Az SM Alapítvány nemzetközi illusztrációs díját tavaly Philip Giordano nyerte, akinek idén külön kiállítást szerveztek Bolognában. Az SM csoport alapítványának szándéka, hogy elősegítse a gyermekek találkozását a könyvekkel és az olvasással. A díjat fiatal művészek (35 év alatt) kaphatják, akiknek munkája még ismeretlen a nagyközönség előtt. Az SM csoport vállalja a díjazott művész könyvének kiadását, valamint 30 ezer dollár készpénzt is adományoz.

A La Princesa Noche Resplandeciente című könyvet március 28-án mutatták be az Illustrators Caféban a művész részvételével.

Philip Giordano Milanóban tanult, diplomáját Torinóban szerezte. 2004-ben választották be munkáját a Bolognai Illusztrációs Kiállításba, ezután gyermekkönyvkiadóknak kezdett dolgozni. 2006-ban és 2009-ben is beválasztották a Figure Future kiállítói közé, ahol Prix des Adultes és Prix des Médiateurs díjat kapott.
2009-ben szerepelt a portugál Illustrarte kiállításon, 2010-ben ismét a Bolognai Illusztrációs Kiállításba választották műveit. Könyvei megjelentek Japánba, Franciországban, Dél Koreában, Thaiföldön, az Egyesült Államokban és Portugáliában.