitott volt ezekre a módszerekre, ebben a körben ez nem számít újdonságnak.
– Milyen egyéb lehetőségei vannak a drámapedagógiának az olvasóvá nevelésben?
– A társakkal végzett közös munka során – amelyben a felnőtt is játszótársként vesz részt –, oldottabb, érzelmi biztonságot nyújtó légkör alakul ki. A drámajátékok, dramatikus gyakorlatok, a dráma munkaformái segítséget nyújtanak a gyerekeknek önmaguk elfogadásában, a társaikra való koncentrált figyelemben, a különböző élethelyzetekben való eligazodásban, konfliktushelyzeteik feloldásában, és ami még fontos: az önálló gondolatok, kreativitás, szociális érzékenység értékként való elfogadásában.
– Segíti-e a dráma a szövegértést?
– Az olvasás egyik legfontosabb eleme az élmény, amely a fiktív világba röpít. De a dráma segíti a szó szerinti megértés mellett az alapjelentésen túli értelmező megértést, a kritikai megértést, amely az olvasó és a szöveg kapcsolatán múlik. Ilyenkor az olvasó már a saját élettapasztalatán keresztül reflektál a szövegre. És nem utolsósorban a dráma segíti a megértés legmagasabb szintjét, az alkotó-kreatív megértést, amely mindig továbbgondolásra késztet.
– Néhány hete mindketten előadást tartottak a Kaposvári Egyetemen az olvasóvá nevelésről. Mondanivalóját akkor személyiségfejlesztésről és önismeretről szóló ismeretekkel kezdte. Hogy kapcsolódik mindez az olvasóvá neveléshez?
– Szociológusok, művészek, teológusok, mentálhigiénés szakemberek, tanárok írják, mondják, hogy a harmadik évezred emberét körülvevő fejlett technológia használatához intelligensnek, érzelmileg gazdagnak, erkölcsileg fejlettnek kell lennünk, különben csak használjuk, de nem értjük a működést. Próbálunk megfelelni a ránk zúduló elvárásoknak, igyekszünk jók lenni, problémákat oldunk meg, de egyre nagyobb hátizsákot cipelünk. Ebbe dugjuk mindazt, amitől félünk, amiben gyengék vagyunk, az elfojtott indulatokat.
Tapasztaljuk, hogy gyakran egész más az elvárás és az érték az iskola szempontjából, a gyermek és a szülő szempontjából. A pedagógus alkuviszonyba kerül, döntenie kell, hogy a gyermeki személyiség kibontakoztatását vagy az iskola által megfogalmazott szerepelvárásokat segítse, illetve a kulturális másság és az egyéni különbségek figyelembevételét vagy az iskola értékrendjének kultúráját vegye figyelembe. Vagyis a nevelés (vagy szűkebben olvasóvá nevelés) eredményességének a mércéje, hogy a tehetség, képességek, reális énkép megerősítésének színterévé tud-e válni.
– Mi a megoldás?
– Azon múlik minden, hogy tudunk-e olyan szervezeti keretet teremteni, eljárási módokat működtetni, amelyek segítik ezt. Az én válaszom: az alkotó tevékenység, amely a cselekvés, a játék, a művészetek biztonságos működési módja. Jelen esetben a szervezeti keret az olvasókör, az eljárási mód pedig a drámapedagógia.
– Az „olvasókör” mint hívószó egészen különleges távlatokat ígér. Számtalan virtuális olvasókör létezik ma már, olvasmányélményeinket, virtuális könyvespolcainkat könnyedén megoszthatjuk egymással íróasztalunk mellől, vonaton, ágyban. Mekkora konkurenciát jelent ez a jelenség egy hagyományos olvasókör számára?
– Az említett csoportok többségét könyvrajongók alkotják – mondja ismét Gombos Péter –, mi viszont elsősorban azokat a gyerekeket fognánk meg, akiket még nem ragadott magával a „betűvarázs”. Már csak ezért sem konkurencia. De ha egyszerre több jó program fut majd az olvasóvá nevelés érdekében, az inkább örömteli lesz. Féltékenykedni nem fogunk…
– A tanfolyam körülbelül a felénél tart. Milyen tapasztalataik vannak eddig?
– Nem ért minket meglepetés. Akik jelentkeztek, nagyon érdeklődők és nyitottak. Azt tapasztaltuk, hogy az eddig feldolgozott műveket is érdekesnek találták. Ráadásul nagyon jó hangulatban folyik a munka, szerencsére egyre oldottabbak a résztvevők. Az is jó, hogy mernek kérdezni is kérni is. Előzetesen nem számoltunk azzal, hogy középiskolás korosztály számára is gondolkozzunk könyveken, feladatokon, de erre is volt igény, hát igyekeztünk ezt is bevenni a témák közé.
– A gyermek- és ifjúsági irodalom – még ha sokszor emlegetjük is méltatlan mellőzését – hálás előadási téma, a drámapedagógia azonban jellemzően nem elméleti tudomány. Mennyire gyakorlatiasak a találkozók, van-e lehetőség vagy igény a műhelymunkára?
– Anélkül nem is lenne értelme az egésznek. Minden alkalommal dolgozunk csoportokban, s a drámapedagógia amúgy sem arról szól, hogy van „jó” és „rossz” válasz. Természetesen a gyakorlatok nagy részét meg is csináljuk, nemcsak „fejben játsszuk le”. Emellett most már a tanfolyam résztvevői is vezetnek játékokat, sőt iskolás csoportot is hívtunk, hisz ez az igazi tapasztalatszerzés.
– Milyen bizonyítvánnyal távoznak a tanfolyam résztvevői, illetve távoznak-e egyáltalán véglegesen a tanfolyamról? Van-e lehetőség arra, hogy az általuk megkezdett tapasztalatcsere folytatódjon, az így létrejött „olvasókör” bővüljön, esetleg megsokszorozza magát?
– Egyelőre ez még nem egy akkreditált képzés, de szeretnénk, ha az lenne. S így aztán akár országos szinten is meghirdethetjük. Azon nagyon meg lennék lepve, ha a tanfolyam résztvevői között megszakadna a kapcsolat a hatvan óra után. Már most is élénk az e-mailes forgalom, s később talán még fontosabb lesz a tapasztalatok megosztása.
G. Szabó Sára
