Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután

Írta: KISS OTTÓ, illusztrálta: BARANYAI ANDRÁS …Volt egy ember, akit Hálló Istvánnak hívtak, az ismerőseinek röviden csak Hálló Istvá, és vasárnap délutánonként repkedett a városban, és mindenfélét megnézett magának. (És volt neki felesége, Borbola Erzsi, meg fia is, de ő nem igazán szerepel a történetben.) És lett ebből egy szenzációs könyv, a Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután, a fülszöveg szerint „csak gyerekes apáknak”. Kiss Ottó szövege és Baranyai András képei ritka könyvtípust hoztak létre: nevezhetnénk mondjuk kis magyar szürreáliának, vagy éppen retro-mesének.

A cselekménye nem is cselekmény, néhány szóban elmesélhető – lásd fentebb. De van itt elsősorban egy szöveg, tele csupa szokatlan szórendű mondattal, ismétléssel, névmásokkal, magyarázó mellékmondatokkal, melyben a „tajvani tehénballon” békésen megfér a „tubusos fafogóval”. Nem roncsolt vagy töredezett, sokkal inkább túlbeszélt nyelv ez, amely legjobban az asszociált rétegnyelvekkel, kulturális, közösségi kódokkal történő analógiákban ragadható meg. Kissé olyan, mint a kisiskolások első iskolai fogalmazásai, kissé Laár Andrásos, kissé olyan, mint Parti Nagy Lajos vagy inkább, mint Sárbogárdi Jolán játékának maníros, mórikáló nyelvhasználata, ahol a nyelv csak szerep, és a szerep, a személy maga nem más, mint a félre- és összecsúszott szókupacokból tárgyiasuló/személyesülő monológ. Kiss Ottó korábbi, díjnyertes Csillagszedő Márió gyerekverskötetének gyerekhangú, de alapvetően komolyra, esetleg éppen tragikusra hangolt nyelvvilágától eltérően e képeskönyvben a vicc és a játék teremti meg az alaphangot; a mindent kimondani, és szó szerint minden szót kimondani alap attitűd elsősorban a humor lehetőségét rejti, nem pedig az eddig elhallgatott, elrejtett területek megvilágosítására szolgál. A szövegben emellett a folyamatosan jelen levő reflexió, a szövegépítés fogásait elbeszélő félmondatok pedig a távolítás, a bűvészi rá- és felmutatás gesztusával csak megerősítik a játékot.

Hálló Istvá igazi kisember: „élére vasalt barna pantallót” visel (a képek szerint jókora sörhassal és fehér trikóval), „korábban éppen a földmérési hivatalban dolgozott” és szertáros volt a sportpályán, vasárnaponként pedig – míg nem repkedett – „fafogóval megkent jó néhány fát a lakásban”. Felesége, Erzsi „nemcsak nagydarab asszony”, de okos is (ti. hagyja az urát kedvtelésből repkedni). A történet maga töredezett, keveri az idősíkokat, nagyobb hányadát az teszi ki, hogy elmeséli, hogyan jött rá különleges repülési képességére Istvá. Az őt körülvevő tárgyi világ is hétköznapian ismerős: ott van a negyvennégyes út, a karambolozó Mitsubishi Galant, a hétlyukú Bertalan-híd, a sarki Non Stop bolt, a vasárnap zárva tartó Penny Market, a bútorgyár. Semmi különleges, minden a lehető leghétköznapibb, a lehető leg-kisemberesebb. És akkor ott van a „tubusos fafogó”; a szeme/keze se rebben az írónak, de a (gyerek)olvasó rögtön tudja: innentől és ettől indul a játék. Persze a történés maga még nem lesz ezáltal izgalmassá, és ha az író nem jelezné már a címben, nem is tudná az olvasó, mire figyeljen. Merthogy ez egy tanmese. Akár mitikus hős is lehetne Hálló Istvá – mert a kisemberek a hétköznapok hősei, olyanok, mint a mítoszok hősei. Mert hogy az történt, míg Istvá röpködött és darázst játszott, beesteledett, és mire hazaért, „a vacsora kihűlt, és egyébként is elfogyott már”. Fabula docet: a magaslatokba vágyó, saját létszféráját elhagyó ember mindig megbűnhődik. Persze, a mesékben lehet az embereknek ide-oda röpködni, lásd pl. Marry Poppinst, vagy a popzenében Júliaként „szép könnyedén, ahogy szombat délben szállni illik”, de hát itt nincs mese, időben haza kell érni.

Hálló Istvának különben nemcsak alkata, hanem világlátása is Micimackós: hozzá hasonlóan ő is zümmögéssel darázsnak álcázza magát, hogy az emberek ne ismerjék fel (és Joci meg Misi rendőrök valóban zümmögő darázsnak látják), de „faragatlan tönkszerű” egyszerűsége, együgyűsége is őt idézi. Mi több, egész története kicsit micimackósan taosra sikeredett, mert már Lao-cétól ismerjük a tanulságot: „Az emberek éljenek nagy kort, / és haljanak meg anélkül, / hogy ide-oda utaztak volna.” És hát csupán ezt fogalmazta át Kissé Ottó, és pirossal ki is van emelve a címben az, hogy „mindenki maradjon otthon”. Tudjuk már, a vacsora.

A szöveghez tartozó képanyag önmagában tanulmányt érdemelne; ez a valódi retro: plakátszerű szocreálos vonal- és monokróm színkezelés kis elrejtett jelenkori részletekkel. A hátlapon rajzolt pecsét és ragasztottnak látszó rajzolt árcédula: tökéletes kivitelezésű dizájn.
(Lovász Andrea, Új Könyvpiac)

Vásárolja meg itt!