Szervező: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar, Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék

A konferencia az irodalom valamennyi médiumának kontextusában kívánja átgondolni a közvetítés lehetséges módjait, ennek érdekében tanszékközi összefogással (Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék, kari könyvtár, Vizuális Nevelés Tanszék, Ének-zene Tanszék, Társadalomtudományi Tanszék, Magyar Olvasástársaság, Magyar Gyerekkönyvek Egyesülete, Pozsonyi Pagony, Móra Könyvkiadó és ELTE TÓK HÖK) és a kortárs gyermekirodalom reprezentációjára, megjelentetésére és terjesztésére vállalkozó intézmények, szervezetek és szerveződések bevonásával szeretne fórumot teremteni azok számára, akik vállalkoznak az olvasás- és befogadáskultúra  átírására, hatással vannak/lehetnek a gyerekek olvasási szokásaira, olvasmányválasztására.
A szervezők abból az optimális feltételezésből indulnak ki, hogy vannak még potenciális irodalomolvasók, és a Gutenberg-galaxis hagyományai integrálhatók a Neumann-galaxisba, csak az olvasmányok megválasztását  és feldolgozásuk módját kell a megváltozott igényekhez igazítani.

Program:

 

Regisztráció:8h – 10h-ig

Megnyitó:    9.45h – 10h-ig, helye: II.em., 200-as terem

                     A megnyitót tartja: Dr. habil.  Mikonya Görgy kari dékán

A rendezvény ideje során (9-18h) a vendégeinknek lehetőségük van arra, hogy a kiállító könyvkiadók kiadványaiból vásároljanak.

   Plenáris előadások: 10–13h, II.e., 200-as terem                 

Az előadásokat 5 perces vita követi 

Moderátor: dr. Csíkvári Gábor tanszékvezető főiskolai tanár, Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék

 10.00 – 10.20 dr. Nagy Attila: Az olvasásfejlesztés megújító sarokpontjai

10.25 – 10.45 dr. Lovász Andrea: Felnőtt gyerekirodalom

 10.50 – 11.10 dr. habil. Bálint Péter: A meseértés és – értelmezés csapdái

Szünet: 11.20 – 11.35. Kávé – s teafogyasztási lehetőség a kari könyvtárban (ELTE TÓK, fszt.)

11.35 – 11.55 dr. Lehmann Miklós: Kép és szöveg: az olvasás élményének komplexitása

 12.00 – 12.20 Gerber Pál: Röviden az illusztráció kérdéseiről – illusztrációkkal

12.30–13.30 Büféebéd, I. em., 119-es terem

SZEKCIÓK

I. szekció: Könyvtár – kultúra – olvasás 

Szekcióelnök:

Obbágy Katalin ELTE TÓK

Könyvtár, könyvtáros

Szekció helye: ELTE TÓK Könyvtár, fsz.

(Az előadásokat 5 perces vita követi)

13.30–13.50

Ludvigné Serfőző Csilla: Könyvtári programok a kortárs gyermekirodalom terjesztésében –„Lassú víz partot mos” avagy 9 év (hagyományos) gyakorlata és tapasztalata a gyöngyösfalui Dr. Tolnay Sándor Általános Iskolában

13.55 –14.15

Cs. Bogyó Katalin: Bergtől Varróig – Élő irodalom programsorozat az iskolai könyvtárban

14.20–14.40

Dienes Éva: Kortárs gyermekirodalom és „Tsai”

Szünet.

14.45–15.00

Kávé s – teafogyasztási lehetőség a földszinten található könyvtárban.

15.00–15.20

Kult Imréné: Olvasóvá nevelés módszerei a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában, azaz hogyan lesz valakiből Olvasókirály?

15.25–15.45

Péterfi Rita: Kötelezők és szabadon választottak

15.50–16.05 Szünet

Kávé s – teafogyasztási lehetőség a földszinten található könyvtárban.

16.05–16.25

Dr. Palkó Lajosné: Trendi Tinik Társasága – avagy hogyan fejlesszük az olvasást a kortárs irodalom segítségével

16.30–16.50

Bereczki Anna: Frankofon projekt az olvasóvá nevelés jegyében

16.55–17.20

D. Kubatovics Gyöngyi:Könyvtári programok a kortárs gyermekirodalom terjesztésében

17.25 – 17.45

Obbágy Katalin: „Hogy ne maradjon félbe a mozdulat” Kortárs gyermekirodalmi projekt, 2012

Gondolatok összegzése, szekció zárása.

17.45 Konferencia zárása

Dr. Csíkvári Gábor

Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék

Hely: 200-as terem

 

II. szekció: Olvasóvá nevelés

Szekcióelnök:

Dr. Merényi Hajnalka ELTE TÓK Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék, adjunktus

Szekció helye: I.em.,128-as terem (Az előadásokat 5 perces vita követi)

13.30–13.50

Békei Gabriella: A szövegértés fejlesztésének és az olvasás megszerettetésének összefüggése

13.55–14.15

Czomba Magdolna: Olvasóvá nevelés kortárs gyermekirodalommal (az iskolás kor előtti valamint az  iskolás években

3.14.20–14.40

dr. Gombos Péter: Miért a kortárs gyermekirodalom?

Szünet

14.45–15.00

Kávé s teafogyasztási lehetőség a földszinten található könyvtárban.

15.00–15.20

dr. habil. Benczik Vilmos: Általános iskolai házi olvasmányok kvantitatív szövegvizsgálata

15.25–15.45

Pásztorné Csörgei Andrea: Kaméleon olvasóklub

15.50–16.05 Szünet

Kávé- és teafogyasztási lehetőség a földszinten található könyvtárban.

16.05–16.25

Czakó Réka: Támogató vásárlás, avagy a gyermekkönyv-kereskedelem megújulása

16.30–16.50

Csapody Kinga: Mi a Manó? Csöpp és egyre nagyobb manóknak

16.55 –17.00 Szünet

17.00–17. 20

Fodor Zsuzsanna: Papírszínház

17.25–17.45

G. dr. Gődény Andrea:

A ma gyermekirodalma – az olvasóvá nevelés folyamata

Gondolatok összegzése, szekció zárása

 

III. szekció: Módszertani műhely 

Szekcióelnök:

Tóth Beatrix mestertanár ELTE TÓK Magyar Tsz., mestertanár

Szekció helye: II. em., 200-as terem (Az előadásokat 5 perces vita követi)

13.30–13.50

Kontsek András:

A kortárs gyermekirodalom feldolgozása – módszertani műhely

13.55–14.15

Dobrovitzky Katalin: Kortárs gyermekversek a kisiskolások anyanyelvi óráin

14.20–14.40

Tóth Szilvia„Egy életen keresztül” – intertextusok és mesei motívumok a természet-tudományos oktatásban

Szünet.

14.45–15.00

Kávé- és teafogyasztási lehetőség a földszinten található könyvtárban

15.00–15.20

Sipos Edit: Gyermekbibliák és  gyermekeknek írt Biblia-feldolgozások Magyarországon

15.25–15.45

dr. Dobszay Ambrus: „Az iskola egy különös bolygó.”

15.50–16.05 Szünet

Kávé és teafogyasztási lehetőség a földszinten található könyvtárban.

16.05–16.25

Konrád Ágnes: Kortárs versek feldolgozása kisiskolásokkal

16.30–16.50

Kovács Marianna: A népmese mint kortárs irodalom

16.55–17.00 Szünet

17.00–17.20

Szávai Ilona: Fordulópont a gyermek-kultúrában

17.25–17.45

Sinkó Judit: „Mit kívánsz a szivárványtól?” Szövegfeldolgozás drámapedagógiai módszerekkel

Gondolatok összegzése, szekció zárása.

17.45 Konferencia zárása

Dr. Csíkvári Gábor tanszékvezető, Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék

Hely: 200-as terem

17.45 Konferencia zárása

Dr. Csíkvári Gábor

Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék

Hely: 200-as terem

 

IV. szekció: Kortárs gyermekirodalom intermediális mátrixban  

Szekcióelnök:

Dr. Daróczi Gabriella ELTE TÓK, Magyar Tsz.,adjunktus

Szekció helye: I.em.,Természettudományi előadó

(Az előadásokat 5 perces vita követi)

13.30–14.00

Dr. Ruttkay Zsófia: Interaktív gyerekkönyvek

14.05–4.35

Pálfi György:

A vizuális és háromdimenziós valóság kétdimenziós képpé való manuális átírásának módozatairól

Szünet.

14.45–15.00

Kávé- és teafogyasztási lehetőség a földszinten található könyvtárban.

15.00–15.20

dr. Vitéz Ferenc: A képtől a szövegig – a szövegtől a képig

15.25–15.45

Szalay Mária és Bartha Jánosné: A vers és az illusztráció

15.50–16.05 Szünet

Kávé- és teafogyasztási lehetőség a földszinten található könyvtárban.

16.05–16.25

dr. Varga Emőke: Érték és giccs – a kortárs hazai leporellók szöveg- és képanyagáról

16.30–16.50

Pfuscher Emese: A Szépség és a Szörnyeteg a médiában

16.55–17.15

dr. Daróczi Gabriella: Az érzékelő befogadóra váró narrációs feladatok illusztráció és animált kép nézegetése során

Gondolatok összegzése, szekció zárása.

Gondolatok összegzése, konferencia zárása

17.45 Konferencia zárása

Dr. Csíkvári Gábor

Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék

Hely: 200-as terem

V. szekció: Mese, vers – szövegjáték I.

Szekcióelnök: Gönczöl Andrea

ELTE TÓK, Magyar Tsz, adjunktus

Szekció helye: I. em., 123-as terem (Az előadásokat 5 perces vita követi)

13.30–13.50

dr. Bódis Zoltán:  Mesemondás, storytelling, élettörténet

13.55–14.15

Kékes Szabó Marietta: A mesék világa és a gyermeki lélek

 14.20–14.40

Pethő Ildikó: Intertextualitás és reflexi-vitás a kortárs magyar gyerekprózában

Szünet.

14.45–15.00

Kávé- és teafogyasztási lehetőség a földszinten található könyvtárban.

 15.00–15.20

dr. Zóka Katalin: A gyerekköltészet szerepe az óvodáskorúak életében

15.25–15.45

Bujdosóné dr. Papp Andrea: Közös nyelv?! Kortárs gyermeklíra az óvodában.

15.50–16.05 Szünet

Kávé- és teafogyasztási lehetőség a földszinten található könyvtárban.

16.05–16.25

Oszoli Dénesné: A költészet hatalma a friss tintás falon, avagy mi történik, ha Rumini és Helka egy osztályba járnak, s a nyelvtanórára betéved egy részeg elefánt?

16.30–16.50

Kardos Mária: Mit várnak a gyerekek az illusztrációtól?

 16.55–17.15

Nyulász Péter: Gyerekirodalom az interneten – Egyszervolt.hu

17.20-17.45 Nánási Yvette: Kiadás – kortárs gyermekirodalom

Gondolatok összegzése, szekció zárása.

17.45 Konferencia zárása

Dr. Csíkvári Gábor tanszékvezető, Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék

Hely: 200-as terem

VI. szekció: Mese, vers – szövegjáték II.

Szekcióelnök:

dr. Csíkvári Gábor,

ELTE TÓK, Magyar Tsz, tanszékvezető

Szekció helye: I.em., 100-as terem

13.30–13.50

dr. Kmeczkó Szilárd: Két világ határmezsgyéjén. A mese mint a megismerés közege

13.55–14. 15

dr. Kusper Judit: Eposszerűség és regényszerűség a kortárs gyermekirodalomban

 14.20–14.40

dr. Visy Beatrix: Selznick: A leleményes Hugo Cabret és az intermedialitás kora

Szünet.

14.45–15.00

Kávé- és teafogyasztási lehetőség a földszinten található könyvtárban.

 15.00–15.20

Tóth-Kovács Nikolett: Fantasztikus utazás az ősvaló felé. Michael Ende A végtelen történet c. művének analitikus pszichológiai szempontú megközelítése.

15.25–15.45

Őry Katinka: „AURIN köre” – A körkörösség motívumának szerepe Michael Ende A Végtelen történet című regényében

15.50–16.05 Szünet

Kávé- és teafogyasztási lehetőség a földszinten található könyvtárban.

16.05–16.25

Csányiné Knézich Anikó: Az Apáczai Kiadó és a kortárs gyermekirodalom

16.30–16.55 : Nagy Julianna: Az irodalom lehetőségei a gyermeknevelésben

16.55–17.00 Szünet

 17.00 – 17.20 dr. Sebők Melinda: Humor, irónia és játékosság Orbán Ottó gyermekverseiben 

17.25 – 17.45   dr. Csíkvári Gábor: „Mögöttes tartalom?” Tolmácsolás vagy befogadás?

Gondolatok összegzése, szekció zárása.

17.45 Konferencia zárása

Dr. Csíkvári Gábor tanszékvezető, Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék

Hely: 200-as terem