Tavaly év végén Alona Frankelt látta vendégül a Pozsonyi Pagony, ahol – a még mindig sugárzó szépségű szerző-illusztrátor – beszámolt a híres Bilikönyv keletkezéséről, és kalandos megpróbáltatásokkal teli életéről.

Alona Frankel, eredeti nevén Ilona Goldman (édesanyja adta neki a magyar nevet), 1937-ben született Krakkóban. 1949 óta Izraelben él. Harmincöt könyvet írt és illusztrált. Nálunk csak a Bilikönyvvel vált ismertté, de sok más könyv készítésében is részt vett, mint illusztrátor. Különböző egyetemeken tanított gyermekkönyv-illusztrációt. Részt vett számtalan egyéni és csoportos kiállításon is. Könyveiből bestsellerek lettek, 12 nyelvre fordították le őket.

Alona már gyermekkorában kitalált történeteket, figurákat, icipici lényeket, játszótársakat, akik segítettek neki túlélni a vészkorszakot a bujkálás idején. Sokat ír erről a korszakról az Egy lány című – kivételesen felnőtteknek szóló – könyvében, melyért megkapta a Sapir-díjat, ami legrangosabb irodalmi díj Izraelben, valamint a Yad Vashem Buchman-díját is.

Erről a korszakról gyerekeknek is írt könyvet Miért hívják Naftalit Naftalinnak címmel. (Ez sajnos még nem jelent meg magyarul, ahogy az Egy lány sem.) Ez a könyv az emlékezésről szól, melynek mottója: “Az emlékezés is egyfajta találkozás.”

Joshua édesanyja elmagyarázza kisfiának, hogy honnan ered a neve, és mesél azokról, akiket már nem ismerhetett meg a kisfiú. Gyerekeknek szóló, érthető hangon mesél egy olyan időszakról, ami utal a holocaustra, és Alona saját emlékeire, de ettől elvonatkoztatva, értelmezhetjük a történetet úgy is, mint ami bemutatja, hogy létezhet egy olyan időszak, ahol a gonosz győz az igazság felett, igaz, csak egy távoli országban, sok-sok évvel ezelőtt…

Alona bátran alkalmaz absztrakt, kifejező formákat és színeket ebben a könyvben, vörös  és fekete színnel utalva az erőszakra, ami soha nem jelenik meg naturálisan ábrázolva. A másik vizuális érdekessége a könyvnek, hogy megjelennek régi családi fotók is a könyvben, ami az édesanyának az emlékezést, a kisfiúnak pedig a találkozást segíti elő.

Alona elmondása szerint a munka során először a történetre és a szövegre koncentrál, mely néha néhány napot, máskor több évet vesz igénybe. Ha készen van a szöveggel, akkor egy időre félreteszi, és csak később áll neki az illusztrálásnak.

Amikor illusztrál, igyekszik figyelembe venni a szöveget és tartalmat, és úgy választja ki a megfelelő technikát és stílust, ami legjobban segíti annak kifejezését. Használ színes ceruzát, vízfestéket, pasztellt, akrilfestéket, kollázst és néha vegyes technikát is.

Újabban számítógépen is dolgozik, de inkább csak a színezéshez használja.

Könyveiben általában a gyermekek mindennapos problémáiról beszél, mesébe szövi őket sok humorral. Fontosnak tartja, hogy felnőttként se feledkezzünk meg saját gyermeki énünkről, és az alkotásban ennek szerez örömet, és innen merít inspirációt.

Nem akar „leereszkedni”  a gyermekek szintjére, nem akar aranyoskodni sem, hanem terelgeti őket a helyes útra, miközben tiszteletben tartja a gyerekek akaratát és vágyait.

Könyvei nem végződnek mindig happy end-del, meghagyja a gyermekeknek és szülőknek, hogy megbeszéljék, mi volt a tanulság az adott történetben. A történetek azért mindig pozitívak, figurái nagyon barátságosak és melegszívűek, akárcsak Alona.

A történetek hátterében mindig ott áll Alona örök vágya: egy erőszak nélküli világ, ahol érvényesülhet a szabad akarat és választás joga, ha másban nem, akkor legalább saját gyermekeink felé.

Reméli, a könyveiben megjelenő humor, pajzsként véd a bánattól és a bajtól.

A Bilikönyv

A Bilikönyvet Alona 1979-ben írta, és először csak szűk családi körben terjesztette, majd felfigyelt rá egy helyi könyvkiadó, és kiadta. Nemsokára bekerült egy könyvvásárra, és végül egyedül az Egyesült Államokban, 4 millió példányt adtak el belőle.

Az első kötetben egy kisfiú szerepelt, de az amerikaiak megrendelték tőle a kislány változatot is. Azóta készítettek róla filmet, megzenésítették, plüssfigurákat gyártottak a könyvhöz.

Óriási sikerét annak köszönheti, hogy ez volt az első ilyen témájú könyv a piacon, szülőknek és gyerekek egyaránt tetszett ez a sok humorral megjelenített, a témát kedvesen bemutató munka.

Alona saját gyermekének írta a bilikönyvet, hogy bátorítsa és segítsen neki jobban megérteni azt a folyamatot, ami a szobatisztasághoz vezet.

Ez a téma korábban tabunak számított, nemcsak a könyvkiadásban, hanem gyakran a családon belül is. Szerencsére Alona könyve is hozzátett ahhoz, hogy ez a hozzáállás változzon, és lehessen olyan dolgokról is beszélni, ami hozzájárul a gyermek egészséges testi és lelki fejlődéséhez. A biliztetés hosszú, és türelmet próbáló feladat, mind a gyermek, mind a szülő számára, a sikernek siettetés és erőszak nélkül kellene jönnie a maga idejében.

Alona egyszerű képei és szövege mögött gondos előkészítés és átgondoltság van, semmit nem bíz a véletlenre, mégis nagyon játékos az egész könyv. Bemutatja azt a folyamatot, amiben a kisgyerek megismerkedik magával a bilivel, majd használni kezdi azt. Kedvenc részem az, melyben találgatja, hogy vajon mire használható ez a csuda tárgy, melyet ajándékba kapott a nagymamától. Talán kalap? Vagy váza? Alona sok szeretettel, humorral és természetességgel meséli el az utat, ami a pelenkától a biliig vezet. Minden kicsinek és nagynak ajánlani tudom, aki éppen ezen az úton jár!

Kőszeghy Csilla beszámolója