Kadlót Nikolett naplója
2015. augusztus 6.
Azt hallottam, hogy a kutyusok leginkább a jelenben élnek. (Na Pupili és Döme is pont ilyen ám!) Ragyognak, ha felkelsz, ha kaphatnak enni; ha magadhoz hívod őket: repesnek a boldogságtól. Nem terveznek előre, nem várják el a kalandos, hosszú sétákat, fagyizáskor a meglepetés tölcsért vagy, hogy levidd őket a Dunába fürdeni. Nem, nem. Egyszerűen csak elégedettek azzal, hogy ott vagy. Akkor és ott.
Amikor naplót ír az ember, szintén ugyanezt teszi: akkor és ott kiírja magából a gondolatokat, élményeket, érzéseket. Az írás maga a legfontosabb, amelynek megszólítottja éppen a szerzője. Szerkesztetlenül, többnyire kézzel írva futnak ezek a félelmek, örömök, magvas megállapítások egy féltve őrzött noteszben. Régen még be is lehetett csatolni ezeket a titokőrzőket!
Ez itt és most egy nem titkos naplóbejegyzés. Célja épp egy szokásos naplóval ellentétes: eljutni minél több olvasóhoz és lehetőleg örömet okozni – akkor és ott. Olyan, mint egy kedves kutyapuszi: egyszeri és megismételhetetlen. Benne van egy-egy morzsája a hét minden napjának: van benne megfázás, szedres süti, parfüm paradicsomból, jólelkű virágárus, ebgondolat, krokodilfészek és gerlehuhogás, na meg sok-sok szeretet. Micsoda tartalmas hét volt ez a mostani: rekkenő hőséggel, nyári zivatarral, bosszankodással és sok mosollyal. Mennyi minden fért bele hét napba, s hány dolog maradt elmeséletlenül! Van pedig meséje a légkondinak, az esküvői csokroknak, a számítógépes játékoknak, a reggeli tanakodásnak, hogy mit vegyünk fel, a postaládáknak vagy a csipkebélyegeknek is. De akkor és ott, a nem titkos naplóm írásakor épp ezek jutottak eszembe. A többi izgalmas történetet pedig a titkos noteszembe írom tovább.
