Finy Petra: A csodálatos szemüveg

(Illusztrálta Herbszt László, Naphegy könyvkiadó, Budapest, 2011.)

Végre egy igazi „Budapester”-könyv, azt hiszem, lehet örülni: ahányszor elhangzott már, milyen csodálatos, szerethető, szép város Budapest, az utóbbi idők irodalmában vagy fel sem merült ennek a bemutatása, vagy a sok jó és szép hirtelen rosszá változott.

Kellett már egy ilyen történet nekünk itt, Pesten, ami láttatja végre, hogy igenis milyen szép helyen élünk, még akkor is, ha mi akár naponta szajkózzuk pont az ellenkezőjét. De hát, ahogy egy bölcs barátném mondta: ha nem tudod megváltoztatni a dolgokat, akkor változtasd meg a módot, ahogyan gondolkodsz róluk.  Ez történik itt is, előkerül a csodaszemüveg, és mintha csak varázsütésre, egy mesélő, nagyon is mai, a hibáival, csúnyaságaival együtt is szerethető Budapest, és néhány szerethető budapesti tárul a képzeletünk elé.

A mese főhőse, kicsi Kovács Áron bemutatását olvasva a történet első oldalán azt vélhetjük: egy olyan belevaló, élettel teli nagyvárosi kissráccal van dolgunk, akivel még további könyvekben, más történetekben is találkozhatunk majd. Gördeszkázik, felnőtt szeretne lenni, van egy jó fej Dédimamája, fekete kardigánjával a vállán pedig úgy száguld, mint Batman – kétség nem férhet ahhoz, hogy egy igazi, vagány gyerek.

A tizenkettedik oldalon jelenik meg a szemüveg – amit kicsi Kovács Áron visel. Amennyiben a szemüveggel most barátkozó gyermeknek olvassuk a történetet, mostanra semmi kétsége sem lehet afelől, hogy szemüveget viselni akár menő dolog is lehet, lám, a kicsi Kovács Áron is hipermenő! Más olvasatban azonban azt mondanám, a történet innentől egy picit más fordulatot vesz, és nincs igazán szerves kapcsolatban a felvezető oldalakkal. Mivel azonban a könyv nyelvezete egyszerű, és a tárgyilagos hangnemet különösen jól ötvözi a fantasztikus víziókkal, ez a törés lehet egy gondolatnyi szünet helye is.

Tehát a szemüveg! A szemüveg néhány oldalon keresztül munkavédelmi szemüvegnek is beillene, a felcsapódó sár, Helga óvó néni nyálcsöppje és a pukkanós virsli és ketchup ellen. Nos, a szemüveg először egy buszon utazó néni kócos hajából varázsol madárfészket fiókákkal. Aztán a piros gördeszkát változtatja piros Ferrarivá – ez, azt hiszem, elkerülhetetlen.

Innentől viszont elkezdődik az a fajta játék, ahol már nem a szemüveg, nem is a kicsi Kovács Áron, hanem az illusztrátor Herbszt László képei kerülnek főszerepbe: néhány oldalon keresztül vesszük sorra az átváltoztatott Budapest egy-egy képét. Lehet vitatkozni, hogy kinek mi tetszik jobban – a dinoszaurusz-csontvázzá transzformált Erzsébet-híd bizonyára mindenki számára megkapó látvány, és nem tud többé ugyanúgy nézni erre a hídra. De van itt Toldi utcai szökőkútban lakó bálna, vagy a városmajori teniszpark békává változott sátra is.  „ A szemüveg annyira különleges volt – írja Finy Petra filozofikusan – , hogy még a város legcsúnyább tárgyait, épületeit is varázslatosnak mutatta.” És tényleg, imádnivaló az összegrafitizett pad és szemetes kuka is, mint törpe lovag a lovával.

A város látnivalói után újabb gondolatjel – a kicsi Kovács Áron ugyanis a Balatonra megy, ahol kiderül, hogy a morgós Mira nagynéninek is varázsszemüvege van, csakhogy azon át minden rosszabb színben tűnik fel. Ezután persze Mira nagynéni is ugyanolyan csodaszemüveget akar, mint a kicsi Kovács Ároné: „Így lett idővel a morgós Mira néniből merengős Mira néni, aki csak kedvesen mosolyog a bajsza alatt, még a legrusnyább csótány láttán is. Igen, csak mosolygott a bajsza alatt, mert bárhogy szépítjük is, egy picike bajsza, bizony, volt neki.” Finy Petrának – akár akarja, akár nem – ezek a szinte túlzásba menő naturális részletek kezdenek a védjegyévé válni, és úgy fest, nem ebben a könyvben fog felhagyni velük. Ezek az információk néha többet árulnak el, mint amire kíváncsiak lennénk. Nem tudom, mennyiben dolgoznak ezek a részletek a szövegért, én nélkülük is tudtam volna élvezni a könyvet.

De a történet még nem ért véget! Szép is lenne ezzel a bajszos mondattal zárni, bár én a részemről úgy érzem, ennél a pontnál kiteljesedett a történet, de ezek szerint volt még Herbszt Lászlónak két mutatós rajza : az egyiken saját magával, néhány lemezborító, egy almalogós laptop és egy anonim szürke macska társaságában. Ez a kép hivatott elmesélni, hogy a kicsi Kovács Áron felnőtt és nagy Kovács Áron lett, és komolyabb dolgok foglalkoztatták: a pénz és a szerelem.

Aztán kiderül, nagy Kovács Áronnak a fia, kicsi Kovács Áron (igaziból kicsi Kovács Áron kettő) is szemüveget kapott – és lám, az övé is varázserővel bír, aminek egy Combino villamosba oltott kígyó az eredménye.  What a wonderful world, szép a világ, apa és fia innentől egymásnak mesél történeteket esténként.

Szemrevaló a könyv, Finy Petra mesélő kedvére sem lehet panasz, rövid, fegyelmezett stílusába jól tudja vegyíteni a sorok közé búvó humort és iróniát, gyerek és felnőtt érdeklődve követi a mondatait. De talán egy más szerkesztési elv alkalmazásával kevésbé csúszkáltunk volna az idősíkokban – mint a könyv bemutatóján az Anno könyvesboltban is elhangzott, a végleges változatból kimaradtak részek az eredeti íráshoz képest. Egy kicsit töredezett a történet, ami mögött az olvasónak kell megkeresnie a koncepciót.

A könyv illusztrációi többségükben nagyon szellemesek, öröm látni az élénk és fakó színek harmóniáját. Jó felütés a nosztalgikus, retrós hangvétel is, hiszen vélhetően a felnőtteket, gyerekes szülőket szólítja meg a legkönnyebben a könyv. Az oldalak megtervezése konzekvens: a bekeretezett szövegrészek, a kontúros rajzok fegyelmezettséget adnak a képeknek. Ugyanakkor nem szeretnék elsiklani afelett sem, hogy néhány kirívóan jól megoldott kép váltakozik a gyengébben sikerültekkel; azt is tudom még hiányolni, hogy az illusztrációk többsége nem tesz hozzá a legtöbb esetben semmit a történethez, nem ad egy újabb jelentésréteget, hanem csak a szöveg egy elemét ragadja ki és jeleníti meg. Amellett, hogy nagyon dekoratívak a rajzok, és van egy egységes „outlook” a könyvben, hiányolom a történetet az illusztrációkból.

Én azt gondolom, hogy sokat nyertünk mégis ezzel a könyvvel, egy szebb Budapest képét – mindenképp.

Wittmann Ildikó