Öt éve hunyt el Lázár Ervin. A Budapest Bábszínház is méltóképpen veszi ki a részét a megemlékezésből. Egyfelől a színház előterében a Csodaceruzával közös kiállítás tekinthető meg. A Mikkamakka tárlatán huszonnégy neves illusztrátor munkái mellett Orosz Klaudia szemgyönyörködtető bábjai tekinthetők meg, amelyeket a Szegény Dzsoni és Árnika, illetve A legkisebb boszorkány című bábjátékokhoz tervezett. Másfelől január 19-én mutatták be A hétfejű tündér című előadást Kuthy Ágnes rendezésében a Játszó-téren.

Dávid Ádám

Beszámoló a Budapest Bábszínház új Lázár Ervin-adaptációjának január 19-i premierjéről

Öt éve hunyt el Lázár Ervin. A Budapest Bábszínház is méltóképpen veszi ki a részét a megemlékezésből. Egyfelől a színház előterében a Csodaceruzával közös kiállítás tekinthető meg. A Mikkamakka tárlatán huszonnégy neves illusztrátor munkái mellett Orosz Klaudia szemgyönyörködtető bábjai tekinthetők meg, amelyeket a Szegény Dzsoni és Árnika, illetve A legkisebb boszorkány című bábjátékokhoz tervezett. Másfelől január 19-én mutatták be A hétfejű tündér című előadást Kuthy Ágnes rendezésében a Játszó-téren.

A zsúfolásig megtelt nézőtérre érve egyből magába szippantott a színpadkép. Mátravölgyi Ákos díszletei (poszt)expresszionista hatásokat mutatnak – egy pillanatra felrémlik Tim Burton filmjeinek világa is –, aztán a bábok mozdulatai egyből élettel töltik meg a színpadot, és lázári értelmet nyernek az absztrakt geometriai formák. Az azonos középpontú, táguló színkörök delejes erejét ellenpontozzák az egyszerű megmunkálású, szögletes fadobozok. A Négyszögletű Kerek Erdő határvidékén járunk tehát, egyszer szövegszinten is megidéződik Lázár Ervin leghíresebb imaginárius tere. De Rácpácegres – mesénk valódi helyszíne és a szerző rácegrespusztai gyerekkorának írói lenyomata – Csodaország határán is áll: Ajahtan Kutarbani király fazsindelyes palotája mögött (ami itt trükkösen kialakított fiókos komódként önálló életet él) kezdődik a Hétfejű Tündér birodalma. A darab elején ő libben be a színre Sáry László álomszerű, repetitív zenéjére, amelyet a színészek keltenek életre a szemünk láttára. A végkifejletig nem is látjuk viszont a címszereplőt, de annál többet hallunk róla. A mese főhőse ugyanis nem ő, hanem Rácpácegres legeslegcsúnyább gyermeke. Hogy is jellemzi őt Lázár Ervin? „A lábam gacsos volt, a hasam hordóhas, a fejem úritök, az orrom ocsmonda, egyik szemem balra nézett, másik szemem jobbra nézett, hívtak emiatt kancsalnak, bandzsalnak, sandának, bandzsának, kancsinak, bandzsinak, árokba nézőnek; tyúkmellem volt, suta voltam, fülem, mint az elefánté, harcsaszám volt, puklis karom, a termetem girbegurba.” A szokatlan csengésű jelzők egy része el is hangzik a kezdőmonológban, a darab dramaturgja, Gimesi Dóra ugyanis ragaszkodott a ritka, lázári kifejezések átmentéséhez.
Maga a göcsörtös fából készült báb is telitalálat sete-suta, idomtalan testrészeivel, szétálló füleivel. A szeme pedig ártatlansággal vegyes szomorúságot tükröz. A többi báb legalább ennyire kifejező és karakteres: a fausti figura, Pácegresi például a bábszínházi jellemkomikum iskolapéldája. Pattogó gumilabdatestén önelégült, tokás fej virít. Tökéletesen kifejezi a rosszhiszemű, ostoba karaktert, amelyre a meséből emlékezhetünk. Ajahtan Kutarbani király álmélkodástól meg-megnyúló szakálla szintén tipikus bábos trükk, a gyerekkacagást hallgatva nagyon működött is. Meg aztán itt vannak a mellékszereplők, akik A Hétfejű Tündér című kötet más történeteiből vándoroltak át, hogy kiegészítsék, vagy inkább kiteljesítsék a történetet. Babó Titti nagypapája egy árva szót sem szól a darabban, egyszerűen létezik: múlhatatlan derűvel gyűjti a csengettyű-formájú csillagokat, és harmonikaszerűen megnyúló végtagjai segítségével bájosan zsörtölődve visszaszögezi őket az égboltra. Az ő időtlen játéka keretezi a mesét. Virágszemű Varga Julcsa pedig a világcsúf fiú ellenpólusaként egy aprócska tündérként jelenik meg, és öntözi különleges nevű virágait. Először Mamintire tippeltem, de amikor meghallottam a virágneveket, egyértelművé vált, hogy a Virágszemű locsolgatja a virágokat, mint a kis herceg, vagy mint a szeleburdi Vacskamati…

Fotó: Czimbal Gyula

A gazdag motívumrendszer ellenére könnyen követhető a darab cselekménye: főhősünk undorodik saját csúnyaságától, és hiába látja a Virágszemű szépségét, hiába hallja Rácegresi földöntúli muzsikáját, nem szíveli meg a muzsikus tanácsát, hogy a jószívűség megszépítené. Helyette a mitugrász Pácegresire hallgat: ellenséget keres magának, akin megbosszulhatja balsorsát. Felfegyverzi magát a hétfejű szörny (vagy boszorkány vagy sárkány) ellen, és egy napon nekitámad. Levágja hat fejét, és csak az utolsó pillanatban veszi észre, hogy a világ legjóságosabb tündérét akarta elpusztítani, aki jogos bosszúhelyett daliás legénnyé varázsolja. A fiú elhatározza, hogy a Hétfejű Tündér testőre lesz, és azóta is vigyáz rá. „Lándzsával, karddal, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel. És szeretettel.”
A mese végkifejlete szinte szó szerinti idézete a lázári szövegnek, Kuthy Ágnes rendező azonban elsősorban vizuális, jellegzetesen bábszínházi eszközökkel, illetve Sáry László zenéjével igyekezett helyettesíteni a lírai hangvételű szöveget, így a fejek levágásakor például teljesen hiányzik a szabadversként is olvasható narráció, ez a kulcsjelenet kép- és hangmontázsként jelenik meg. Ezzel az átgondolt, igényesen kivitelezett törekvéssel szemben feltűnő volt egy ellentmondásos helyzet: ugyan viszonylag kevés szöveg maradt meg az irodalmi műből, azt viszont a szereplők néhol mániákusan ismételgették, mint valami törzsi éneket. Nem mintha az ismétlés bizonyos módozatai nem jellemeznék Lázár szövegvilágát, hiszen visszatérő szófordulatok, hosszú felsorolások szinte minden meséjében megtalálhatók, de ezt a fajta ritmizált, monoton ismétlődést idegennek éreztem a Hétfejű Tündér egyébként teljesen autentikusan bemutatott világától. Bizonyos esetekben – például a fiú fegyvereinek skandálásakor – ez a módszer hozzájárult a drámai hatás fokozásához, máskor viszont (a fiú csúnyaságának már-már ijesztő bemutatásánál, a virágnevek skandálásánál) túlhangsúlyozott egy-egy motívumot, így redundánssá, sőt, szinte irritálóvá vált. Talán szerencsésebb lett volna ezeket a zenei természetű játékokat kicsit rövidebbre fogni, és többet átmenteni a mesék rendkívül gazdag nyelvi világából. De – mint az előadás után Gimesi Dóra elmondta – a visszafogott szöveghasználatnak nagyon is prózai oka volt: a társulat szándéka szerint külföldi fesztiválokra is szeretnék eljuttatni a produkciót. Innen nézve praktikus szempont, hogy a nonverbális színházi eszközöket helyezzék előtérbe.
Természetesen az sem várható el egy kisgyerekeknek készült bábszínházi előadástól, hogy a közismerten igen összetett lázári szöveg minden ízét, minden rétegét megszólaltassa, illetve hogy ezt – szolgai módon – szó szerint tegye. Lázár Ervin sajátos nyelvhasználatát és az abból adódó humort itt részben egy nagyon eredeti zenés koreográfia, illetve jellemzően bábszínházi helyzet- és jellemkomikum helyettesíti, gazdagítja. Ezt a jelenséget az adaptációelmélet dialogikus viszonynak nevezi: nem a szolgai szöveghűségre törekedtek az alkotók, hanem hogy párbeszédbe lépjenek az előadás alapjául szolgáló szöveggel; hogy annak szellemiségét megőrizve saját médiumukban, saját víziójuk megmutatása révén „feleseljenek” a szöveggel. Ez a törekvés maradéktalanul sikerült is. Ennyiben mindenképpen Lengyel Pál felejthetetlen Lázár-rendezéseinek (Szegény Dzsoni és Árnika, A legkisebb boszorkány) méltó folytatása A hétfejű tündér, de míg ott alapvetően hagyományos, nagyszínpadi bábprodukciót látunk, itt a minimalistább, kamaraszínházi megoldások uralkodók.
A címben említett társulat első két feje Kuthy Ágnes rendező és Gimesi Dóra dramaturg, akik több hónapos munka során találták ki ezt a sajátos hangulatú világot. A harmadik fej tulajdonosa a rendezőasszisztens, Rigó Anna, aki Gimesi Dóra elmondása szerint nagy segítségükre volt a próbafolyamat során. A következő három fej három kiváló színészhez tartozik: Hoffer Károly, Tatai Zsolt és Teszárek Csaba összeszokott triója magabiztos, bábtechnikailag és zeneileg is professzionális játékot nyújtott. Végül a hetedik fej a hallásért felelős: Sáry László egyszerű elemekből építkező, hol félelmetes, hol andalító kórusai, ütős ötletei és hegedűfutamai nélkül elképzelhetetlen lett volna ez a hét szólamban szóló, hétfejű előadás.