Astrid Lindgren nemcsak író volt, hanem csaknem 25 éven át szerkesztőként dolgozott a Rabén & Sjögren Kiadóban. Ily módon nagymértékben meghatározta, hogy milyen gyerekkönyvek jelenjenek meg. Minden levélre válaszolt, és tanácsokkal látta el a kezdő írókat. Többen közülük, akik még gyerekként küldtek be kéziratokat, később ismert gyerekíróvá váltak. Astrid heti 150 levelet kapott a világ minden tájáról a gyerekektől, akik rajongtak a könyveiért, és egy levelet sem hagyott megválaszolatlanul. A végén már titkárnőt is kellett alkalmaznia.
 
Larsson Mária
 (1907. november 14. – Stockholm, 2002. január 28.)
 10 évvel ezelőtt halt meg Astrid Lindgren, a Harisnyás Pippi írónője
 Emlékszem, úgy 10 éves lehettem, amikor a nagynéném egy ifjúsági regényt ajánlott elolvasásra. A címe Britta kiönti szívét volt. A könyv levélformában íródott egy 15 éves lányról, Brittáról, aki egy szürke svéd vidéki kisvárosban lakik, és egy stockholmi lánnyal levelezik. Britta leveleiből kiderül, hogy éltek a svéd gimnazisták abban az időben, és megismerkedhetünk a svéd karácsony előtti meg körüli szokásokkal. Legmerészebb álmaimban sem mertem volna gondolni akkor, hogy egyszer majd Svédországban fogok élni. Ez volt az első találkozásom Astrid Lindgrennel. Azután, amikor a 90-es évek közepén Göteborgba költöztem, és egy fél éven át gyerekirodalmat tanultam a felnőttoktatás keretén belül, róla írtam egy dolgozatot.
Svédország legismertebb gyerekkönyvírója, Astrid Lindgren, 1907. november 14-én született Vimmerby kisvárosban. Boldog gyermekkora volt a szülői házban. 18 évesen Stockholmba költözött, gyors- és gépírást tanult, majd titkárnőként helyezkedett el. 1931-ben férjhez ment Sture Lindgrenhez. Két gyermeke született: Lars és Karin. 1941-ben költöztek be a Vasaparkban lévő lakásba, ahol Astrid egészen haláláig, 2002. január 28-áig lakott.
A világhírű írónő pályája éppúgy kezdődött, ahogy a legtöbb gyerekíróé manapság.
Egyszer Astrid lánya, aki akkor 7 éves volt, tüdőgyulladást kapott, és magas lázzal ágyban feküdt. Mesélj Harisnyás Pippiről – kérte a kislány anyukáját. Így született a világ egyik legismertebb gyerekkönyvfigurája. Mivel ez egy különleges név volt, egy különleges lányról szólt a történet – mondta Astrid Lindgren, amikor később arról mesélt, hogyan született Pippi. Több éven keresztül mesélte aztán a különféle történeteket Pippiről, s hogy le is jegyezte őket, az talán a véletlen műve.
1944 márciusában Astrid elcsúszott a járdán, és kificamította a bokáját. Hogy az idő gyorsabban teljen, gyorsírással kezdte lejegyezni a Pippiről szóló elbeszéléseket. Amikor Karin 10 éves lett, Astrid a legépelt kéziratot adta neki ajándékba. Akkor 1941-et írtak. Egy másolatot pedig elküldött a Bonniers Kiadónak. Ám Astrid nem igazán hitt benne, hogy a könyv megjelenhet, hiszen az nem hasonlított egyetlen addigi gyerekkönyvre sem. Abban a levélben, amit a kiadónak küldött Pippi kéziratával, azt írta,  tudatában van annak, hogy valami eredetit alkotott. Viccesen azt kérte, hogy ne riasszák a Gyermekgondozási Hivatalt. Ezt nem is tették, a könyvet viszont visszautasították, s ez lett a Bonniers (ma Bonnier Carlssen) történetének legnagyobb tévedése.
Astrid kedvét azonban nem tudták elvenni az írástól. Amikor a viszonylag újonnan alapított Rabén & Sjögren Kiadó lányregény írására hirdetett pályázatot, a később magyarul is megjelent Britta kiönti szívét című munkával Astrid második díjat nyert, s így 38 éves korában vált írónővé.
Szerencsére Pippinek sem kellett sokáig az íróasztalfiókban heverni, mert a Rabén & Sjögren Kiadó következő évi pályázatán első díjat nyert. Igaz, kissé átdolgozva. 1945 novemberében került a könyvesboltokba, és hatalmas siker lett. Két hét alatt húszezer példányban fogyott el.
A kezdeti nagy siker után úgy egy évvel a konzervatív nevelési elveket vallók támadásba indultak Astrid ellen. Azt állították, hogy Pippi rossz példával szolgál, és lázadásra buzdítja a gyerekeket. Erre Astrid azt válaszolta, hogy az ő gyerekei évekig hallgatták a meséket, mindennek ellenére szófogadók. Ez a vita még egyszer fellángolt 1995-ben. De Pippi mind a kétszer győzedelmeskedett.
Talán nem véletlen, hogy Pippi éppen 1945-ben jelent meg. Akkor ért véget a második világháború, és a világ új eszmékre vágyott. Az első fordítások a környező országokban jelentek meg: Norvégiában, Dániában, Finnországban. És nem sokkal azután Németországban is, ahol a könyv hatalmas sikert aratott.
Astrid utoljára 1946-ban vett részt pályázaton, amikor ugyanazon kiadó ifjúsági detektívregény írására ösztönözte az írókat. Újra első díjat nyert Kalle Blomkvist, a mesterdetektív című regényével. Ekkor kamatoztathatta azon tudását, amire akkor tett szert, amikor egy kriminológus professzor titkárnője volt.
Astrid Lindgren 40 könyvet, 30 képeskönyvet, több színdarabot, filmet, valamint számos rádiójátékot és tévésorozatot írt. A könyveit 87 nyelvre fordították le. Hatalmas kultusza van Svédországban. A gyerekek generációról generációra a könyvein meg a filmjein nőnek föl. Pippiről több dalt is írtak, s mi is ezeket énekeltük az óvodában, amikor a lányom kicsi volt.
Astrid Lindgren nemcsak író volt, hanem csaknem 25 éven át szerkesztőként dolgozott a Rabén & Sjögren Kiadóban. Ily módon nagymértékben meghatározta, hogy milyen gyerekkönyvek jelenjenek meg. Minden levélre válaszolt, és tanácsokkal látta el a kezdő írókat. Többen közülük, akik még gyerekként küldtek be kéziratokat, később ismert gyerekíróvá váltak. Astrid heti 150 levelet kapott a világ minden tájáról a gyerekektől, akik rajongtak a könyveiért, és egy levelet sem hagyott megválaszolatlanul.
A végén már titkárnőt is kellett alkalmaznia.
Úgy vélem, a gyerekkönyvírókat két csoportra lehet osztani: az egyikbe azok az írók tartoznak, akik a gyerekeket kívülről és felülről látják, a másikba pedig azok, akik annak a gyereknek írnak, aki bennük rejlik. Astrid Lindgren a második csoportot képviseli, és ennek gyakran hangot is adott.
Amikor azt kérdezték Astrid Lindgrentől, hogy milyen legyen egy gyerekkönyv, sorozatosan azt válaszolta, hogy „jónak kell lennie”. Vagyis nincs külön recept arra, hogy hogyan kell éppen gyerekkönyveket írni. Azt gondolhatná az ember, hogy ez így természetes. Hiszen senkinek se jutna eszébe, hogy recepttel szolgáljon arra, hogyan kell felnőttek számára könyveket írni. De korátsem volt ez így a 40-es években, amikor Astrid Lindgren könyvei megjelentek, és ma sincs ez másként.
1947-ben Astrid Lindgren a Vi (magyarul Mi) című folyóiratban a következőket írta: „A gyerekkönyvírás trükkje? Hát, nem tudom, kell-e néhány trükk ahhoz, hogy gyerekek számára írjunk. Az egyetlen talán, hogy az ember jól vissza tudjon emlékezni a gyerekkorára. Arra, hogy hogyan érzett, gondolkodott és beszélt, amikor gyerek volt.
Bár Astrid Lindgren nem szívesen vett részt a társadalmi vitákban, mindig szívesen adta a nevét, ha például egy iskolai könyvtárat kellett megmenteni a bezárástól, cikkeket írt ebben a témában, gyakran és szívesen beszélt annak a szükségességéről, hogy minden gyereknek joga van arra, hogy hozzájusson a könyvekhez.
Amikor Astrid Lindgren 1958-ban átvette az Andersen-díjat, a következő szavakkal fejezte be beszédét:
„Egy gyermek egyedül a könyvével valahol bent a lélek titkos szobáiban saját képeket alkot, amelyek minden mást felülmúlnak. Ezekre a képekre az embereknek szüksége van. Azon a napon, amikor a gyerekek fantáziája többé már nem tudja megalkotni őket, azon a napon az emberiség szegény lesz. Minden nagy dolog, ami a világban történt, először egy ember fantáziájában történt, és hogy a holnap világa hogyan fog kinézni, nagyrészt annak a képzelőerőnek a mértékétől függ, amit azok birtokolnak, akik éppen most tanulnak meg olvasni. Ezért van szüksége a gyerekeknek könyvekre.”
Astrid Lindgrenről a következö honlapokon található svéd, illetve angol nyelvű információ:
www.astridlindgren.se
www.alv.se
Az utóbbin bele lehet hallgatni, ahogy Astrid Lindgren felolvas a könyveiből. Csak rá kell kattintani a könyvespolcon található könyvekre, majd a lap alján lévő hangszóróra. Senki nem tud olyan lebilincselően és ízesen felolvasni, mint maga Astrid Lindgren.
Egy kis magánélet
1926-ban az akkor 18 éves Astrid, aki a Vimmerby Tidning (Vimmerby Újság) című lapnál dolgozott, gyermeket várt a lap főszerkesztőjétől. Micsoda skandallum! Képzeljük csak el! Egy vallásos kisváros, tele pletykára éhes vénasszonyokkal. A főszerkesztő feleségül akarta venni Astridot, de ő nem akart hozzámenni. Astrid maga így mesél erről 1977-ben:
Olyan érzés volt e pletyka tárgyának lenni, mintha egy kígyófészekben feküdtem volna, és én úgy határoztam, hogy elhagyom ezt a fészket, amilyen gyorsan csak lehet. Nem úgy volt – ahogy talán néhányan gondolták –, hogy régi jó szokás szerint kitagadtak otthonról. Egyáltalán nem, én magam léptem meg. Vadlovakkal sem lehetett volna visszatartani. A szüleimet ez természetesen megrendítette, de nem kaptam sok szemrehányást. Csak azt gondolták, hogy ha már egyszer gyereket vártam, akkkor legalább más lehetett volna a gyerek apja. És az igazat megvallva, én is ezt gondoltam – mondja Astrid Lindgren. Hogy tehetted, kérdezte Hanna (Astrid anyukája) bánatosan és színlelést nélkülöző csodálkozással. De tudtak-e valaha is ifjú, tapasztalatlan, könnyen rászedhető kis butuskák válaszolni ilyesféle kérdésekre?” Az idézet Margareta Ströstedt: Astrid Lindgren. En levnadsteckning című biográfiájában olvasható.
Astrid tehát Stockholmba költözött, ahol gépíró kisasszonynak tanult. A hét úgy ahogy eltelt, de a vasárnapok borzasztóak voltak, egyedül a nagyvárosban, ahol senkit nem ismert. A könyvek mentsvárat jelentettek, s Astrid az Irodalomba és Fantáziába menekült.
Egyszer egy újságban egy női ügyvédről olvasott, aki lányanyákon segített. Astrid fölvette vele a kapcsolatot, így került Koppenhágába, ahol egy családnál lakhatott, amíg a fia, Lars meg nem született. Astridnak dolgoznia kellett, így Lassét (ejtsd: Lassze) nevelőszülőknél hagyta, maga pedig visszautazott Stockholmba, ahol befejezte az iskolát, majd egy irodában titkárnőként helyezkedett el. Havi 150 koronát keresett, és egész idő alatt spórolt, hogy vonatjegyet vehessen, és elutazhasson Koppenhágába, hogy láthassa a kisfiát.
Szerencsére egy idő múlva Astrid hazahozhatta Lassét Stockholmba, s amíg dolgozott, a szállásadónője vigyázott rá. Aztán egy nap Astrid hazautazott a szüleihez, s akkor már nem érdekelte, mit szólnak a faluban. Kisfiát a szüleire bízta, akik szeretettel nevelték, amíg ő a nagyvárosban dolgozott. Aztán egy másik hivatalban kapott állást, ahol megismerkedett Sture Lindgrennel (ejtsd: Sztüre Lindgrén), akivel 1931-ben házasságot kötött. Attól kezdve Lindgren asszony főállású háziasszony és családanya lett. Három évvel később kislánya született, akit Karinnak kereszteltek. 1941-ben beköltöztek a Vasaparkban lévő lakásba, ahol Astrid egészen haláláig lakott.
Megjelent a Csodaceruza 31. számában