A Jókai Klub immár negyedik éve meseíró pályázat kiírásával emlékezik meg a magyar
népmese napjáról, Benedek Elek születésnapjáról. Mivel szeptember 30-a az idén szombatra
esik, mi ma ünnepelünk.
Ezekben a napokban országszerte számos program hívja fel a figyelmet az olvasás
fontosságára, a magyar kultúra kincseinek megőrzésére és a hagyományok ápolására.
A mesék fontos szerepet töltenek be életünkben: fejlesztik a képzeletünket, hatással vannak a
gondolkodásunkra, gyarapítják a szókincsünket, fejlesztik a kifejezőképességünket és
gazdagítják szépirodalmi műveltségünket. Tehát, szükség van rájuk!
2017-ben Arany János születésének a 200. évfordulóját ünnepeljük, ehhez kapcsolódott az
idei pályázat témája is. Arany János „Rózsa és ibolya” című írásának kezdősorait adtuk meg
meseindítónak, a folytatást a pályázóknak kellett kitalálni (természetesen az eredetitől eltérő
történeteket vártunk).
Nagyon sok izgalmas, fantáziadús mesét kaptunk. Köszönet érte a pályázóknak, a szülőknek
és a felkészítő pedagógusoknak.

Két kategóriában hirdettünk nyerteseket.

KÜLÖNDÍJBAN RÉSZESÜL:
Herboly Emma, meséjének címe: A bába titka , (9 év)
a Zugligeti Általános Iskola tanulója
ajándéka egy dedikált könyv Bosnyák Viktóriától és egy kis édesség

FŐDÍJASOK
III. helyezett
Barkóczi Lili, meséjének címe: A bank pénze (4.o)
a Testnevelési Egyetem Gyakorló iskolájának tanulója

II. helyezett
Bernáth Anna Róza, meséjének címe: A nagyapám titka (4.o) Tamási Áron Általános
Iskola
Felkészítő tanár: Komáromi Szilvia

I. helyezett:
Bounoua Dániel meséjének címe: A táltos és a juhászlegény (4.o), a Testnevelési Egyetem
Gyakorló iskolájának tanulója
A fődíjasok egy 3000 Ft értékű könyvutalványt, egy Csodaceruza irodalmi
magazincsomagot és egy kis édességet kapnak.

A felső tagozatos korcsoport díjazottjai:

KÜLÖNDÍJBAN RÉSZESÜL:
Gaál-Kovács Aisa, meséjének címe: A varázslatos hógömb (7.o) a Sashegyi Arany János
Általános. Iskola tanulója
felkészítő tanára: Koudela Judit
ajándéka egy dedikált könyv Bosnyák Viktóriától és egy kis édesség

FŐDÍJASOK

III. helyezett:
Réthly Ármin meséjének címe: A végén mindenkinek vége (6.o) a Virányosi Általános
Iskolából.
Felkészítő tanára: Kiszely Eszter

II. helyezett
Gavalovics Benedek meséjének címe: A hetedik varázstárgy (5.o) a Testnevelési Egyetem
Gyakorló iskolájának tanulója
Tanára: Tóth Noémi

I. helyezett:
Molnár Kristóf, meséjének címe: A tündérbanya (6.o) a Virányosi Általános Iskolából.
felkészítő tanára: Kiszely Eszter

A meséket a Csodaceruza honlapján közöljük