Mikor Kornis Mihály is megdicsérte az írásaimat, akkor kezdtem elhinni, hogy lehet, hogy van keresnivalóm ezen a pályán. Kaptam egy kis bátorságot, amiért nagyon hálás vagyok. Tőle végre elfogadtam, hogy jó, amit csinálok. Ez vicces módon nemrég történt, csupán pár hónapja. Addigra Wan-Wan már majdnem készen volt.
Nyilasi Judit, a könyv szerzője, és kisfia, Zétény

Hogy kerültél a mesék közelébe? Voltak már korábban is írói próbálkozásaid? Viszonylag ritkán fordul elő, hogy valaki teljesen ismeretlenül egy befutott illusztrátorral adhat ki közös könyvet.

Igen ez tényleg ritkaság. Minél inkább megismerem a szakmát és a folyamatokat, annál jobban érzem, hogy mennyire az. 36 éves vagyok, agrármérnöki és marketinges diplomám van. Mindkét szakmában eltöltöttem már jópár évet. Két fiam van, a nagyobb 14, a kisebbik másfél éves. Most vele vagyok itthon, mint anyuka.

Idén elvégeztem az Íróakadémia szépírói mesterkurzusát és a szerkesztők mesterkurzusát. Ennyit tudok „felmutatni” szakmailag. Mikor Kornis Mihály is megdicsérte az írásaimat, akkor kezdtem elhinni, hogy lehet, hogy van keresnivalóm ezen a pályán. Kaptam egy kis bátorságot, amiért nagyon hálás vagyok. Tőle végre elfogadtam, hogy jó, amit csinálok. Ez vicces módon nemrég történt, csupán pár hónapja. Addigra Wan-Wan már majdnem készen volt. Lényeg, hogy mire dedikálni kellett, már  belül is felvállaltan, mint író tudtam ott ülni. Ez számomra nagy lépés volt. Bár mindig is írtam, de főleg munkaanyagokat, pályázatokat, magánleveleket stb. Mást nem. Még csak nem is meséltem órákig fejből a gyerekeknek. Valójában Wan-Wan az első igazi próbálkozásom. A művészi pályát fotózással és/vagy festészettel akartam meghódítani, mert az önkifejezés igénye már régóta dolgozik bennem. De a tervek mindig a „majd egyszer” fiókba kerültek. Egy barátnőm, aki műfordító, biztatott évek óta, hogy írjak. Ő adta nekem Leperkét is, mint nevet. Kb. két éve felhívott és mondta, hogy kitalált egy lepkét, pontosabban eperlepkét, akit Leperkének hívnak, majd írjak róla egy mesét egyszer. Azt válaszoltam, hogy jó és egy évig nem történt semmi. Hiszen az egyszer elég tág fogalom, nem? 🙂

Hogyan született Wan-Wan figurája és neve?

Ugyancsak Weisz Böbe barátnőmmel voltunk a Hundertwasser kiállításon és ott láttuk meg. Mivel a wan-wan sárkány egy kínai papírsárkány fajta, amiből egyet Hudertwasser kidekorált egy világkiállításra. Megtetszett a név. Így lett meg a mese másik szereplője. Egy sárkány és egy lepke.

Azóta is sok történet alakul így bennem, jön egy név és az elindítja a fantáziámat. Illetve Írisz rajzai is sokszor inspirálnak. Imádom a munkáit, a finom tónusokat, az apró képi humorral átszőtt kis mikrouniverzumokat, amiket a papíron teremt.

Segített valaki végső  formába önteni a szöveget?

A szerkesztőn kívül senki. De gondolom, ez normális egy kiadónál. 🙂 A mese története fokozatosan született meg, de egy sort sem írtam le belőle. Aztán, amikor meg akartam Írisznek mutatni, akkor egy éjszaka alatt megírtam. A fejemben már kész volt, inkább csak az időt kellett kikanyarítani végre hozzá a mindig zsúfolt hétköznapjaimból. Aztán persze Noémival ( a szerkesztővel) még hosszú hetekig dolgoztunk a részleteken, vívtuk a kis csatákat szavakért és kifejezésekért. Nagyon izgalmas folyamat volt, sokat  tanultam belőle.

Bár Süsü óta tudjuk, hogy a jósárkányok őszintén vonzódnak a lepkékhez, de miért éppen Leperke lett Wan-Wan barátja?

Az, hogy hogyan lettek barátok, benne van a mesében. Mint írtam, semmi tudatos nem volt ebben. Valójában számomra ez nem furcsa, teljesen hétköznapi. Akkor okozott csak kis fennakadást, mikor a két szereplő egymáshoz viszonyított arányai kerültek szóba az illusztrációk kapcsán. De nekem azt hiszem, az a szerencsém, hogy megmaradt a gyermeki szabad asszociációm. Ha elindul a fantáziám, a tények és a konvenciók nem szoktak zavarni vagy befolyásolni. Pont az a jó a magunk által teremtett világokban, hogy nincs egyetlen kötött szabály sem, nem? Bármi lehet. A gyerekekben pedig az a jó, hogy számukra ez nem is kérdés. Nemrég egyik ismerősünk kisfiától hallottam, amikor épp valami általa rajzolt-elképzelt lény felépítését magyarázta az anyukájának, hogy „ az ott a szárnya és azon keresztül veszi a levegőt a víz alatt”. Hol vagyok én ettől??? 🙂 Szerintem ez a szárnyaló gyermeki képzelet lenyűgöző és csodálatos! Maga az igazi szabadság!

Egy dadogó sárkány, egy depressziós lepke, és egy kövér mókus szerepel a mesében… Finoman szólva sem átlagos ennyi „fogyatékos” vagy „másmilyen”  lény szerepeltetése egy mesén belül. Szándékosan nyúltál ehhez a rázós témához?

„Másmilyen?” Szerintem teljesen átlagosak, hétköznapiak. A lepke nem depressziós, csak elkapott egy betegséget. Kinek ne akadt volna el a szava még izgalmában? Mzu, aki finoman szólva is énközpontú (legalábbis a fejemben) nyilvánvalóan szereti magát finomságokkal kényeztetni…

Nekem inkább a tökéletes hercegnők és légies tündérkék, rózsaszín szőrű kiscicák vagy pónilovak, sőt a tökéletes családok nem átlagosak.  Onnan nézve Wan-Wan és Leperke totálisan hétköznapiak. Nem szeretem a tökéleteset. Azért csak rajongani lehet, ami elég egyoldalú viszony. Illetve a tökéleteset nézve a saját életünkben és saját magunkban is inkább a hibákat látjuk meg. Amik ráadásul nem is hibák csak eltérések. Szerintem pedig ezek az eltérések  tesznek minket valódiakká és szerethetőkké.

Milyen volt a munkakapcsolatod az illusztrátorral és a kiadóval?

Bár nincs viszonyítási alapom, de számomra az egész „könyvkészítési”  folyamat egy meglepetés utazás volt.  Fogalmam sem volt, mi a következő lépés, mit is kéne csinálnom. Eleinte csak kérdéseim voltak, amikre mindenki nagy türelemmel válaszolgatott. Utólag is köszönet ezért! 🙂 Aztán a szerkesztők mesterkurzusán hallottak alapján jöttem rá, hogy „papírforma” szerint zajlott minden. A Pongrác Kiadó végig maximálisan rugalmas és demokratikus volt, minden munkafolyamatba belenézhettem, mindent véleményezhettem. Bár a véleményeim legtöbbször megálltak az elragadtatottságtól csöpögő mondatoknál, lévén, hogy nálam sokkal profibbakkal dolgozhattam együtt. 🙂 És bár a Pongrác egy fiatal kiadó, számomra nagy megtiszteltetés  pl. az Andersen díjas David Almonddal vagy Böszörményi Gyulával egy kiadónál lenni. Igazán fel sem fogom.

Agócs Íriszt pedig nem kell bemutatni, azt hiszem. Én első pillanattól fogva elvarázsolódtam a képeitől. Először őt kerestem meg, hogy illusztrálná-e a mesét, amit írtam? Neki pedig tetszett annyira a történet, hogy továbbajánlotta Pongrácéknak. Az, hogy már rögtön az első könyvemnél ilyen fokon minden kívánságom megvalósult, legalább akkora szerencse, mint maga a kiadott könyv.

Elégedett vagy a könyvvel?

Nagyon! Sokkal jobb lett, mint vártam, vagy amit én el tudtam képzelni előre. Mindenki  a legjobbat akarta hozzátenni a saját területén, a szerkesztőtől a tördelőig, és ennek, úgy érzem, meg is lett az eredménye. Most még ugyan ismeretlen vagyok az olvasók előtt, de remélem, nekik is tetszik majd, és sokan várják a folytatást!

Lesz  folytatása a könyvnek?

Igen, már készül a folytatás és más meséim is vannak (pl. Hozzátok is küldtem egyet a tavaszi pályázatra A megbízható tetőantenna címmel). Persze a kiadói bírálat és kapacitás is meghatározó lesz a további megjelenéseknél. Addig is pedig lehet „találkozni” Wan-Wannal a Facebookon. 🙂

Nyilasi Judittal  Both Gabi beszélgetett