– A Hajnali csillag peremén című verseskötetet az IBBY magyar szekciója az Év Gyermekkönyve díjjal jutalmazta. Amikor összeállította ezt a kötetet, gondolt arra, hogy ilyen jelentőssé válik a szakmabeliek számára is ez a kötet? Milyen elgondolás alapján jött létre ez a gyűjtemény?
– A kérdés első felére azt válaszolnám: dehogy gondoltam, tán titkon reméltem, és persze mégis meglepett, s minek tagadnám, jólesett nagyon. Hogy a szakmabeliek számára hirtelen ilyen jelentőssé vált… Természetesen már csak azt szeretném, hogy a feltételezett olvasók, a kisebb és nagyobb gyermekek számára is szintoly jelentőssé, meghatározó, felszabadító élménnyé, játékká s örömmé váljék, úgy ahogy írtam őket. Egy kissé mindenkinek is… Ennek a gyűjteménynek pedig annyi vala az elgondolása, hogy valamiképpen és megfelelően, tematikailag és bizonyos szempontból zeneileg is strukturálva megmutasson valamennyit mindabból, amit a hetvenes évek végétől eleddig gyermekversül, esetleg gyermekversnek is számíthatóan írogattam.
– Több könyvet is írt gyermekek számára, az erdélyi gyermeklapok szintén gyakran közlik a verseit. Van különbség abban, ahogyan gyermeknek vagy felnőttnek ír verset?
– Igen, ez a kilencedik gyermekverskönyvem, és az előző kötetekből, illetőleg ide frissen beemeltekből és újabb darabokból is építkezik. A versek zöme pedig valóban a kolozsvári Napsugárban jelent meg először: a nyolcvanas évektől közlök ott, mindmáig, s újabban a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Cimborában is. Node arra, hogy van-e különbség az eleve gyermekeknek, avagy kizárólag csak felnőtteknek szánt versek születési módja, mikéntje, hogyanja, formája és anyaga között – nem tudnék igazán válaszolni. Nem tudhatom. Mert persze, hogy van, mert persze, hogy nincs, mert attól függ, s mert még attól sem függ… Vagy mint az okos lány a Benedek Elek meséjében: hoztam is, meg nem is, van is, meg nincs is. Elvégre mégiscsak nyelvi jelenlétről, magáról a költészetről, versekről van szó.

A kötetről szóló kritikák egyike hiányol egy verset a gyűjteményből, a Gyermekdal: Krisztinkáról címűt. Szándékosan hagyta ki ezt a darabot?
– Nem szándékosan, hanem eszembe sem jutott, hogy a gyermekversek között is kellene „szerepeltetnem”, sem azt, sem az És Christophorus énekelt címűt, s esetleg még több másikat sem, amelyek éppen a lányaimhoz, a lányaimról, avagy rajtuk keresztül szólnak, persze kissé másképpen. Ezt így érzem helyénvalónak, elegánsnak és ízlésesnek, szóval, a gyűjtemény összeállításakor is pontosan így éreztem, így szerettem volna legjobb tudásom szerint… S egy szerzőnek ennyi tudhatási joga csak maradt még manapság. Másrészt, ha mégis tévedtem volna, majd egyszer egy más gyerekkönyv-konstellációban még úgyis feltűnhetnek akár a hiányolt darabok is. De biztos vagyok benne, hogy ama majdani gyűjtemény kapcsán is akadnak újabb hiányoltak, kifelejtettek vagy egyszerűen kimaradtak. És talán így van ez rendjén.
– A kritikusok elismeréssel írnak a Hajnali csillag peremén szerzőpárosáról, az IBBY rendhagyó módon mindkét alkotót külön jutalmazta. Hogyan fogadta Takács Mari illusztrációit?
– Hát kitörő örömmel, folyamatos rácsodálkozással, gyermeki izgalmakkal és eufóriával! Varázslatos volt lépésől lépésre és újra fel-felfedezni, hosszan forgatni, s szívből ízlelgetni a Mari káprázatosan elegáns, szellemesen kisugárzó, friss, egyszersmind gyermekien metaforikus illusztrációit. A Hajnali csillagot, ha sokszáz kilométerekre is egymástól, mintegy párhuzamosan is együtt csináltuk, s végül is ő formálta ilyenné. Lélegzetelállító élmény volt! Már a tudat is, hogy ő dolgozik a könyvön, s akkor az alkotás, a szépség mégiscsak érzékeny nyitottság, empátia, fantázia és szeretet kérdése…
– Az összeállítás azt jelzi, hogy bőven volt miből válogatnia, hiszen hihetetlenül gazdag anyag került kiadásra. Könnyen ír verset? Elárul valamit az alkotófolyamatról?
– Válogatnivaló valóban gazdagon akadt, talán túl gazdagon is, s a mégis fölmerült hiányosságok ellenére, igyekszem remélni, hogy a végleges válogatás mégsem sikeredett szegényesre… Bár én ezt már sehogy sem ítélhetem meg, sehogy sem láthatom be innen, s akár metaforikusan is: egy hajnali csillag legpereméről… De tény, hogy mintegy kétszázötvenhat darabból válogattam be százhetvenhetet, meglehet túl nagylelkűen vagy könnyelműen és tékozlón… Én nem tudhatom, aminthogy azt sem, hogy könnyedén vagy kínkeservesen írok-e verset? Hol így, hol úgy, hol még amúgyabbúl. Én csak verseket próbálok írni, legalábbis verseket szerettem volna… József Attilát parafrazeálván: de annyi mindenfélét hall az ember, hogy inkább hallgatok. Egyelőre ennyit az alkotófolyamatról is.
– A gyermekektől érkezik visszajelzés? Számít Önnek a gyermekek véleménye?
– Mindkét kérdésre passzol a válasz: persze, hogy igen, már a kezdetektől, már nagyon régtől fogva. Ott a mosolyban, a hangban, szavakban és ragyogó szemekben. A gyermekek nyitottak, még szabadok, empatikusak és fantáziájuk van: költői szóra, titokra, örömre képesek. Ettől nyerhet értelmet a vers, és a világ is.