A Gutenberg János Könyvkereskedelmi Szakközépiskola a 2011/2012-es tanévben ismét indítja a könyvkereskedői képzést az 1 éves, nappali tagozatos szakképzési évfolyamon, elsősorban gimnáziumban érettségizettek számára.
A hallgatók közismereti (kortárs magyar és világirodalom, könyvtörténet), szakmai (könyvkereskedelmi ismeretek, könyvesbolti tájékoztatás, közgazdasági ismeretek) és kiegészítő tárgyakat (idegen nyelv, számítástechnika) tanulnak, valamint Budapest legjobb könyvesboltjaiban gyakorlati képzésen vesznek részt. A tanév végén könyvkereskedelmi szakmai vizsgát tesznek (OKJ szám: 52 341 06 0000 00 00). Az állami bizonyítvány megszerzése könyvkereskedelmi munkakörök betöltésére képesít.
Iskolánkba 22 éves korig lehet jelentkezni (idén még az 1989-ben születetteket is várjuk), hallgatóink tanulói jogviszonyban állnak (diákigazolvány, családi pótlék, egészségbiztosítás). A képzés tandíjmentes (sem beiratkozási, sem regisztrációs, sem vizsgadíj nincs).
Azok jelentkezését várjuk, akik a könyvkultúra, irodalom, művelődéstörténet iránt érdeklődnek, és szívesen vállalnak közreműködést a könyvszakma nagy rendezvényein (Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Ünnepi Könyvhét).
A hallgatókat felvételi beszélgetés alapján választjuk ki.
A jelentkezéshez:
– önéletrajz
– a középiskolai érettségi bizonyítvány másolata (ez később is
benyújtható)
– jelentkezési lap kitöltése (beszerezhető az iskolában)
– egy darab új igazolványkép
szükséges.
Címünk: 1133 Budapest, Váci út 100. fsz. 12.
(bejárat a Süllő utca felől)
Tel./fax: 340-1717
Tel. 340-3728
E-mail: konyvesiskola@mail.datanet.hu
www.konyvesiskola.hu
Jelentkezési lap
a Gutenberg János Könyvkereskedelmi Szakközépiskolába
Név: ………………………………………………………………………………………………….
Születési hely, év, hó, nap: ………………………………………………………………….
Anyja neve: ………………………………………………………………………………………..
Lakcíme: ……………………………………………………………………………………………
Telefonszáma (lakás, mobil): …………………………………………………………………
E-mail címe: ………………………………………………………………………………………
Középiskolai tanulmányait melyik iskolában végezte/végzi:
…………………………………………………………………………………………………………
Milyen nyelvet tanult/tanul, van-e nyelvvizsgája: ……………………………………