A Magyar Posta bélyegújdonságai között most két nagyszerű dizájn is szerepel: mind a két bélyegtervező korábbi munkái megjelentek már a Csodaceruzában is.

Vidák Zsolt Országok, városok című bélyegkisívén „Izgalmas felfedezőtúra, karosszékes körutazás vár mindazokra, akik  tüzetesen, bélyegnagyítóval vizsgálják át”, írja a Magyar Posta bélyegoldala.

vidakzs_belyeg

„A teljesség és a sorrendiség megtartásának igénye nélkül a következő országok, városok és látványosságok fedezhetők fel a kompozícióban: Nagy Britanniából a kikötők világa, a London Eye és a Big Ben; Párizsból a Diadalív és az Eiffel-torony; Luxemburgból az Arany hölgy; Brüsszelből az Atomium; Lisszabonból a vízvezeték (Aqueduto das Águas Livres) és a világhírű villamos; a barcelonai Szent Család-templom és a madridi Metropolis; Dániából a Kis hableány szobra; Hollandiából a szélmalmok és a tulipánok; Németországból a Brandenburgi kapu és a Berlini tévétorony; a prágai Régi városháza; a Pozsonyi vár; a ljubljanai obeliszk a három folyóhoz; a bécsi Szent István-székesegyház; a zágrábi Kőkapu; Budapestről a Szabadság-szobor, a Keleti pályaudvar, a Széchenyi lánchíd, a Duna és a Duna-part; Svédországból a Vasa hajó; Olaszországból a pisai ferde torony és a római Colosseum; a máltai világítótornyok; a rigai Városház tér; a helsinki Finn Nemzeti Múzeum; Romániából a bukaresti AFI Palace Cotroceni bevásárló- és szórakoztató központ modern épülete és a Bucur-templom; a varsói Kultúra és Tudomány Palotája; a tallinni Hosszú Hermann Torony; a vilniusi Gediminas-torony; a szófiai Alekszandr Nyevszkij-székesegyház; az athéni Akropolisz és a ciprusi szállodasor és tengerpart.” A bélyeg november 8-tól, 95 000 példányban kerül forgalomba.

Vidák Zsoltnak egy hónappal ezelőtt jelent meg bélyegterve az idén októberben 100 éve született Simonyi Károly fizikusnak, atomfizikusnak, egyetemi tanárnak emléket állítva.

Már az ünnepi postára készülve jelent meg az idei karácsonyi bélyegterv, amely Nádi Boglárka munkája.

Boglárka számos bélyeget tervezett már korábban, többek között a Weöres Sándor-emlékév tiszteletére is.

karacsony_2016_fejleckep

A karácsonyi bélyegek ötven bélyegképet tartalmazó ívekben, és aranyszínű festékkel nyomtatott, öt bélyegképes speciális kisívben készültek. A bélyegképen karácsonyi téli hangulatot idéző grafikai kompozíció látható, szív alakú vonalban korcsolyázó párral.

A bélyegképek érdekessége, hogy biztonsági elemként – a korcsolya nyomvonalába rejtett, négynyelvű – mikro írás („BOLDOG KARÁCSONYT! – MERRY CHRISTMAS – FROHE WEIHNACHTEN! – JOYEUX NOЁL !”) szolgál.
Az 50 bélyegképet tartalmazó nyomdai ívet az ívszélen elhelyezett képi elemek, a különlegesen illusztrált vonalkód és az ünnepi feliratok teszik még érdekesebbé, melyek egy része a kisívhez kapcsolódó ívszélen is megtalálható. Az alkalmi boríték esetében alkalmazott vonalkód szintén az ünnep jegyében készült. A bélyeg november 8-tól kapható.
Advent idején, 2016. november 27. és december 26. között, idén is lehetőség nyílik arra, hogy a posta ügyfelei karácsonyi bélyegzéssel küldjék üdvözleteiket távol élő szeretteik számára. A szolgáltatás bármely postán igényelhető.