A „babatündérhez”

Török Róberttel, a kiállítás rendezőjével

A múzeum új időszaki kiállítása a 19. század végétől 1989-ig mutatja be a budapesti játékkereskedelem történetét. Megjelennek a leghíresebb régi boltosok üzleteikkel és portékájukkal. A második világháború utáni időszakra a szocialista nagyvállalatok és áruházak kínálata, illetve a kiskereskedelmi áruválaszték emlékeztet. Megidézik az 1960-as, 1970-es évek játékkiállításait és -vásárait.

A régi tárgyak mellett régi filmhíradók is tanúskodnak a kisfiúk és kislányok rég elfeledett játékairól. A kis látogatók a muzeális darabok nézegetése közben mai játékszereket is kézbe vehetnek a játszósarokban, a felnőttek pedig társasjátékokkal idézhetik föl gyermekkoruk hangulatát. Mert játszani szép, játszani jó!

Úgy tudom, hogy fiatal muzeológusként ez az első kiállításod.

Ez az első önálló kiállításom, amit itt a múzeumban készítettem, persze voltak külsős társkurátoraim, mert ugye a szakmai megalapozottság az fontos. Elsődlegesen T. Szabó Júlia művészettörténész biztosította a szakmai hátteret, aki játékkereskedelem-történettel foglalkozik, s ő írta a ’45 előtti játékkereskedelmi rész feliratait. Az 1945-től 1989-ig tartó időszak történetét én dolgoztam fel.

A kiállításban sétálgatva, miután visszanyertem felnőtt öntudatomat, az a kérdés merült fel elsőként bennem; honnan gyűjtöttél össze ennyi játékot?

A kiállítás több múzeum anyagából jött össze. Sok nagy, országos múzeum, illetve több, kisebb helytörténeti gyűjtemény; a Pestszentlőrinci Helytörténeti Gyűjteménytől az Óbudai Múzeumig, illetve a Nemzeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár adott elsősorban játékokat és dokumentumokat. Fontos megemlíteni a Kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumot, tőlük is nagyon sok játékot kaptunk. Nagyon segítőkészek voltak a kollégák, előbányászták a rejtett ritkaságaikat, sőt, mivel én árjegyzékek alapján is kerestem az egyes játéktípusokat, ők maguk is rácsodálkoztak a saját gyűjteményükben még felfedezetlen, csendben megbújó játékszerekre. Nagyon érdekes volt a munkám során a magángyűjtőkkel való találkozás. Tőlük is rengeteg játék került a kiállításra. Minden gyűjtőnek megvan a saját gyűjteménye. Volt, akitől matchboxot kaptunk, csak matchboxot, mert ő azt gyűjti, volt, akitől meg lemezjátékot kaptunk, mert ő meg azt gyűjti. Karlóczai Mariann, 80 éves óvónőtől rengeteg játékot kaptunk. Olyan nagy a gyűjteménye, hogy bármelyik muzeális gyűjtemény megirigyelhetné. A 19. század végétől gyűjt mindenféle játékot, tőle kaptuk a Késmárky és Illés címkével ellátott társasjátékokat is, mindkettő nagyon gyönyörű. A mai napig aktív gyűjtő, és készséggel kölcsönadta a játékokat.

A Késmárky és Illésnek nagyon szép számolócédula-sorozata is van. Valószínű, hogy nem volt árjegyzéke, hanem ezeken a bájos számolócédulákon látható, hogy melyik játék mennyibe kerül.

Kertész Tódortól impozáns kivitelű árjegyzékek maradtak ránk, aki a másik fontos, ún. „nürnbergi” díszműáru-kereskedő, mert azt még nem mondtuk, hogy ezek a játékkereskedők mind díszműárusítással is foglalkoztak. A norinbergi vagy nürnbergi áru a német kézművesipar kereskedelmi központjáról kapta a nevét, és matematikai eszközöket, hangszereket, gombokat, csatokat stb. neveztek ezen a gyűjtőnéven. A Késmárky és Illés cégnek korábban bőröndüzlete volt, de árusítottak itt aranyékszert, női piperecikket, és minden olyan terméket, ami a díszműáru és nürnbergi áru témakörébe tartozik. Emellett a Késmárki és Illés társulás 1909-ben nyitotta meg az első játékáruházat, az Árkád Bazárt, ami a Dohány utca, Síp utca kereszteződésében volt, később ebből lett a Metró Klub.

Éppen száz éve, és ugyanúgy, karácsony előtt. Ez az a sokszintes áruház, amit a kiállításban fotón láttam?

Így van, a Kirakat és Építőművészet 1909-es számában beszámol erről az építészetileg is új áruházról, amelyet a Vágó testvérek terveztek. Ez egy szecessziós épület, amelynek külsőségében is megjelenik a játék, mert a pécsi Zsolnay-gyár eozinos kerámialapjain játszó gyerekeket láthatunk; ma még látszanak a homlokzaton, hacsak most, hogy elkezdték az épület felújítását, nem fog lepotyogni róla. A belső kialakítás, persze már rég nem látható, de ez az egyetlen régi játékboltbelső ábrázolás, amelyet ebből a korai időszakból megtaláltam. A képen láthatóak nagy kerekes játékok, babakocsik, beleülhető és húzható kocsiszerkezetek, automobilok és különböző viseletbe öltöztetett, külföldi porcelánfejű babák.

Manapság ilyen játéküzletet nem találunk.

Manapság a játéküzletek belső terei megváltoztak. A kiállítás előtt sok játéküzletbe ellátogattam, és gyakorlatilag az azért elmondható, hogy a játék nem sokat változott.

Ugyanazok a játéktípusok találhatók meg ma is, a puzzle-től a képkirakótól, ami a 19. század végén is volt. Például ilyen régi játék a pénztárgép is, hiszen boltosat mindig játszanak a gyerekek. Nálunk ennek különösen fontos jelentősége van, hiszen ez egy játékkereskedelmi kiállítás. Úgyhogy megváltozott a bolt, de a játékok kevésbé.

A Magyar Televízió Archívumából, a 70-es, 80-as évekből mutattok be filmrészleteket: Most éppen a „Játszani is engedd” című sorozat megy. Erről jut eszembe, hogy a kiállításban van egy hatalmas mágneses kirakó játék.

A játék grafikusunknak, Tóth Helgának volt az ötlete. Egy játékkiállításhoz elengedhetetlen, hogy játszhassunk benne. Nemcsak a gyerekek, hanem mi, felnőttek is. Hát én elmolyoltam vele, egészen belefeledkeztem, mire ki tudtam rakni.

És van még egy másik érdekesség is, a Jézuskának lehet írni, hogy mit kívánunk most, karácsony előtt. A felnőttek is írhatnak hozzá szóló sorokat természetesen. Ez egyébként egy régi dokumentum felnagyítása. Az eredeti egy háromoldalas kis levélke volt, ezt a Bukács játékkereskedés adta a gyerekeknek, amely nagyon érdekes, széthajtogatható dokumentum volt.  Össze lehetett úgy hajtani, hogy egy boríték lett belőle. Amikor a borítékot kihajtottuk, akkor benne volt, hogy mit kíván a gyermek a Jézuskától. Ezt fel lehetett adni, és akkor persze a szülők megvásárolhatták a Bukács játékkereskedésében a kért játékokat. Ez egy jó reklám, ugyanakkor díszes kivitelű, tényleg szép nyomtatvány volt.

Itt vagyunk Liebner bácsi boltjában.

A „Babatündérhez”nem is volt innen messze, a Bazilikával szemben. Róla mit tudunk?

Igen, Liebner bácsi adta az ötletet, a kiállítás címadója is ő, így hívták Liebner bácsi játékboltját. De később is, minden játékkereskedésnek olyan nevet adtak, amely a gyerekekhez közel áll. Még a szocializmusban is: Jancsi és Juliska játékbolt, Hófehérke játékbolt volt az üzlet elnevezése.

Hát a Triál meg a Főbuha, azért nem annyira…

De a triálos boltokat is elnevezték; nem Triál I-es számú játékbolt volt az üzlet neve, hanem a Triál megtartotta a Főbuhától átvett vagy inkább elcsaklizott játékboltoknak az eredeti nevét. A Jancsi és Juliska játékbolt, Pinokkió játékbolt, Hüvelyk Matyi játékbolt; a név megmaradt. Ez ’89-ig biztosan működött. Az én anyukám is egy játékboltban kezdte annak idején…

Akkor innen az indíttatás!

Ő papír- és játékboltos volt, a Lenin körúton dolgozott. De visszatérve Liebner bácsihoz és Budapest egyik legrégibb és legnagyobb játékboltjához, a Babatündérhez, ez a csodálatos gyerekbirodalom itt, a Szent István tér sarkán állt, ahol most egy kávéház van. 1871-ben Liebner Zsigmond alapította, majd őt követte a fia, Liebner József, aki a kiállításon is látható egy ceruzarajzon, illetve fényképen. A családtól kaptuk ezt a két dokumentumot. Ő nagyon sokat tett a játékkereskedelemért, városszerte tudták, hogy hozzá érdemes betérni, kedves volt a gyerekekkel. Nagy, képes árjegyzéket adott ki évente, rengeteg újdonság volt kapható nála. Mindenféle játékot forgalmazott; kislányoknak és kisfiúknak egyaránt, a katonáktól elkezdve a francia babáig mindent lehetett kapni, és az árukészlet évről évre változott.Amit még elmondott Liebner Anikó, és én sem tudtam, hogy Bíró László József, a golyóstoll feltalálója is nála dolgozott, az üzletben. A játéküzlet mindkét világháborút átvészelte, az 1944-es ostromban kiégett, a tulajdonos újjáépítette, igyekezett az árukészletet feltölteni. 1948–49-re még élmunkás pályázatot is hirdetett a gyereknek, Ördögmester nevű építőjátékukhoz kapcsolódva. Aztán végül ’49-ben, az államosítás jelentette a régi családi cég végét. De Liebner bácsi ezután is még egy játékot gyártó szocialista vállalatnál dolgozott egészen haláláig. Az unokája, Liebner Anikó nyitotta meg a kiállítást. Fontosak tehát a családi kapcsolatok.

Ahogy beléptem a kiállítóterembe, azonnal Játékországban éreztem magam, elvarázsolódtam és gyerekké váltam.

Igen, ahogy belép a látogató, rengeteg babát lát, s aztán, mivel ahogy mondtam, óriási mennyiségű játékszer gyűlt össze a múzeumok és a gyűjtők jóvoltából, valamennyi játéktípust be tudtuk mutatni. Ahány muzeális intézményben jártam, és ez nagyon érdekes, mindenhol más típusú játékokat gyűjtöttek. Ez egy nagy szerencse, és ezért gyűlt ilyen szép anyag össze.

Ha sok pénzem lenne, alapítanék egy játékgyárat, és ezeket a századfordulós játékokat újragyártatnám. Az árjegyzékek alapján.

Így van, jó ötlet. Nagyon fontosak az árjegyzékek, alapvetően én úgy indultam el, a gyűjtőkhöz, illetve a muzeális intézményekhez, hogy vittem magammal ezeket. Múzeumunk gyűjti a különböző korszakokban megjelent árjegyzékeket. Az árjegyzék az egyik legfontosabb dokumentum, a kereskedelem bármely ágával foglalkozó kutató számára. Teljesen leképezi a bolt árukészletét. Ez alapján rögtön tudtam, hogy mit kérjek az amúgy nehezen felkutatható gyűjteményekből. Különféle sorozatok is előjöttek. Ráadásul az árjegyzékek alapján be tudtunk azonosítani addig ismeretlen eredetű tárgyakat. A kollégák, más múzeumokban, nagyon hálásak voltak, le is fénymásoltam nekik az őket érintő árjegyzékeket.

Maguk az árjegyzékek is gyönyörűek.

Nagyon, a régebbiek komoly grafikai munkák, később aztán fényképekkel illusztrálták az árjegyzékeket.

Neked volt hintalovad?

Nem, hintalovam épp nem. Én is mindig irigyeltem. Az óvodában volt is egy, de sosem ülhettem rá, mert mindig voltak olyan gyerekek, akik erőteljesebben akarták ugyanezt a játékszert. De rengeteg játékunk volt a bátyámmal. Sok Legónk volt, azt nagyon szerettem. A tárlaton látható egy moncsicsi, amely szintén sajátom volt, egy másikat az unokahúgomtól kaptam, ő már ugye a harmadik generáció, aki újra felfedezte ezt a lehetetlen majmocskát.

Te vonatos vagy matchboxos voltál?

Mindkettő. Matchboxunk volt két szatyorral, homokvárat építettünk a bátyámmal, alagutakkal, szerpentinekkel, hogy legyen hol száguldozni velük.

És ahogy együtt játszottál a testvéreddel, most is együtt játszottatok, a kiállítás megépítésében.

Igen, a bátyám restaurált egy gyermeket ábrázoló festményt, ami a karácsonyi enteriőrben található. Másrészt ő volt a kiállítás egyik kivitelezője is. A régi bútorokat megjavította és ötleteket adott a tárlat gyakorlati megvalósításban. Ő mint grafikus, sokat segített a kiállításban.

Én ilyen babakonyhát szerettem volna mindig! Neked melyik a kedvenced?

A korai játékokat szerettem igazán meg, a lemezautókat, valamint a szépen kidolgozott társasjátékokat, de a kedvencemet egy gyűjtőtől kaptuk: Ez egy játék fűszerbolt a 19. század végéről. A boltnak kinyitható üveges kirakata van. A játékoknál nagyon fontos, hogy egyértelműen leképezzék a felnőttek világát. A 19. század végétől a mai napig ugyanazokat a szerepköröket játsszák el a gyerekek, persze az ötvenes években lehetett kapni szovjet katonákat, vörös csillaggal, más egyebet pedig kevésbé, de például van, ami egyáltalán nem változott: a homokozókészlet. Illetve annyiban, hogy fémből készült mostanáig. És a vörös csillag is tengeri csillagként él tovább…

Tolnay Világlapja, 1909. december
A legnagyobb csendben, minden feltünést és vásári zajt kerülve, a főváros gyermekserege a napokban uj és csodálatos látnivalót kapott. A Rákóczi-ut, Dohány- és Sip-utczák keresztezésénél a gyermekmesék világa öltött testet.

Minden izében nagyszabásu és európai szinvonalon álló gyermekjáték-áruházat épittetett a régi és jóhirnevű Késmárky és Illés-czég.

Igen szép látnivaló a hatalmas ötemeletes palota, melynek árkádjai alatt járva-kelve, csodálattal látjuk a változatos játékok tömegét. A belső csarnokokban látunk babákat számlálhatatlan mennyiségben, páratlan mügonddal összeállitva a föld minden emberfajának viselete szerint. A téli sport, a modern ródlizás minden változatu szánjai, a villamos vasutak, tengeri hajók és torpedók olyan választéka, a milyenre eddig példa nem volt. A mi pedig a kis gyermek legkedvesebb játékát, a hintalovat illeti, azt ezerszámra találjuk a legegyszerübbtől a legdiszesebbig.

A Késmárky és Illés-czég „Árkád bazár”-ja páratlanul áll a maga nemében, mert a szegény munkás embertől a milliomosig, a demokrata apától az automobilon érkező mágnás asszonyig mindenki megtalálhatja azt a játékot, a mit vagyoni viszonyaihoz mérten megvehet gyermekének. A filléres játékszertől a legmagasabb igényekig sok ezer variáczióban van ott felhalmozva minden, a miben gyermek gyönyört talál.

A Késmárky és Illés-czég több mint harmincz év óta egyre fokozatosabban szerezte meg hirnevét nemcsak itthon, hanem a külföldön is, ugyszólván az egész világ előtt, mit hangosan bizonyit a világ leglátogatottabb fürdőhelyén, Karlsbadban már harmincz év óta fennálló fióküzlet is.

És most, mikor esténkint a villamos fényárban csillogó fayence-diszitéssel kirakott áruház előtt a fővárosi közönség gyönyörködik, azt képzeli, hogy a mesék országában tündérpalota előtt áll, melynek ablakaiból ezer aranyhaju baba mosolyog le reája.

Élet a régi Magyarországon – Osiris, 2004