Volt egyszer egy hely.Nem tudom megmondani, hol volt ez a hely, csak azt tudom, hogy három fáé volt.
Ezen a helyen, a három fa körül lehetett volna nyüzsgése a szeleknek, olyan nyüzsgés, amikor a szelek a fák lombját, leveleit susogtatják.
De hát, hiába, nem lehetett nyüzsgés a három fa körül, mert nem volt az ágaikon lomb, amit a szelek susogtassanak.
Csupasz három fa volt, kongó törzsű, görbe ágú némaság.
Valahol, máshol, volt egy másik hely, amelyik hely az erdőé volt.
Az erdő fái erős lombú, dús fák voltak.
Ezek a fák, egy nap leültek, ágaikról lecsippentették egy-egy levelüket, és ráírták mindegyikre : ez egy susogó levél, aztán repülőt hajtogattak a megírt levelekből, és belelökték a levél-repülőket a levegőbe, a sok-sok megírt levél pedig meg sem állt, míg arra a helyre nem repült, ahol a három csupasz fa volt.
A megírt levelek odaértek, ráültek a három fa ágaira, és mutatták a rájuk írt betűket a szeleknek: ez egy susogó level, ez is egy susogó level, és ez is, olvassátok, szelek.
A szelek pedig olvasták, s akkor susogni kezdett a három kongó törzsű, görbe ágú némaság, a három fa.