Vig Balázs történetvezetése és narrációs módszere nagyon is lázári fordulatokkal él: adott egy Nagyapa meg az ő hitetlenkedő unokája, és vissza-visszatérő párbeszédeik nyomán nő-nődögél a történet, mint egy kackiásan kunkorodó bajusz. Igaz, itt a Szegény Dzsoni és Árnika meseszövögető kislányához képest jóval tudatlanabb sráccal van dolgunk, aki csak a mese hatására, az olvasóval együtt szerzi meg titkos tudását, de a beavatás során itt is megtörténik a csodálatos átlépés az elbeszélt mese és a mesei keret fiktív valósága között. Az én-elbeszélőként feltűnő fiú rögtön az első oldalon alátámasztja a cím elolvasása után felgyülemlő olvasói kételyt: „Nem gondoltam volna, hogy bármi mesélnivaló lehet egy bajuszon.” Nagyapa azonban nem teketóriázik sokat: elkotyogja, hogy ő bizony az utcán találta a bajszát, aki épp arra vándorolt, s nem csak beszélni, de énekelni, sőt, muzsikálni is kiválóan tud. (Dávid Ádám)