Lola és Charlie igazán nagyon különleges testvérpár, nemcsak azért, mert Charlie-t időnként megkérik a szülők, hogy kicsit pesztrálja húgát, hanem mert ezt ő örömmel meg is teszi. Ráadásul minden bizonnyal eredményesebben, mint a szülők tennék, hisz Lolánál, aki igazán sohadesoha nem eszik paradicsomot, sőt, valójában sokminden mást sem, eléri, hogy szép lassan megkóstolja az asztalra készített finomságokat (nem a répát, hanem a jupiteri ropogtatót, nem, nem a zöldborsót, hanem a zöldibogyót – természetesen), vagy hogy húga, aki igazán sohasem fárad el, valahogy lassacskán mégis bekerüljön este az ágyacskájába. Mindezt olyan játékosan, humorosan és olyan végtelen türelemmel teszi, hogy az ember önkéntelenül is azt érzi: Charlie és Lola tökéletesen egy nyelvet beszélnek. A könyvet az illusztrációk (kollázsok) teszik teljessé, melyek mozgalmasak, könnyedek, vidámak, épp olyanok, mint Charlie és Lola maguk. (Pásztor Csörgei Andrea)