Csodaceruza

irodalmi és művészeti magazin 5-10 éves gyerekeknek

Előfizetés: www.csodabolt.hu

Film készül A Gyűrűk Ura szerzőjéről

London, 2011. augusztus 17., szerda (MTI) – Film készül Steve Hillardnak A Gyűrűk Ura szerzőjéről, J. R. R. Tolkienről szóló regényéből.

Az amerikai író a közelmúltban zárta le szerzői jogi vitáját a Tolkien hagyaték gondozóival. Az örökösök szerint a Mirkwood: A Novel About JRR Tolkien című munka sértő a híres brit íróra és munkásságára nézve, ezért azt követelték, hogy minden példányát zúzzák be – írta a The Guardian online kiadása kedden a The Hollywood Reporterre hivatkozva.
A feleknek végül mégis sikerült megegyezniük: a megállapodás szerint a Mirkwood borítóján világosan feltüntetik, hogy fikciós munkáról van szó.
Hillard regényének főhőse Tolkien. A könyvben egy nagyapja után kutató fiatal nő rábukkan egy írásra, amelyet még Tolkien adott valaha nagyapjának. Az EMO Films produkciójában készülő alkotás pontosan követi majd a regény fonalát, de egy kicsit mélyebben merül el Tolkien kevéssé ismert életében.
Mint Hillard elmondta, bemutatják, hogy az író mennyire szeretett volna kódfejtő lenni a második világháborúban, és azt is, mennyire elmerült terjedelmes regényei megírásában.
A Mirkwood annak a baljós rengetegnek a neve, ahol A Gyűrűk Urában a gyilkos óriáspókok élnek. A könyvből egyelőre alig ezer példány fogyott el az Amazonon – említette meg cikkében a guardian.co.uk.

Forrás: MTI

[fblike]