A Márai 2 programmal végleg lezárul a könyvkiadókat és könyvtárakat támogató pályázat, de egyes elemei tovább élnek majd a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) új könyvtámogatási rendszerében – mondta el Thimár Attila, az NKA Könyvkiadás Kollégiumának vezetője szombaton a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tartott szakmai beszélgetésen.

Kiemelte, hogy elkészült a Márai-program második fordulójának könyves listája, amelyre ezúttal nem 250-250, hanem 500-500 cím került. A tényirodalmi és szépirodalmi listákon szereplő könyvcímeket két héten belül nyilvánosságra hozzák.     Mint hozzáfűzte, eltörölték a könyvtárak számára azt az előírást, hogy fele-fele arányban válasszanak a tényirodalmi és a szépirodalmi listáról. Bővült a támogatásban részesülő könyvtárak köre a gyűjteményi és az egyházi könyvtárakkal, illetve az egyházi kezelésben lévő felsőoktatási könyvtárakkal. Nagyobb lett a rendelkezésre álló pénzkeret is: míg az első fordulóban 400 millió forintból valósították meg a programot, most 423 millió forintot oszthatnak szét.

A Márai-program második – egyben utolsó – fordulójával párhuzamosan elindult az új támogatási rendszer is, amelyben – mint azt Thimár Attila elmondta – továbbra is a kiadók pályázhatnak támogatásra, de nem már megjelent könyvekkel, mint a Márai-programban, hanem könyvtervekkel. A támogatott kiadványokból meghatározott példányszámot el kell juttatniuk a könyvtárak számára. Hogy mennyit, azt a támogatás összegének és a könyv árának a hányadosa határozza meg.

Az első pályázat április 20-án zárult, és Thimár Attila becslése szerint körülbelül ezer pályázat érkezett. A kollégiumvezető döntést június 26. környékére ígért, és mint megjegyezte, azt követően a könyvtárak két-három héten belül megkapják a választható könyvek listáját, így már a megjelenés előtt dönthetnek arról, mely kiadványokból szeretnének kapni.
Thimár Attila arról is beszélt, hogy az NKA-nál nemcsak a kollégiumok változtak meg, de a kultúratámogatás szemlélete is. Hangsúlyozta: a szervezet számára fontos szempont lett, hogy olyan produktumokat támogasson, amelyek eljutnak a nagyközönséghez. A cél – mint fogalmazott – hogy kiadókat közelebb vigyék a piaci igényekhez.
Megjegyezte: sok kiadó még ma is abban a szemléletben működik, hogy elég értéket előállítani, és azt az állam támogatni fogja. Az NKA szemléletváltozását jelzi, hogy lesznek pályázatok marketingre, reklámra is – tette hozzá, kiemelve ugyanakkor, hogy a kiadóknak a könyvtáraknak juttatandó könyveket nem kell leszállítaniuk, ez az NKA feladata lesz.

Beszámolt arról, hogy idén körülbelül 900 millió forint áll majd az NKA valamennyi könyvkiadási támogatásáról döntő könyves kollégium rendelkezésére, ebből 100 millió forintot Réthelyi Miklós adott át miniszteri keretéből.
A kollégium vezetője megjegyezte: a magas lottónyeremény miatt reményeik szerint a nyár közepére, végére további pluszforrásokhoz jut az NKA, amelyet az ötöslottó játékadójának 90 százalékából is finanszíroznak.
Az új támogatási rendszer teljes egészében jövőre fog tudni kibontakozni, amikor már nem kell a Márai-programot finanszírozni – mutatott rá Thimár Attila, hozzáfűzve, hogy az új rendszerben 1200-1800 könyv kaphat támogatást.     Thimár arról is beszélt, hogy a kultúrára egyre kevesebb állami támogatás jut, ezért a kiadóknak is racionalizálniuk kell a tevékenységüket. Könyvkiadás helyett át kell állniuk tartalom-előállításra – fogalmazott.

Kitért arra is, hogy a könyves kollégium várhatón ősszel írja ki a következő pályázatot, amely főleg a gyermekkönyvek, a digitalizáció és a felsőoktatási tankönyvek támogatására koncentrál majd. (MTI)