A Móra Kiadó 60. születésnapjára

Hölgyeim és Uraim, Barátaim!

Nincs emberfia, akinek két születésnapja volna, de egy kiadónak lehet. Az elsőn, 1950-ben megalapították, a másodikon, 1957-ben nevet kapott. Meg is tartotta. Két évtizede azt mondta valaki, hogy „a nagyapám nevét privatizálták”. Ezt a nevet akkor a kiadó már régen kiérdemelte. Ma jó ennek a névnek, hogy egy kiadó viseli. Mórát ugyanis az olvasói és az irodalomtörténet-írás mostanában meglehetősen magára hagyta, de a kiadó soha. Művei Reich Károly illusztrációival a kiadó „aranykönyvei” közé tartoznak.  Móra Ferencnek az „innen túl” sincs oka megbánni, hogy nevét adta egy gyermekkönyvkiadónak. Akkor ez a kiadó nem egy volt a sok közül, hanem az egyetlenegy, amelynek az volt a dolga, hogy gyerekkönyvet adjon ki. Története négy évtizeden át azonos volt a magyar gyerekkönyv és a magyar gyermekirodalom történetével. Egyszerűen fogalommá vált.

A névhez nem kell hozzátenni se azt, hogy kiadó, se azt, hogy ifjúsági, se azt, hogy RT. Móra neve elé elég egy névelőt tenni. Fogalommá vált az is, hogy a mórások: Janikovszky Éva, Aszódi Éva, Lengyel Balázs és a többiek. (Életveszélyes felsorolásba fogni.) A kiadó történetéből csak „klippeket” van időm kivetíteni.

Vannak fényes lapok ebben a történetben, és akadnak válságos helyzetek. Hatvan esztendőbe minden belefér. Emberéletnyi idő.  A „fényes lapok” elsősorban arra utalnak, hogy a magyar gyermekirodalom történetének második nagy korszaka egybeesett a Móra első évtizedeivel.  A költészetben is, a prózában is.  Weöres, Zelk, Kormos, Nemes Nagy Ágnes, Lázár Ervin, Janikovszky Éva, Mándy Iván, Fekete István, Szabó Magda, Csukás István, Békés Pál nevét elegendő említeni. Nem árt arra gondolni, hogy a felsoroltak életművében alig van elevenebb, híresebb a gyerekkönyveiknél: a Vackornál, a Bóbitánál, a Bors néninél, a Négyszögletű Kerek Erdőnél, a Csutak-könyveknél, az Abigélnél. – A magyar gyermekirodalom első nagy korszaka Molnár Ferencé volt és Mikszáthé, Gárdonyié, Móriczé, Karinthyé, Móráé. Ott vannak a Móra szerzői között, ott is maradnak, mórás tradíció az értékőrzés, és az örökség sem akármilyen.

De hogy válságot is említsek, a legnagyobb a rendszerváltás utáni évekre esett. A Móra privilégiumát vesztette, veszélyhelyzetbe került. Janikovszky János megmentette, mondjuk ki: az édesanyjáért is tette, aki talán belehalt volna, ha egyszer csak nincs a Móra. A kiadó átvészelte a változásokat, életben maradt, sikeres lett. Megküzdött a helyéért egy új hierarchiában.

Nemrég számba vették az elmúlt 10 év legjobbnak vélt gyerekkönyveit. Az ötven közül kereken tíz a mórás könyv, a könyvek ötöde (20%), ezt csak a Pagony közelíti meg hét könyvvel (14%). Békés Pál, Boldizsár Ildikó, Bosnyák Viktória, Kántor Péter könyvei szerepelnek a listán, Kiss Ottó, Lackfi János, Nyulász Péter 2-2 könyvvel is.  Sok kiadó adta ki ezt az ötven legjobb könyvet. A Magvető, a Noran, a Naphegy, a Csimota, a Cerkabella, az Osiris, a Holnap és még sokan mások. Sokaságukon azért is ámulunk, mert a gyermekkultúrára nézve nem igazán jó időket hagytunk magunk után. Ilyenkor az eredeti művek nehezen tudnak megszületni, és a gyerekkönyvkiadás könnyen utánjátszó mozivá válik. A versenyben egyszerre túl sok mindenért kell megharcolni: a pénzért, a szerzőért, az olvasóért. A versengés közben elvészni látszik az olyan érték, mint a kiadóhoz való hűség. Alig van kizárólagos kötődés: Kiss Ottó a Móra szerzője, de a Pagonyé és a Csodaceruzáé is. Lackfi János a Móráé meg a Norané és a Generál Pressé, Boldizsár Ildikó a Móráé, de a Naphegyé is. Azt is tudomásul kell venni, hogy elvándorolhatnak a szerzői jogok. Lázár Erviné 1992-ben az Osirishez távozott, mert a szerző együtt akarta látni az életművét. (Ezért hiányzik a Mesebirodalom c. ünnepi antológiából.) Szabó Magda lányregényeit manapság az Európa adja ki Szegedi Katalin illusztrációival. Nem lehet könnyű dolog látni, hogy Varró Dani a Magvetőé és a Manó Könyveké, hogy Berg Judit a sikereivel együtt másé. És Csukás István is régen az.

Évtizedekkel ezelőtt másért, másképp volt nehéz egy gyermekkiadónak. Visszatekintve nem fölösleges Janikovszky Éva nyomán feltenni a kérdés: Mi volt a bajban szerencse? Mert hát olyan ez a történet, hogy volt. Már a kezdet kezdetén. – Nagyon sötét időkben döntötte el a nagypolitika, hogy hazánkban egyetlen kiadó kezébe adja a gyermekkönyvet. Szokatlan döntés volt. Sok szempontból nem is szerencsés, semmilyen monopólium nem az. A szomszédságban nemcsak Prágának volt gyermekkönyvkiadója, hanem Pozsonynak is. Nemcsak Bukarestnek, hanem Kolozsvárnak is. Nálunk gyermekirodalom mindenestől az Ifjúsági Kiadóé, majd a Móráé lett.

Tény, hogy az Ifjúsági Kiadónál jelent meg a sztálinizmus gyerekirodalma (ugyan hol máshol jelent volna meg?), ebben az ünnepi pillanatban borítsunk erre fátylat, és emlékezzünk arra, hogy az ötvenes években itt jelent meg Zelk Zoltántól A három nyúl, a Mese a kiscsikóról, Weöres Bóbitája, Kormostól a Vackor. Kell több? Folytathatnám. Azokban a zord időkben a kiadónak olyan kitűnő ízlésű szerkesztői voltak, mint Aszódi Éva, Janikovszky Éva, Kormos István, Vázsonyi Endre. Akkor még a New York Palotában lakott a szerkesztőség, Aszódi Éva emlékei szerint a kölyökképű Kormosnak novemberben is csak egy rövid nadrágja volt, és egy zöldségeshez járt kisegíteni. Egy centit nem von le a halhatatlanságból. A direktorint Fazekas Annának hívták. Sokan tudják, hogy Gerő Ernő sógornője, majd szerelmetes felesége volt, de még többen tudnák továbbmondani azt a verses mesét, hogy „Mátra alján, falu szélén / Lakik az én öreg néném…” Ő mondta az egyik ifjú szerkesztőnek, hogy: „Évike, te írni is tudnál !” Tényleg tudott, tíz év múlva már világhírű képeskönyvek szerzője volt, és már nem Kucsesnek, nem Kispálnak, hanem Janikovszky Évának hívták.

Nagy történet, hogy a nehéz időkben menedék lett a kiadó. Az Ifjúsági is, a Móra is. 1957-ben, egyetlen esztendő leforgása alatt itt lépett színre Csutak és Tutajos. Menedék volt a Móra Mándynak, Fekete Istvánnak, és szinte mindenkinek, akit a kultúrpolitika kirekesztett vagy  a pálya szélére lökött. Amikor már nem volt szükség menedékre, a befogadottak akkor sem hagyták cserben a gyermekirodalmat. A magyar lírában Illyéstől Veress Miklósig senki sem akadt, akit a „múzsa puszija” meg ne érintett volna. Talán ez volt a legnagyobb szerencse a bajban. Nagyon hosszú távon jelentősége van. – Nemcsak a gyerekkönyvet illetően működött sokáig a menedék. Kormos „kocsmájában”, azaz szerkesztőségi szobájában pártfogásra lelt mindenki, akit a Magvető és a Szépirodalmi Kiadó elutasított. Megfordult itt Bertha Bulcsu, Csalog Zsolt és Spíró is. Némelyik „bevállalt” kötet József Attila-díjat kapott.

Kormos nemcsak a Vackor halhatatlan szerzője, hanem a Móra állócsillaga, ahogy Janikovszky Éva is. Ma már jól látszik, hogy az, ami életművét tartja: a világhírű képeskönyvsorozat és sajátos műfaja, a gyerekmonológ. (S mindezen túl a bölcsessége, az iróniája, a humora, és az, ahogy írni tudott.) Az is látszik, hogy a képeskönyvsorozat „pillérei” a Kire ütött ez a gyerek és a Ha én felnőtt volnék. Ezeket a könyveket 35 nyelven olvassák, öt darabját éppen egy svájci kiadó készül kiadni franciául. Mindenre vigyázni kell, egy életműre is. A világot rabul ejtette a meseszerű, nála meg minden a könnyebben porladó mindennapiságból való.  Réber László volt, a képeskönyvek zseniális alkotótársa, most lenne 90 éves. Amikor egy évtizede először voltam ösztöndíjas Münchenben, a kortárs magyar gyermekkultúrából két nevet ismertek: a Janikovszky–Réber párost.

De miben áll szerkesztők halhatatlansága? Abban, hogy újra és újra ki lehet adni azokat a könyveket, amelyek a kezük nyomát viselik. Aszódi Éva 10 éve halt meg.  A Cini-cini muzsika a 20. kiadásában jelenik meg, a Bóbita a 24. kiadását érte meg. Hány mese, vers, műfordítás nem született volna meg az antológiái nélkül. – De másban is állhat a szerkesztő halhatatlansága. Janikovszky nemegyszer büszkébb volt a felfedezettjeire, mint a saját sikereire. „Micsoda könyv A kétbalkezes varázsló! És milyen helyes ez tehetséges, huszonéves fiú ez a Békés Palkó – mondta arról, akiről még nem tudnék múlt időben beszélni. És ő fedezte fel Lázár Ervint.

Ez „úgy volt”, hogy az ifjú pécsi újságíró elküldte a Mórának A kisfiú meg az oroszlánokat. „Nem válaszoltak három hónap múlva. Sokáig nem válaszoltak. – mondta Lázár. (Szerintem másfél, két esztendeig sem.) – Egyszer Pesten jártam, gondoltam, bemegyek a Mórába és megkérdezem, olvasták-e. Úgy döntöttem, ha nem, akkor adják vissza a kéziratot.(…) Janikovszky Éva közölte: ember, ki akarjuk adni, el ne vigye! (…) nyugodtan menjen csak haza, meg fog jelenni! Majd kaptam egy levelet, hogy ég az arcuk a szégyentől, de elvesztették a kéziratot. Természetesen volt egy másolatom. (…) Olyan őrült szerencsém volt, hogy Réber illusztrálta.”  15 000 Ft-ot kapott, ami akkor 7-8 havi fizetése volt.  „Amikor lefeküdtem, magam mellé tettem, és vele aludtam el.” Így kezdődött Janikovszky Éva és Lázár Ervin holtig szeretetteljes kapcsolata. Dedikációk és levelek őrzik: „Bruckner Szigfrid és a szerző legkitűnőbb támogatójának.” „Janikovszky Évának, legkedvesebb szerzőmnek, szerkesztőmnek, főszerkesztőmnek, igazgatómnak”. „… ősi pártfogómnak és támaszomnak nagyon sok szeretettel: Lázár Ervin.”  A tuvudsz ivigy c. Lázár kötetre ezt írta Janikovszky Éva: „Gravatuvuláválovok!”

Most én is gravatuvuláválovok! A 60 éves Mórának, igazgatójának, szerkesztőinek, munkatársainak. A kiadó szerzőinek: költőknek, íróknak, műfordítóknak, illusztrátoroknak.  Van közöttünk egy születésnapos: a 80 éves Sajdik Ferenc. Nála nélkül nincs se Pom Pom, se nagy Ho-Ho horgász, és nekem a kétbalkezes varázsló is olyan, ahogy ő megrajzolta. – Isten éltessen mindenkit, aki ünnepel ma! És áldott emlékű Móra Ferencünk emlékére is koccintsunk majd!