Többek között a komplex kortárs gyermekirodalmi ízlés miatt is költői kihívásnak számít manapság gyermekverseket írni, a hozzáadható külső eszközértékek és a megteremthető belső esztétikai értékek nem mindig jutnak megnyugtató kompromisszumra a recepcióban, holott a 2o. sz. közepe óta a befogadó második alkotóként vesz részt közvetve vagy közvetlenül a gyermekvers-írásban. Jánk Károly szatmárnémeti költő gyermekverseiben összebékítő randevúra hívja az alkotói és a befogadói oldalt. A kortárs gyermeklírában csak a kiforrott formakultúrával rendelkező költők kísérleteznek hasonló eljárással. Költőnk is megérett erre a feladatra, a befogadásban számol a nem kívánt, járulékos eszközértékekkel, és kompenzálni igyekszik a szubjektíven megteremthető esztétikai értékekkel. Szándéka már a címlapról is leolvasható: „Versek kicsiknek, nagyoknak”. Versírásának klasszikus és hatékony eszköze a gyönyörködtető változatosság, a horatiusi klasszikus poétika egyik közismert alaptétele: „varietas delectant”. Változatosság a választott témakörökben, a formai megoldásokban, a felhasznált esztétikai minőségekben és a képalkotásban. A természet, az állatvilág, a mesevilág, az olvasmányélmény, a fantáziavilág a gyermeklíra közismert témakörei. Vers- és kötetbeli jelenlétük egyfajta otthonosság- és biztonságérzetet kelt a gyermekolvasókban, otthonlétük a versvilágban egyik fontos eleme a befogadásnak, érzelmi feltételeket teremt a szövegértéshez, és bizalmat előlegez meg  (Vízen kicsi kacsa billeg, Nyári zápor, Esővarázsló, A pigmeus Nopaki). A bizalmas szövegotthonosság még tovább is fokozható, például a játékossággal, megkeresve és felmutatva a gyermekjátéknak és a költői játéknak a közös elemét. Mindkét fél (gyermek és költő) játékban valósítja meg, és teljesíti ki önmagát, önfeledt játékban oldódik fel, azonosul a teremtett versvilággal. A témában megsejtett játéklehetőség (a formajáték, a nyelvi játék) a határtalanság és a személyi szabadság érzetét kelti. A pedagógiai habitusú költő érzékeli, hogy mindkettőre igényt tart a kortárs gyermekolvasó, hiányt pótol. Költői játékai jól megfogalmazható elvárást elégítenek ki, egyáltalán nem kell öncélúvá válniuk. Számtalan példával szemléltethetnők a játékosság szövegkonkretizációit, érvényesüljön a recenzens szubjektív ízlése az Aranyászó aranyásó című vers kiválasztásával: „Jött egyszer egy aranyászó/ aranyásó Alaszkából// Nem láttuk a kalapját/a karimától karimától//Nem láttuk a bajusszát/a bajusszát a nagy orrától//Elszaladt a borotva/a borotva a szakállától//Nem láttunk mi még soha/aranyásót Alaszkából//Nem is maradt itt sokat/csak megvált az aranyától//S idővel egy távirat/érkezett meg Alaszkából//Nyugdíjba vonult ott fent/aranyászó aranyásónk//Azóta sem járt itt lent/aranyásó Alaszkából.”

Változatosak a költő formai megoldásai, felhasználja a klasszikus és a modern gyermeklíra kipróbált versformáit: a hangsúlyos, a klasszikus és a nyugat-európai verselési módokat. Arányos és virtuóz jelenlétük tovább árnyalja a kötet amúgy is sokszínű világát, a maga módján hozzájárul a szórakoztató befogadáshoz, a versélmény fokozásához. A hangsúlyos versmanír leginkább a népdal, a gyermekmondóka és a gyermekjáték műfaját idézi, azt a jól ismert naiv és játékosan optimista világlátást, amelyet a magyar népköltészetből már mindnyájan ismerünk (Hej, bojtorján, bojtorján, Szivárvány, Vízen kicsi kacsa billeg, Lengni a fényig, Nyári zápor): „Hej, bojtorján, bojtorján,/eltörött a lajtorjám!/Ha eltörött, én nem bánom,/felkúszok a szivárványon.//Szétnézek a világban,/ellakom egy virágban./Ellakom én, mint a méhek,/virágporon vígan élek.” Az időmértékes versforma jelenléte a kötetben több szempontból is üdvözlendő, hozzászoktatja a gyermekolvasót egy másfajta ritmushoz, bővíti ízlésvilágát és felkészíti a felnőtt magyar, ill. világirodalmi líra majdani befogadására (Hajnali erdőn, Dűlőn a nagy víz, Hajnali hinták, Az átváltozás, Itt a tél): „Hajnali erdőn/ritka madár szól./Hajnali harmat/csöppen a fákról.//Harmaton él és/pilleparázson-/álommadár jön/hajnali szárnyon.//Hajnali erdőn/őrzi az álmod,/Tilla királylány-/Ő lesz a párod!” Jánk Károly az egzotikus versformák közül a haikuval ismerteti meg gyermekolvasóját. Nem egyedüli és nem kizárólagos a klasszikus japán versforma jelenléte a kötetben, hiszen a kortárs gyermeklírában más költők (pl. Kovács András Ferenc) is közölnek haikut gyermekversköteteikben. Nem feltétlenül a filozófiai üzenet ragadja meg az olvasót, inkább a szuggesztív képek, amelyek a bölcseleti gondolatokat formázzák (Két haiku): „Szikrázó fényben/ébred a kikeriki-/füttyög a hajnal!”(Hajnal), „Reggeli szélben/csikorog az érckakas-/csattog a hangja!”(Érckakas).

A jelenkor gyermeklírája számos formai megoldást vesz át a felnőtt költészetből, ilyenek az intertextusok és paratextusok, utalások ismert gyermekversekre, képek és motívumok átvétele, ill. teljes versparafrázisok. Jánk Károly gyermekverseiben Weöres Sándor és Nemes Nagy Ágnes megoldásaira és hatásaira ismerhetünk leginkább. Ez a felismerés egyáltalán nem hat zavaróan a befogadásban, a versértésben, az említett költők versei mára közismertek, és beleépültek gyermekirodalmi kultúránkba. A költőnek ez a gesztusa az olvasói tapasztalatok tiszteletben tartásának, az előzetes ismeretek felfrissítésének számít. Másrészt az olvasó részéről is elvárás fogalmazódik meg a pretextusok iránt, igény az általa ismert szövegekre történő utalásokra. Mindenegyes átvett motívum, textus egyben értelmezés, ill. átértelmezés is, hagyományként részévé válik az új szövegnek, és befogadói folytonosságot biztosít. „Fut a szán, / jön a tél / hólepte / út mentén. // Kopp, kopp, kopp, / jégpatkó, / galoppol / Fagyjankó. // Hólepte/sikankó, / ne menj rá, / Fagyjankó. // Hopp,hopp,hopp, / nagy a tél, / ne menj kik, /Elemér. // Hólepte / lipinka, / ne ülj fel, / Katinka. // Kopp,kopp,kopp, / jön a tél, / a hó már/térdig ér. // Hóhavas / karnagyok, /zenélnek /angyalok. // Hopp,hopp,hopp, / keringnek, / zúzmarán/elélnek.” (Fut a szán, jön a tél).

A kötet vissza-visszatérő versformái az ún. miniatűrök, ezek sajátos lírai remeklések, képek sorozatából építkeznek. Bennük érhető tetten Jánk Károly gyermeklírát megújító törekvése. Ezzel a magyar gyermekköltészet műfajújító trendjéhez csatlakozik, azokhoz a költőkhöz (Kiss Ottó, Lackfi János, Kovács András Ferenc), akik saját lírai hangot és formai megoldásokat dolgoznak ki maguknak. A kötet Három miniatűr címmel közli költőnk újító kísérleteit: „Sugárlétrán a/holdlámpa leng, halavány/holdvilág-lámpás. // Kísértő fénye/világít, kísér hólep-/te téli álmot.” (Téli hold). „Éj tükrébe ol-/vadó arcél, kitelik/újra ás újra./Százszor ha nézed,/mindig idegen, isme-/retlen világol.”(Újhold). „A hold ma kéklő/sziluett, körben felhők/bámész karéja.//Körben a felhők/bámész karéja sápad,/ó, égi urak!” (Telihold).
Végezetül elmondható, hogy Jánk Károly versei beilleszkednek a kortárs gyermeklíra törekvéseibe, úgy, hogy a modernség elvárásai mellett a klasszikus hagyományok is jelen vannak verseskötetében. Amint láttuk a kötet nemcsak a biztos formakezelés közege, hanem a kísérletezésé is. Nem tesz különbséget felnőtt vers és gyermekvers között, mindkettőt szakmai komolysággal művelvi. Ezzel nem csupán önmaga számára állít minőségi mércét, hanem növeli régiónkban a gyermekvers presztizsét, Dsida Jenő, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Kovács András Ferenc nyomdokain haladva.
A kötet illusztrátorának, Boros Borbálának a képei a versekével egyenértékű gyermeki világot, életérzést közvetítenek: naivitást, játékosságot, meseélményt, fantasztikumot, animizmust. A képek költője egyetlen alkotásával sem akar több és más lenni, mint a költő és annak versei. Hol a gyermekivel, hol a költőivel azonosul, kiélve formakísérletező hajlamait.

Jánk Károly: Hajnali hinták (Versek kicsiknek, nagyoknak). Boros Borbála rajzaival. Kiadja a Scriptor Alapítvány. EuroPrint Nyomda, Szatmárnémeti, 2009.