Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy béka;
senki sem láthatta –
rajta volt egy véka.
Ezért a békának
nehéz volt a sorsa,
nem tudta, mi is az
élet sava-borsa.
Azt hitte, a világ
annyi csak, mit ő lát,
hiszen nem ismerte
Unciát, a mélát.
Uncia zöldhasú,
csinos békalányka,
és volt egy sejtése,
elég haloványka.
Megfordult fejében,
talán van egy véka,
s alatta ott lapul
egy szép fiúbéka.
De amint mondottam
Uncia nem vérmes,
ezért lesz a mese
befejezte rémes.
Nem talál egymásra
a két kicsi állat…
De most már késő van,
ne vonogasd vállad!
Adok még két puszit,
és aludj el szépen.
Elfáradt anya is,
elalszik a széken.
Megjelent az Aranysityak című kötetben
