Egy könyv, mely arra vár, hogy megtaláld
Egyszer volt
Egy kis hajó,
nem tudta hogyan kell,
Nem tudott a vízen
Siklani.
Egy, kettő, három,
Négy, öt, hat hét telt el,
És a kis hajó
Siklott a vízen.
Megtanulunk játszani és énekelni, még azelőtt, hogy olvasni tudnánk. Ahonnan származom, ezt a dalt még azelőtt énekeltük, mielőtt olvasni megtanultunk volna. Kört formáltunk az utcán, próbáltuk a nyári tücsköket túlkiabálni, újra és újra énekeltük a dalt a bánatos hajóról, aki nem tudott a vízen siklani.
Néha kicsi papírhajókat készítettünk és beleraktuk őket a pocsolyába, és hagytuk őket elsüllyedni, mielőtt még elérték volna a partot.
Én is olyan voltam, mint egy kis hajó, ami lehorgonyzott a környék utcáira. A délutánjaimat a háztetőkön töltöttem, néztem, ahogy a nyugaton lemegy a nap, és láttam a távoli jövőmet – bár az nem volt világos, hogy csak magam elé bambulok-e, vagy a szívem belsejébe látok – elképzelve egy csodálatos világot, ami még látótávolságon kívül volt.
Néhány doboz mögött, otthon a szekrényben, volt egy kicsi könyv, ami szintén nem tudott siklani, merthogy senki nem olvasta. Olyan sokszor elkerülte a figyelmemet, egyszer sem vettem észre, hogy ott volt. Egy papírhajó, ami beleragadt a sárba: egy magányos könyv, eldugva egy polcon, a papírdobozok mögött.
Egy napon, a kezem valami után kutatott, amikor megakadt ennek a könyvnek a gerincén.
Ha könyv lennék, így mesélném el ezt az eseményt: „Egy napon, egy gyermek keze leporolta a fedelemet, és úgy éreztem, hogy kibomlanak a vitorláim és elkezdek siklani a vízen.
Micsoda meglepetés volt, amikor a szemem végül megállapodott ezen a tárgyon. Egy kicsi könyv volt piros borítóval és arany jelzéssel. Várakozással nyitottam ki, mint, aki éppen most talált egy kincsesládát, és alig vártam, hogy meglássam, mit rejt. Nem csalódtam. Alighogy elkezdtem olvasni, láttam, hogy ez garantált kaland lesz, a főszereplő hősiessége, a jók és a rosszak, az illusztrációk lábjegyzetekkel és veszély és meglepetések… minden megvolt egy világhoz, ami egyszerre izgalmas és ismeretlen.
Ez a története annak, hogyan fedeztem fel, hogy az otthonom mögött egy folyó van, és a folyó mögött egy tenger, és a tengerben egy hajó, ami vitorlát bont. Az első hajót, amelybe beszálltam, La-nak hívták. Hispaniola, de egyszerűen nevezhetjük Nautilus, Rocinante, Szinbád hajójának vagy Huckleberry nagy hajójának is…. Mindegyikük, nem érdekes mennyi idő telik el, ott lesznek, várnak a gyermekek tekintetére, hogy rájuk nézzenek, kibontsák a vitorláikat és kihajózzanak…
Így hát ne várj tovább. Nyújtsd ki a kezed, és kapj fel egy könyvet. Olvasd, és úgy fogod találni, hogy sokkal inkább, mint az én dalom, hogy nincs az a kicsi hajó, amely idővel nem tanul meg siklani a vízen.
Eliacer Cansino
(Kőszeghy Csilla fordítása)
