A Feketelevesben egy könnyed, játékos, egy határozott, mégis kedves, bájosan elbűvölő költői stílus, egy markáns egyéni hang bontakozik ki előttünk. Frappáns „beszólásokkal” telitűzdelt, különös és mégis annyira friss költői hang ez, melyet órákig hallgatna az ember.  Rímei (melyek nem a megszokott módon a sorvégeken csengenek össze, hanem gyakran a sorok belsejében), épp olyankor vágják nyakon az olvasót, mikor nem is számít rá. A téma és hang nagyszerű egymásra simulása mellett a kötet másik előnye, hogy mindezeket a halálosan komoly, „katasztrofális” dolgokat, tartalmakat nagyszerű humorral közvetíti (a humor nemcsak a versek tartalmában, hanem formai szempontból, rímjátékában, nyelvi stílusában is tetten érhető). Az olvasás közben legsúlyosabb önvádat átélt szülő is végül könnyekbe tör ki. Na, nem a meghatódottságtól, hanem a nevetéstől. Ironikussága, humora önismeretre sarkallja az olvasót, afféle „aha” élményben részesíti, és mindjárt az első vers olvasata közben egyéni hangvételével lenyűgözi az olvasót. (Makkai Kinga)