Kamaszkorom egyik kedvenc olvasmánya volt László Endre Szíriusz kapitány című könyve, ami, ha jól emlékszem 4-5 folytatásban taglalta a jövőt a jelen sivárságát egy ígéretesebb jövőre cserélni vágyó ifjú énemnek. Aztán jött Asimov és az Alapítvány-sorozat, a Galaktika folyóirat, majd aGalaxis útikalauz stopposoknak, megannyi utópisztikus elképzelés az ideális társadalomról és persze mindennek fonákja. Hiszen a jövőbe könnyű merészet álmodni, főleg, ha az a jövő kellően távol esik mindennapjainktól: hipertérugrások egyik csillagrendszerből a másikba, személyi számítógépek, amelyek a beszélgetők holografikus képét is megjelenítik, bolygórendszerek gazdasági szövetségei a fenntartható fejlődés érdekében, idegen létformák.

A Csodaidők elbeszélője is ilyen fantasztikusan utópisztikus világot teremt: a 3800-as évekbe repíti olvasóit, amikor az emberiség a Földet elhagyva galaktikus gyarmatosításba kezd. Az emberlakta gyarmatbolygók közül az első a Nies volt, melynek holléte ismeretlen.
A legendák szerint valaha a Niesről származó családok alapították a Kaven zárt szövetségét, melynek sejtjei, a nagycsaládok, a történet idejében minden egyes bolygón megtalálhatóak. A Kaven spirituális alapja a Bokra, mely a földi Bibliára épül, ám annál sokkal szerteágazóbb, hiszen a niesi „pátriárkák”, Nagy Andreas és Endeu által összeállított alapszöveget a későbbi korok kommentárokkal kiegészíthetik. A kaveni – látszólag – minden társadalmak legjobbika, azonban erről még a benne élők sem vélekednek mindig így, hát még azok, akik kívülről félik, és minden problémájuknak okát a jómódban élő, titokzatos vallási tanokat követő niesiekben látják. Nagy hatalmú, bölcs vezetők, korlátlan hatalommal bíró családfők rendezik a kaveni nagycsaládok tagjainak sorsát, merev szabályok adnak keretet az életnek. Természetes dolog, hogy a tekintély és a szabályok ellen minden időben lázadó ifjúság jobban szeretné, ha maga dönthetne olyan fontos kérdésekben, mint a házasság vagy a pályaválasztás. A hagyományos és a „modern” életfelfogás egyre többször vezet konfliktushoz, egyre több fiatal választja a külső világot és szakad ki a család fészekmelegéből.
A történet mesélője, Raana – a család kései leszármazottja – három szereplő (Giin, a bölcs szellemi vezető, Judy, a külsős, majd később a Raas családba befogadott kislány, valamint Yaan, az apja és a merev szabályok elől a külsős világba menekülő kamasz) szemszögéből mutatja be a Raas család sorsának alakulását a Kaven és a Csillagunió között egyre mélyülő társadalmi-politikai ellentét fényében azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ez az ellentét a megértés segítségével elfogadássá nemesedhet.
A könyv borítóján is Raana Raas neve szerepel, ám a történet valóságos lejegyzője Görgey Etelka, aki „civilben” református lelkész Pálfán. Pompor Zoltán vele beszélgetett a Csodaidőkről és a regényfolyamban megjelenő rejtelmekről, értékekről.

Miért éppen a sci-fi műfaját választottad?
Ez jött: az eredeti történet Nagy Andreas története volt, és azoké a niesieké, akik elszakadnak a Földtől. Talán egyfajta menekülés, de arra voltam kíváncsi, ha egy embercsoportot elszakítunk a Földtől, kötelező-e, hogy elkövessék azokat a hibákat, amelyek miatt mi ide jutottunk? De aztán a Nagy Andreas-féle történet megírása nem sikerült valami jól. Az volt az első hosszabb iromány az életemben. Pár évvel később, amikor újra visszatértem a történethez, már sokkal tovább gondoltam a Nies történetét, és ebből jött a Csodaidőktörténete. Több kedvem volt ezt megírni, mint Nagy Andreas történetét – újra.

Mire utal a Csodaidők cím?
Mindkét kötet elején ott van az Antigoné idézet a csodálatos emberről. Az „idők” szó pedig onnan jött, hogy a négy kötet címei a bibliai Prédikátor könyvének gondolatai lettek volna: megvan az ideje a gyógyulásnak, és megvan az ideje a gyilkolásnak, megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének. Végül az egyes köteteknek más lett a címe, de a sorozatcím megmaradt.

Igazi izgalmas, „agyalós” könyve(ke)t írtál, amiben a nyelvnek, úgy tűnik, nagyon fontos szerepe van. Sőt, saját nyelvet is létrehoztál (niesi). Ez a bravúros  tolkieni (hejesiráss!) játék a fikció hűsége miatt vagy saját örömödre kellett?
Nem te vagy az első, aki Tolkient említi, bár nincs köze hozzá. A niesi nyelv egy gyakorlati kérdés megoldására született: helyneveket kellett létrehozni a niesi időszámítás szerinti 1-2-3-4. stb. évszázadokban, és nagyon bután festett volna, ha mindegyik (mai) angol nyelvű. De akkor milyen? No, erre a kérdésre válaszul elkezdtem szépen végiggondolni, hogyan is alakulhatott a nyelv a Niesen, s megpróbáltam ehhez a modellezéshez egyszerre nyelvtörténeti és kulturális szabályszerűségeket is felhasználni. Aztán elsodort magával a nyelv, volt, amikor hetekig hozzá sem nyúltam a kézirathoz (a Nagy Andreas-féléhez), csak a nyelvet fejlesztettem, csiszolgattam. Egyvalamit azért tudni kell: a nitan maga is műnyelv, azaz a történet szerint is úgy hozta létre valaki a 3. századi niesiből némi nyelvtani remix után.

Nemcsak a nyelvvel játszol, hanem a szereplők életével is. A történet főhőseit is előszeretettel hozod kellemetlen helyzetekbe. Egyiküknek sem könnyű az élete. A Csodaidőkaz élet sötét oldaláról szól?
Azt hiszem, a Csodaidők nem az élet sötét oldaláról akart szólni, hanem egyszerűen az életről. Most, hogy így rákérdeztél, és végiggondoltam eddigi írásaimat, mindben elég nehéz sors jut osztályrészül a szereplőknek. De azt hiszem, valójában mindegyikünknek nehéz az élete – talán nem annyira, mint a regényben, ám, még ha kisebb léptékekben is, mi is nagyjából ugyanazokkal a kérdésekkel, problémákkal szembesülünk, mint ők.

Kicsit furcsa egy sci-fi regényben hitbeli dolgokról olvasni. Miért tartottad fontosnak a regényben a hit, a vallás, a vallásosság középpontba helyezését?
Hát, erre nem egyszerű a válasz. Nyilván egyrészt azért van a vallás a központban, mert magam is hívő ember vagyok. Másrészt azért, mert biztos vagyok abban, hogy a vallásosságból nem fog úgy kinőni az ember, mint valami gyermekbetegségből, és izgatott, hogy amennyiben valóban vallásos marad, ez hogyan jelenik meg az életében. De talán nem is annyira a vallás van a központban, mint inkább a (vallási) különbségek miatti ellentétek, feszültségek; és megpróbáltam ezeket a hívő emberek szemszögéből megmutatni. Egyébként pedig lehetne erre a kérdésre egy rövidebb válasz is: Nagy Andreasék alternatív társadalmi kísérlete alapvetően vallásos jellegű kísérlet volt. Ez pedig nyilvánvalóan azért van, mert mint vallásos ember a vallásban keresem a jelen problémáira a választ, az alternatívát.

Érdekes kérdés, hogy végül melyik vallási irányzat lesz az üdvözítő. Úgy tűnik számomra, hogy a regénybeli kaveni létforma látszólag formális, üres, ugyanakkor a (nagy)család nagyon sok pozitívummal bír.
Nem értek egyet azzal, hogy a kaveni létforma formális és üres. E mögött a gondolat mögött valahol mélyen a teológus Karl Barth lappang, aki különválasztotta egymástól a hitet és a vallást, és azt hitte, igaza van. Én ezzel szemben hiszem, hogy a vallás nem valami istentelen dolog, sőt, nincs hit vallás nélkül, és nincs vallás hit nélkül. Szükség van a formákra, a keretekre, a megszokásra is, hogy ne kelljen mindig mindent elölről kezdenünk hívő emberként sem: legyenek olyan sablonok, amelyek időnként választ adnak a kérdéseinkre és megoldják a problémáinkat. Az istentisztelet, a liturgia és a nagycsaládos létforma ilyen válaszok.

A Csodaidőkben mindenkit valakinek a szemszögén keresztül látunk. Milyen megfontolásból váltogatod a szemszöget?
Azért lett ilyen, váltakozó szemszögű a könyv, mert így izgalmasabb volt megírni. Sokszor tudjuk a választ egy-egy szereplő kérdésére, amit az nem tud. Tudjuk, miben téved, miben van igaza, és izgalmas azt is látni, hogy egy-egy dolgot mennyire különböző módon ítél meg két különböző személy.

Az egész fikció is egy külső szemlélő szemszögéből íródik. Kicsoda Raana Raas, aki elmeséli a történetet?
Hát, így a második kötet alapján már lehetnek elképzelései az embernek.

Igen, de sokan nem olvasták.
Akkor olvassák el! De komolyan, nem akarom megmondani.

Ez nem szép tőled!
Miért nem? Ez a történet egyik legnagyobb csavarja

Akkor azt mondd meg, miért nem Görgey Etelka néven írtad a könyvet?
Hát azért nem, mert valamivel igazolnom kellett a történetből kivilágló pozitív elfogultságot a Kaven felé. Ha egy kaveni írja, akkor az elfogultság érthető. Igaz, amennyire lehet, törekedtem az elfogulatlan bemutatásra. És talán nem is sikerült olyan rosszul: többeknek Yaan volt a kedvence az első kötetből.

Sok sci-fit olvastál gyermekkorodban?
Ajjaj, nagyon sokat! Meg most is sokat olvasok.

Mi volt a kedvenced?
Zsoldos Péter Távoli tüze. A többi könyvét nem szerettem annyira, bár azok is jók. Egyébként még most is ez a kedvenc.

Hogy állsz Asimovval?
Asimovot régebben nagyon szerettem. Emlékszem, fiatalként ki is volt írva valahová a falamra, hogy „Az erőszak a gyengék végső menedéke”. A könyveit ma is izgalmasnak találom, bár ma már azt gondolom, hogy a megírásuk nem sikerült a legjobban. Például azAlapítvány peremében van egy fejezet, amelyben egy sornyi leírás sincs, csak párbeszéd. De még a szereplők mimikájára, testbeszédére sem igen történik utalás… Bliss és Trevize… Pedig mennyi jó lehetőség lett volna abban a jelenetben!

Hogyan tolerálja a családod a lelkészi hivatástól kicsit elütő hobbit?
Hát, Ármin, a hét hónapos kisfiam egyelőre nem szól semmit, a férjem lelkész és festőművész, a családom többi része pedig nem igazán vallásos.

És a gyülekezet? Jöttek dedikáltatni istentisztelet után?
Nem. Néhányan, főleg a fiatalabbak megvették és olvasták, az idősebbek meg inkább gratulálni jöttek, amikor megjelent a Nők Lapjában a velem készült interjú.

Mikor jelenik meg a folytatás?
A kiadó most karácsonyra mondta.

És a negyedik rész? Készen van már a kézirat?
Az egész tetralógia elkészült még az első kötet megjelenése előtt, azaz 2006. decemberében.

Most dolgozol valami új könyvön?
Nem, most fordítok, mégpedig Az alagutak rejtélye (Tunnels) folytatását, a Deepert. Ez az Agave kiadó egyik ifjúsági könyve, valahol a sci-fi és fantasy között félúton. Egyébként pedig Nagy Andreas életrajzát is meg – azaz át – szeretném írni, de előtte még egy „mi lett volna, ha” történetet, amely az első kötet egyik izgalmas jeleneténél veszi fel a fonalat: mi lett volna, ha (a 6. fejezetben)…

Részlet
Yaan nem vágtat el, hanem beszél Tobbelttel.Yaan ingerülten nézte a táncoló párokat, és nem értette, mit keres itt.
Családjukból több fiatal is itt volt, s most is Tobbelt kísérte el őket. A többiek mind el is keveredtek mindenfelé, csak ő ült egyedül, karba tett kézzel és elutasító arckifejezéssel. Utálta ezeket az alkalmakat, amikor összejöttek a környéken lakó fiatalok táncolni, szórakozni, együtt lenni.
Annyira fölösleges volt itt lennie: Shina ismét csak fent dolgozott a tranzitállomáson, s különben is már vagy öt napja nem válaszolt a legutóbbi üzenetére. De, még ha válaszolt volna is. Yaan felhagyott az ábrándozással.
Néhány hete, amióta valóban apja lett a következő hivatalos családfő, Yaan ráébredt, hogy értelmetlen az ellenállás. Úgyis az lesz, amit apja akar, s ez mindenre vonatkozik, ami csak a jövőjével kapcsolatos: a házasságára, a hivatására, talán még szórakozásának módjára is.
Hányan irigylik születése miatt! A leghíresebb családok egyikének leendő családfője!
És akkor? Akkor mi van?
Különben is, ahogy apját elnézte, legalább olyan sokáig fog élni, ameddig az öreg Yaan ükpapa élt, ami azt jelenti, hogy ő talán majd száztíz éves korában léphet az örökébe. Már ha addigra valószínűleg még szenilisebb és rendmániásabb apja úgy nem dönt, hogy nem alkalmas a családfőségre, és akkor aztán igazán sokat fog számítani a születése meg a házassága, meg hogy egész életében jófiú volt. Apja majd a halálos ágyán, reszkető hangon megnevez valaki mást, akit nem érez akkora csalódásnak, mint őt.
Nem látott maga előtt bíztató jövőt. A Yaan ükpapa halála körüli napok annyira megviselték apja állandó tombolása miatt, hogy komolyan megfordult a fejében: elmegy safirnak. Tudta, hogy a képességei megvannak hozzá. Tizenegy évesen tett mentális Q tesztjeinek eredményei kiemelkedők voltak s ezt azóta is többször megerősítették.
El is határozta, hogy beszél an Giinnel, akit pedig mindig hidegnek és ijesztőnek látott, s ő, még ha nem is javasolja Yaan számára a safiri pályát, legalább megérti, min megy Yaan keresztül, hiszen valamikor ő is ezt az utat kellett, hogy végigjárja. Ennek ellenére nem kis belső küzdelmébe került, hogy összeszedje magát, és megközelítse a megközelíthetetlent.
Igen, számára an Giin valami megközelíthetetlen volt: áthatolhatatlan mentális gátjával, érzelemmentes arcával, vesékbe látó furcsa, világosbarna szemeivel. Ha Yaan néha elképzelte magának Istent, az egy kicsit mindig Giinre hasonlított: jóságos volt, de szigorú, e világra felülről tekintő.
Ugyanez a Giin azonban nagyon is emberien viselkedett Yaan ükpapa halálos ágya mellett. Szomorú volt, szégyenkezett, csalódott, majd meglepett, amit korábban az oly szigorú férfiról elképzelhetetlennek tartott, s ez felbátorította Yaant a cselekvésre.
Aztán valahogy minden olyan kurtán-furcsán ért véget. Yaan nem értette an Giin dühét és utálatát, s szavai bántók voltak, nagyot ütöttek: „Nyávogj anyádnak, ha valamit akarsz. Erre most nincs időm.” De az érzései fájtak csak igazán. Yaan nem volt gyakorlott érzékelő, de akkor ott, az előcsarnokban nagybátyja érzései annyira egyértelműek voltak, hogy félreértésről szó sem lehetet. Düh és utálat volt az, ami Yaan zavarodott motyogására mintha még magasabbra csapott volna.
Az, hogy Giin éppen annyira és úgy utálja őt, mint az apja, végleg elvette a kedvét mindenféle beszélgetéstől, pedig Giin már néhány órával később megkereste. Ő azonban kibújt a holobeszélgetések alól, s hagyta, hogy Ronen társalogjon kedvenc képmutató nagybátyjával.
Ronen. Amikor elmesélte neki rövid beszélgetését Giinnel, öccse először hitetlenkedve fogadta, aztán kioktatta, hogy biztosan rosszul érzékelte, ez aztán veszekedéshez, majd Yaan haragtartó viselkedése miatt immár több hetes hideg hallgatáshoz vezetett.
Giin elutasítása után az a lehetőség, hogy mazdrának álljon, immár járhatatlannak látszott, ezért megpróbálta, hogy kedvében járjon az apjának. Reggel fél órával korábban kelt fel, hogy időben elkészüljön. Akkor sem beszélt vissza, amikor pedig robbanni tudott volna dühében. A templomban nem a karzatra ült a fiúk közé, hanem a családja mellé, és utána udvariasan végighallgatta a felnőttek beszélgetését.
Apja azonban mindenben talált hibát, sokszor gúnyolta ki mások előtt, és Yaan nem egyszer érkezett haza égő arccal, megszégyenítve.