Kedves Gyerekek!
Az alábbi levelet egy ír gyermekkönyvíró címezte a világ gyerekeihez a Nemzetközi Gyermekkönyvnap alkalmából. Ez a nap április 2., Andersen születésnapja.
Levél a világ gyermekeinek
Az olvasó gyakran faggatja az írót, hogyan írja meg a történeteit – honnan jön az ötlet? A képzeletemből, válaszolja erre az író.
Ó, igen, felelheti erre az olvasó. De hol van a képzeleted és micsoda az, és mindenkinek van olyanja?
Nos, mondja az író, a fejemben van természetesen, és képekből, szavakból, emlékekből és más történetek nyomaiból és egyéb dolgok szavaiból és részleteiből áll, és dallamokból és gondolatokból és arcokból és szörnyekből és szavakból és mozdulatokból és szavakból és hullámokból és díszítésekből és tájakból és szavakból és parfümökből és érzésekből és színekből és mondókákból és kis kattanásokból és suhogásokból és ízekből és duzzadó energiából és rigmusokból és fuvallatokból és szavakból. És mind itt kering körbe-körbe, és dalol és villódzik és úszik és leül és gondolkodik és a fejét vakarja.
Természetesen mindenkinek van képzelete: máskülönben nem lennénk képesek álmodni sem. De mindenkinek más és más a képzelete, nem egyforma. A szakácsoknak valószínűleg főleg ízekből áll a képzelete, a művészeknek meg minden bizonnyal leginkább színekből és formákból. Az írók képzelete viszont tele van szavakkal.
Az olvasók és a mesét hallgatók képzelete is szavakkal működik. Az író képzelete megdolgozza és csűri-csavarja, megformázza az ötleteket, a hangokat, a karaktereket és a történet eseményeit, és a történet másból sem áll, mint szavakból, oldalakon átvonuló kis cirkalmak hadseregéből. Ekkor következik az olvasó, és a kis cirkalmak életre kelnek. Az oldalakon maradnak, még mindig olyanok, mint egy kis hadsereg, ugyanakkor bemasíroznak az olvasó képzeletébe, és akkor már az olvasó formálja és csűri-csavarja a szavakat, és a történet immár az ő fejében folytatódik tovább, ugyanúgy, ahogy előtte az író fejében működött. Épp ezért a történetekhez az olvasó is ugyanúgy szükségeltetik, mint az író.
Minden történetnek csak egy írója van, de százak vagy ezrek vagy akár milliók lehetnek az olvasói, az író saját nyelvén, vagy sok más nyelvre lefordítva.
Író nélkül a történet sem tudna megszületni, de a világ minden pontján élő olvasók nélkül a történetek nem tudnák megélni azt a sok ezer életet, ami megélhető velük. Minden történetben van valami közös pont minden olvasó számára. Külön-külön, vagyis bizonyos módon mégiscsak közösen, az olvasók újrateremtik az író történetét a saját képzeletükben: ez egy olyan cselekvés, amely egyszerre személyes és közös, egyéni és közösségi, sajátos és nemzetközi.
Talán ez a dolog az, amiben az emberek a legjobbak.
Olvassatok tovább!
Siobhán Parkinson
író, szerkesztő, fordító
Írország gyermekdíjas szerzője
Feladat!
Neked milyen a képzeleted? Hogy működik a képzelet? Írd le néhány mondatban!
A válaszokat január 31-ig várjuk a csodaceruza@gmail.com címre!
