Havonta jelentkező ingyenes, interaktív gyerekkoncertet indul útjára a Cimbora Együttessel a Pinceszínházban.

Az első időpontok:

szeptember 21. szombat 14.00
október 26. szombat 11.00

A programra minden alkalommal ingyenes a belépés, de regisztráció szükséges hozzá: regisztracio@pinceszinhaz.hu

A Cimbora Együttes célja, hogy a gyerekeket közös játékra buzdítsák versekkel, mesével és dalokkal. Interaktív koncertjeiken a legapróbbak is muzsikálnak, énekelnek, verset mondanak és táncolnak természetesen a zenekar irányításával. Így – észrevétlenül – a produkció főszereplőivé válnak.

A formáció tagjainak célja, hogy az apróságok minél előbb megszeressék az élő muzsikát, a költészetet ès felfedezzék az örömét annak, hogy versekkel, dalokkal is lehet cimborákra, barátokra találni. A koncerteken kiderül az is, hogy a költészet is zene, melynek része a mozgás (tánc) is, s hogy a testünk is hangszerré válhat…s ez a csoda mindenkié (lehet).

Az együttes tavaly ünnepelte tizedik születésnapját.

A havonta ismétlődő koncertek mai magyar költők írásaiból válogatnak. Természetesen minden alkalom más és más lesz.

Az első koncert főszereplői a Nap(sugár) és az Ősz. A fókuszban Kányádi Sándor írásai lesznek.

A koncertek része egyes hangszerek bemutatása is, melyet a gyerekek is kipróbálhatnak.

Elsősorban kisgyermekes (óvodás, kisiskolás) családokat várnak.

Játszik: Juhász Csaba (gitár), Podhorányi Zsolt (billentyű), Schneider Szilveszter (ütőhangszerek) ès Veér Bertalan (hegedű)